Koronavírus: 103 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
Újabb magyar állampolgároknál és két külföldinél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 103 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, adta közre az operatív törzs.
Az újabb növekedés is alátámasztja azt a már napok óta ismételt tételt, miszerint a járvány második szakaszához – a csoportos megbetegedések szakaszához – értünk; ennek lényege, hogy közösségben, jellemzően személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Sajnos a növekedés napi aránya ismét nőtt, míg csütörtökről péntekre 16,4 százalékponttal nőtt az arány (ez az elmúlt időszak legjobb mutatója volt egyébként), péntekről szombatra 21,1 százalékos növekedést számoltam (az elmúlt időszak 24-35 százalékos mutatóihoz mérten ez is némi csökkenés, de a tegnapi trendet jelentősen felülmúlja.
Fontos kitétel, hogy Magyarországon is már bárhol jelen lehet a vírus – ennek nyomán a tömeges fertőzés lelassításához nagyon lényeges, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatértek, és mindenki, aki teheti, maradjon otthon. Az is fontos tényező, hogy mindenki tartsa be a szabályokat és az ajánlásokat. Nem bonyolult: tartson távolságot és mosson kezet!
A friss adatsor szerint a hazánkban beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 103 fő. Közülük 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi és 89 magyar állampolgár. A vírus következtében 4 fő halt meg hazánkban, 7 fő gyógyultat tartanak nyilván.
Csak közösen tehetünk a járvány lassításáért!
(Forrás: koronavirus.gov.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket
2025. júl. 03.
Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!