Minden megyében van fertőzött
Nincs olyan megye, ahol ne találtak volna koronavírus-fertőzöttet - hangsúlyozta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Kép forrása: MTI (Bruzák Noémi)
Kiemelte azt is, hogy már nem egyenes vonalú a fertőzöttek számának emelkedése, már exponenciális, hatványozott emelkedésnek nézünk elébe. Az elkövetkező napokban, hetekben a tömeges megbetegedések szakaszába léphetünk - tette hozzá. Az elmúlt 24 órában 36 új fertőzöttet találtak - közölte. Hozzátette: számos olyan eset van, akik már megfertőződtek, de nem mutatják a betegség tüneteit, hiszen a fertőződést követően az esetek 80 százalékában enyhe tünetekkel áteshet valaki a betegségen, azonban az idősek és a kockázati csoportba tartozókra nézve a vírus komoly megbetegedést okoz. Megköszönte, hogy az idősek betartják az értük is hozott intézkedéseket, és a felhívásnak megfelelően kevesebben mennek utcára.
Müller Cecília kifejtette: az emberi találkozások minimálisra csökkentése érdekében változott meg az eljárásrend úgy, hogy a potenciális fertőzöttekhez a mentőszolgálat segítségével jutnak el. A mentők veszik le a mintát, és azt juttatják el a laboratóriumba. Szólt arról is, hogy az egészségügyben naponta számos intézkedést hoznak, készülnek a lehető legmagasabb esetszámra. Minden egészségügyi intézmény növeli kapacitásait, felkészül a betegek fogadására, s folytatódnak a gyógyszer és vakcina kifejlesztésére irányuló kutatótevékenységek is - ismertette. Azokra a hírekre reagálva, miszerint külföldi hallgatókat hibáztatnak a vírus behozatalával, az országos tisztifőorvos azt mondta, ennek semmilyen alapja nincs. "Hogy egy vírus hogyan jut el egyik embertől a másikhoz, ki kit fertőz meg, ebben nem lehet senkit okolni" - mondta. Hozzátette: be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek a vírus átadását gátolhatják. Tehát kerüljük a közösséget, tartsunk egymástól kellő távolságot - javasolta.
Arra vonatkozóan, hogy Magyarországon hányan fertőződhetnek meg, Müller Cecília azt mondta, erre készülnek modellszámítások. Egy járvány terjedésének számos tényezője van, amiből csak egyik az esetszám - tette hozzá.
(MTI)
A rovat további hírei: Közélet
Svédasztalos lett a gimnázium menzája is
2025. már. 27.
Fontos és örömteli fejlesztés apropóján tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester, a Hungast csoport képviselői, illetve Kratzmajer Zoltán a Széchenyi István Gimnázium igazgatója. Immáron a gimiben is svédasztalos menza várja az iskola tanulóit.
Az avarégetésnek is vannak szabályai
2025. már. 26.
Itt a tavasz, közeledik az igazán jó idő, amikor a szabadban töltött órák száma is megnő. Aki kertet gondoz, az pontosan tudja, hogy a kerti munkálatok is megkezdődnek ilyenkor, és ez sok esetben avarégetéssel is jár. Orosz Csaba önkormányzati képviselő viszont arra figyelmeztet, hogy ezt is a szabályok betartásával kell tenni.
Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án
2025. már. 26.
Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.
Közös akciót kezdenek a Duna védelméért
2025. már. 25.
Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.
Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)
2025. már. 25.
A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.
100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!
2025. már. 23.
Igazán kerek évforduló, 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester a konyári születésű Szabó Lajosnét, Julianna nénit. A 100 éves szépkorú hivatalosan is városunk egyik legidősebb polgára – fiai körében fogadta a jókívánságokat.
DSTV: a diakonisszák története
2025. már. 23.
Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.