Haza a magasból – vasárnap esti lazulásra

Mielőtt belevágunk, jöjjön egy műhelytitok. A szerző az élesítéskor jelzett, ergo immár hetek óta tervezem ezt a posztot, de valahogy mindig úgy alakult, hogy nem zengethettem; hol egy koronavírusos hír, hol egy fontos közlemény, egy aktuális és/vagy megkerülhetetlen tartalom lőtte ki. Pedig már az előzményvideó is lenyűgözött – arról anno itt írtam –, és a folytatás  szintén izgalmas.
A képlet ezúttal is egyszerű: az összeállítás készítője közel 10 percbe sűrítve mutatja be szeretett városunk egy napját, a hajnali fényben fürdő Duna-parttól a nappali ragyogáson át a napszentületbe forduló képekig. Haza a magasból, a ráismerés összes boldogító pillanatával, gyönyörűségével. (Az meg, hogy ki-ki megkeresheti és a csaknem teljes lefedettség nyomán szinte bizonyosan meg is találja a saját ablakát, már tényleg a bónuszajándék-kategória.) Finom lebegés, lassú, monoton muzsikával – egy bolond és bolondító hét után vasárnap esti nyújtózásra tökéletes.

Itt az idő, most jött el az idő – mutatom is!