Kezdődik a parkolók takarítása
A Babits Mihály utcában kezdődik meg csütörtökön reggel a parkolók takarítása.
Miklán Klaudia felvétele
Az önkormányzat honlapján megjelent felhívásban arra kérik azokat, akik a Babits Mihály utcában parkolnak autóikkal, hogy reggel 8 órára hagyják el a területet, így biztosítva, hogy a takarítógép a parkolók területét is ki tudja seperni. A takarítás folytatódik, a lezárásokról folyamatos tájékoztatást adnak a város lakóinak, de emellett kérik is a lakosság közreműködését, hogy a takarítógép minden helyszínt alaposan végig tudjon járni.
A rovat további hírei: Közélet
Dunaújvárosi résztvevők a NATO-gyakorlaton
2024. máj. 29.
Mind az egészségügyi, mind a logisztikai kontingensben szerepet vállaltak a NATO – és egyúttal a világ – legnagyobb, többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlatán a Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén a közelmúltban. Izgalmas és tanulságos bevetés volt!
Tető került a múzeum belső udvara fölé
2024. máj. 28.
Kiállításmegnyitóval és koncerttel avatták fel a felújított Intercisa Múzeumot a közelmúltban. Közel félmilliárd forintból újult meg a város múzeuma, többek között a fedetlen belső udvara üveg tetőszerkezetet kapott.
Térfigyelő kamerát kap az új közösségi tér
2024. máj. 28.
Köztéri fogadóórát tartott Szabó Zsolt, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a közelmúltban, aki arról is tájékoztatást adott, hogy lakossági kérésnek eleget téve térfigyelő kamerát telepítenek majd az újonnan épített közösségi parkba a Munkácsy utcában.
A honvédelem napján is a békéről beszélünk
2024. máj. 28.
1992-től a kormány határozata alapján minden évben megünnepeljük a magyar honvédelem napját. Dunaújvárosban is sok éves hagyomány, hogy a '48-as emlékműnél emlékezést és koszorúzást rendeznek.
Az összefogás szüli a közös sikereket
2024. máj. 27.
Lakossági fórumot tartott Újtelepen, a Waldorf iskola tornatermében Tóth Kálmán, a 9-es, és Orosz Csaba, a 10-es választókerület képviselője még múlt kedden.
DSTV: fényes búcsú a várostól
2024. máj. 27.
Folytatták a szép selmeci hagyományt a Dunaújvárosi Egyetemtől búcsúzó hallgatók, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákélet fontos mérföldköveként lámpás-fáklyás felvonulás, vagyis a Szalamander formájában vettek búcsút a várostól és az alma matertől. Hangkép.
DSTV: együtt a vészívók ellen
2024. máj. 26.
Számolják, figyelik és lehetőség, illetve igény szerint irtják is a szúnyogokat a város területén, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkormányzat felkészült a szúnyoggyérítésre, ám a lakossági beavatkozás is nagyon fontos a vészívók életterének csökkentése érdekében. Hangkép.