Közeleg a húsvét, az egyház szíve, középpontja
"Megváltó királyunk elébe megyünk" – hirdetik a hívek húsvétra készülődve a nagyhét alkalmain. Nagycsütörtök van, a húsvét vasárnapig tartó ünnepkör fontos mérföldköve. Ünnepi hírcsokor, praktikus információkkal körítve!
A virágvasárnappal megkezdődött a nagyhét április 5-én, amely húsvét vasárnapig – idén: április 12-ig – tart: a nagyhét a keresztény vallásban az egyházi év szíve, középpontja, melynek legfontosabb részeként a már említett kezdőnap (vagyis Krisztus Jeruzsálembe történt bevonulásának ünnepe) után a bibliai szenvedés- és üdvtörténet legfontosabb eseményeit elevenítik föl.
Emberemlékezet óta nem volt példa arra, hogy ezeket Dunaújvárosban a papság a nép részvétele nélkül ünnepelje – erre idén a járványügyi vészhelyzet ad okot, áll a honlapunkhoz eljuttatott összegzésben. Ugyanakkor a keresztény közösségek egybehangzóan kérik híveiktől az ünnep rangjához méltó áhítatot.
Lélekben együtt
Ma, azaz nagycsütörtökön az utolsó vacsora emléknapja van – a szenvedésre induló Jézus búcsúestje tanítványaival. Ez a nap már a húsvéti szent három nap része, amely szent három nap Krisztus keresztre feszítését, sírba tételét, és feltámadásának három napját jelenti.
A nagypéntek Krisztus szenvedésének és kereszthalálának napja, bűnbánati nap – szigorú böjti nap, melynek lényeges eleme a húsételek fogyasztásától történő tartózkodás is, és általában hozzátartozik a keresztút járás, azaz az elmélkedés Krisztus szenvedésének állomásairól.
Nagyszombaton és húsvétvasárnap (április 11. estéje és április 12.) kezdődik Krisztus feltámadásának oktávás (nyolc napon át tartó) főünnepe. Nagyszombat nagy része ugyan még Krisztus sírban nyugovásának napja, naplemente után azonban már megkezdődik húsvét, mely a római katolikus naptárban az ünnepnapok ünnepnapja, emlékezés arra az éjszakára, amelyen Krisztus feltámadt. A hívek szerint ezt követnie kell mindannyiunk lelki feltámadásának is, és magában hordozza valamennyiünk testi feltámadásának ígéretét és zálogát.
Praktikus ünnepi tudnivalók
A dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom urnatemetője nyitvatartási idejének részleges megváltozása nagypéntektől húsvéthétfőig (április 10-től április 13-ig) a következők szerint alakul. A temető csak hozzátartozói mágneskártyával látogatható a Szórád Márton út felől naponta 10-től 20 óráig.
Rendszeres önálló mágneskártyás belépéshez hozzátartozói mágneskártya a Dunaújváros Római Katolikus Plébánián igényelhető: Telefon: irodavezető: 30/459-9930; plébános: 30/335-6417; káplán: 30/677-6550; E-mail: nbaltasi@gmail.com.
Az ünnepnapokon sokan keresik fel a dunaújvárosi köztemetőt is, az elmúlt napokban a közösségi felületeken egyre-másra jelentek meg a téves vagy éppen félinformációk a nyughely nyitvatartási rendjéről. A temetői információs tábla szerint a sírkert a nyári nyitvatartási rend szerint, azaz reggel 6 órától este 21 óráig várja a hozzátartozókat.
Fontos tudnivaló, hogy a temetőben – mai helyzetjelentés – víz már van, gondnokság, illetve illemhely azonban nincs. A gondnoksággal, üzemeltetéssel, sírhely megújítással kapcsolatos kérdésekben a 25/281-385-ös és a 70/940-7816-os telefonszámokon lehet érdeklődni hétfőtől péntekig 8-16 óra között, illetve a t.gondnoksag@gmail.com e-mail címen is várják a jelzéseket, kérdéseket.
Fontos, hogy a temetőben is tartsuk be a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos előírásokat, távolságtartás és az alap higiénés előírások követése kötelező, maszk viselése ajánlott.
Áldott, boldog, a körülményekhez mérten szép húsvéti ünnepeket kívánunk!
(A fotó természetesen illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Felhőszakadás Dunaújvárosban
2025. szep. 14.
Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.









