Online versünnepek a költészet napján
Versözönnel készül a József Attila Könyvtár, online versmondó versenyt szervez a Bartók Kamaraszínház a költészet napján – nagy szombati líra a hajtás után.
Két kulturális intézményünk is kiemelt figyelemmel készül a magyar költészet napja megünneplésére április 11-én, szombaton.
Versek a könyvtárból
"Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye." – József Attila gondolata nyomán a magyar költészet napja alkalmából valóságos versözönnel, ráadásul pedig online koncertbejátszásokkal készül a József Attila Könyvtár a jeles napra, tudatta aDO-val Tóth Éva intézményvezető:
– Kedves kollégáink kedvenc vagy éppen aktuálisan választott verseit olvashatják, hallgathatják meg a vers ünnepén, emellett korábbi zenés-verses koncertjeinket is megnézhetik az érdeklődők! Igazi versünnepre készülünk – a rendhagyó körülmények ellenére is töretlen lelkesedéssel! Ünnepeljük együtt József Attila születésének 115. évfordulóját, a költészetet, a zenét és a művészeteket!
A könyvtári verses-zenés összeállítás keretében a Quintia zenekar, a Viadana Kamarakórus, Rinyu Nóra és Gulácsi Zoltán, valamint a Kákics együttes koncertjét idézi fel az intézmény a költészet napján – a rendhagyó ünnepség "helyszíne" a könyvtár facebook felülete lesz, mutatom:
József Attila Könyvtár – facebook (katt) >>
Bartók: rendhagyó szavalóverseny
Online szavalóversennyel ünnepli a költészet napját a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza – a Violin Alapfokú Művészeti Iskola közreműködésével rendezett megméretésre négy korcsoportban nevezhettek a résztvevők (pontosabban nevezhetnek, a határidő ma jár le!). A szervezők 7-9 évesek, 10-12 évesek, 13-15 évesek és 16-22 évesek számára rendeznek viadalt, vagyis az általános iskola alsó tagozatától egészen a nappali tagozatos egyetemi/főiskola hallgatók korosztályáig mindenkire számítanak. A rendkívüli helyzetre tekintettel a gyerekek online – videó formájában – nevezhetnek egy kötelező és egy szabadon választott verssel, a feltöltött tartalmakat szakmai zsű értékeli, de a közönség is szavazhat a beérkezett versmondásokra!
A beérkezett nevezéseket a költészet napján, azaz április 11-én, szombaton teszi közzé a Bartók a facebook felületén – máris itt a közvetlen elérés:
Költészet napi online szavalóverseny a Bartókban (katt) >>
Szavazni április 14-én, kedden 12 óráig lehet a választott linkekre kattintva, a verseny (online) eredményhirdetése április 14-én, kedden 17 órakor kezdődik!
Verseljen mindenki - szép és boldog ünnepet!
(A kép természetesen illusztráció)
A rovat további hírei: Kultúra
Szülői örökzöldek a zenélő cukrászdában
2025. máj. 16.
Rendhagyó kísérlet, rendhagyó időpont, rendhagyó repertoár – izgalmas koncerttel folytatja sorozatát a Zenélő Jakó Cukrászda. Figyelem, péntek helyett szombaton délután!
Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
2025. máj. 16.
Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Gratulálunk a Bartók Kamaraszínház igazgatójának!
Ősbemutató is felcsendül a zeneiskolák találkozóján
2025. máj. 15.
Öt zeneiskola növendékei adnak egymásnak randevút a Bartók Kamaraszínházban pénteken: a nem mindennapi zenei csemegét ígérő koncert csúcspontjának egy különleges szerzemény, gyermek-oratórium ősbemutatója ígérkezik.
Összeáll az 50 éve indult Cabaret Voltaire
2025. máj. 15.
Újra összeáll a legendás Cabaret Voltaire. Az évek óta inaktív sheffieldi indusztriális/posztpunk zenekar, amely első koncertjét éppen 50 éve, 1975 májusában adta, idén októberben lép ismét színpadra alakulása helyszínén, az észak-angliai városban.
Rosti a Restiben – harmadszor, már mától!
2025. máj. 14.
Új kiállítással folytatódik a Rosti iskola tehetségeit felvonultató sorozat a Resti Bisztróban – a mai, sorrendben harmadik kiállításon önálló tárlattal Szalnyikova Dana Makszimovna mutatkozik be.
Több száz alkotás érkezik a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra
2025. máj. 13.
Negyvenöt országból több száz alkotás érkezik a csütörtöktől Veszprém nyolc különböző helyszínén zajló Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválra - hangzott el az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában hétfőn.
Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan
2025. máj. 12.
Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.