Óvodással a karanténban (1.): a napi rutin

Horváth-Nemes Orsolya - 2020. április 15. 10:56

Mindenkit megvisel a bezártság, különleges feladat az óvodás korosztály lekötése – rendhagyó sorozatunkban Szirmainé Gubicza Margit, a Margaréta tagóvoda vezetője tanácsait találják a szülők; fogadják és alkalmazzák szeretettel! Első rész: napi rutin!

A digitális oktatás is megviseli a gyermekeket, a kisebbek közül sokan nem értik, hogy az otthon – ami eddig a játékot, a szórakozást, a boldogság terét jelentette számukra –, most egyben az iskola is lett. Nem egyszerű a helyzet, és ha lehet, még bonyodalmasabb az óvodás korosztály lekötése. Az alábbiakban Szirmainé Gubicza Margit, a Dunaújvárosi Óvoda Margaréta Tagóvodájának vezetője szakmai alapokon nyugvó összeállításával próbálunk segíteni azoknak a szülőknek, akik kisgyermekkel, vagy kisgyermekekkel vannak otthon, s próbálják foglalkoztatni a kis örökmozgókat. Külön sorozatot szentelünk a témának – fogadják szeretettel!
 
Elsőként a legfontosabb tényező: a rutin. Meghatározó ugyanis ebben az életszakaszban, hogy a kisgyermekek életében legyen rutin, legyen egyfajta megszokás, rend, amihez igazodni tudnak. Az egyik legfontosabb a számukra, hogy érezzék/tudják, a nap mely szakaszában mit szabad csinálniuk. Szirmainé Gubicza Margit az alábbi tanácsokat adja a szülőknek: 

Napirend, házimunka

Nagyon fontos, hogy próbáljuk a napirendet otthon is tartani, mert egyfajta kiszámíthatóságot, biztonságot ad a gyermeknek, ha tudja mikor, mi után mi következik.

1. Ébredés – beszélgetés, milyen volt az éjszakád, mit álmodtál, mit szeretnél ma csinálni, miben segíthetnél ma nekem…
2. Hálóruha, takaró összehajtogatása, ágyneműtartóba helyezése.
3. Önálló öltözés a kikészített ruhába – közben meg lehet nevezni a színeket, jobb-bal oldalt, testrészeket. 
4. Önálló mosakodás, próbálkozás a fésülködéssel, ő is nyomhatja a fogkrémet, nyithatja, zárhatja a csapot – ügyelve persze a víztakarékosság alapszabályaira.
5. Reggelihez az asztal megterítése, az étel kirakása, öntés pohárba, kenyér kenése. A végén ugyanígy elrakodás, asztal letörlése, esetleg morzsák söprögetése.
6. Megbeszéljük, mikor kérjük a segítségét, mikor kell önállóan elfoglalnia magát, és mikor lesz az az idő, amikor együtt tevékenykedünk, játszunk. Ha nagyon ügyesek, készíthetnek közösen egy táblát a hűtőre, és hűtőmágnessel jelölhetik, hol tartanak a napon belül.
7. Bevonás a házimunkába – szülői irányítással, vagy együttes tevékenykedéssel koronázva –, rendrakás a szobájában (játékok) ÖNÁLLÓAN, nagyobbaknak, 5-7 éveseknek porszívózás, polcok letörölgetése; mosáshoz ruhák szétválogatása szín vagy más megadott szempont szerint; a kimosott zoknik, fehérnemű családtagonkénti válogatása, zoknipárosítás; újságok kiválogatása – megmutatjuk, melyik kell, és melyik nem.
8. Segédkezés az ebéd előkészítésében – a nagyobb gyerekek, 5-7 évesek esetében már bátran adhatunk feladatokat. Például: hozzál nekem két répát, egy pohár vizet a nokedlihoz, keverd össze a lisztet a tojással, répa tisztítása, tészta összegyúrása, pogácsa kiszaggatása, nudlisodrás. Bátran próbáljunk ki együtt minden tevékenységet, amiben örömét leli – és addig is együtt lehetünk a kicsivel!
9. Ebédhez terítés, eszközök számlálása, miből mennyi kell, és hova kell tenni. Jobb kéz: kés, kanál, bal kéz: villa. Önálló merés az ételből, nagyobbak esetében a késsel, villával evés, ebéd után az eszközök leszedése, kijelölt helyre vitele is hasznos feladat.
10. PIHENÉS legalább 1 órát (egy szusszanás a felnőtteknek is ajánlott – a szerk.). Ha nem alszik, akkor is csendben, nyugodtan feküdjön, ne zavarjon senkit. Ez idő alatt ön is pihenjen egy kicsit, olvassa el az újságját, leveleit, és utána lásson neki olyan teendőinek, amit gyermeke nélkül szeretne elvégezni.
11. Uzsonna – szintén tevékenykedéssel és nem kiszolgálással!
12. Az előre megbeszélt tevékenységek folytatása: önálló játék X ideig, mert ez és ez a dolgom, és Y időtől veled játszom, tevékenykedek.
13. Fürdés: közben lehet a testrészeket, jobb, bal oldalt gyakorolni. Játéklehetőség a kádban: vízmerés, öntögetés üres flakonokba, tölcsért is használva öntögetés; palackok kupakjainak horgászása két fakanállal, vagy evőkanál nyelével, két fakanállal,  evőkanál merő részével, tésztaszűrővel. Megszámláljuk, mennyit tudott kihorgászni, milyen színűeket fogott ki. Melyik színből van több, kevesebb, ugyanannyi. Itt is lehet versenyezni, időre horgászni.
14. Vacsora a reggelihez és az ebédhez hasonlóan, együtt.
15. Ágy előkészítése alváshoz.
16. Esti mese – élőszóval csak neked, itt és most!
17. Pihenés.

A fentiek mellett Szirmainé Gubicza Margit alapvető tanácsa minden kisgyermekes szülőhöz, hogy MINDENBE vonják be a kicsit, amibe csak lehet. Az édesapa a szerelésbe, a javításba – bátran engedjék, hogy nézhesse, esetleg fogjon ő is valamit, adogathassa a szerszámokat, segítsen, tevékenykedjen. Az édesanyák pedig természetesen a házimunkába vonhatják be a csemetéket.

Kapcsolódó DO-tipp:

Mesegyűjtemény "aranyos" rajzokkal (katt) >>

(Folytatjuk; a kép természetesen illusztráció)
 

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: búcsú a tanévtől az Aranyban is

DSTV: búcsú a tanévtől az Aranyban is

2024. júl. 17.

Sikeres évet zárt az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A remek oktatási és versenyeredmények mellett arra a legbüszkébbek, hogy az intézmény elnyerte az Állatbarát Általános Iskola címet – sokat tettek érte. Hangkép.

DSTV: évet zárt a Vasvári iskola is

DSTV: évet zárt a Vasvári iskola is

2024. júl. 14.

A Vasvári iskola tanévzárójába enged bepillantást a DSTV összeállítása. Gálosfai Tímea igazgató jóvoltából egy picit összegezni is tudjuk a magunk mögött hagyott tanévet – természetesen vasváris szemmel. Hangkép.

"Iskolára Hangoló": játékos foglalkozásokat szervez augusztusban a Máltai Játszótér

"Iskolára Hangoló": játékos foglalkozásokat szervez augusztusban a Máltai Játszótér

2024. júl. 12.

Különleges programsorozattal rukkol ki a Máltai Játszótér/Játszóház: a felső Duna-parti bázison augusztus elejétől a leendő első osztályosoknak szerveznek játékos foglalkozásokat.

DSTV: tanévzáró a Szabó Magda iskolában

DSTV: tanévzáró a Szabó Magda iskolában

2024. júl. 11.

A ballagás után a BIROK Szabó Magda Tagintézménye tanévzárójáról is tudósított a DSTV összeállítása. Mindenkire ráfér a pihenés, de nem lesz egyszerű megszokni a "csendesebb" mindennapokat a nyári szünetben. Hangkép.

DSTV: elballagtak az "aranyos" diákok is

DSTV: elballagtak az "aranyos" diákok is

2024. júl. 10.

A tanév végének egyik meghatározó eseménye a ballagás – nem volt ez másként az Arany János Általános Iskolában sem, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény két nyolcadikos osztálya vett búcsút az alma matertől a napokban. Hangkép.
 

DSTV: elballagtak a Szabó Magda iskola diákjai is

DSTV: elballagtak a Szabó Magda iskola diákjai is

2024. júl. 08.

Két osztály diákjai búcsúztak iskolájuktól, derül ki a DSTV összegzéséből. A református intézmény igazgatója szerint nemcsak a tanulmányi eredményeikre lehetnek büszkék, hanem arra is, hogy a jövőben méltón képviselik az iskola hagyományait és szellemiségét. Hangkép.
 

DSTV: szabadtéri tanterem a Vasváriban

DSTV: szabadtéri tanterem a Vasváriban

2024. júl. 07.

A tanév utolsó napja is tartogatott meglepetést a Vasvári iskola diákjai számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Szalagátvágással, köszöntővel, majd íjászbemutatóval vehették birtokba a nebulók az intézmény új, szabadtéri tantermét – az éles bevetés persze a jövő tanévig vár. Hangkép.