A vírus ingatlanpiacot is lefertőzte
A hazai ingatlanpiac egészére kiterjednek a koronavírus okozta hatások. Egyelőre még nem nagyon érezhetők a következmények ebben az ágazatban, az viszont látszik, hogy az árak korábbi éveket jellemző emelkedő tendenciája véget ért – legalábbis egy időre. Ingatlannet, elemzés, a fókuszban Dunaújvárossal.
Dunaújváros ingatlanpiaci helyzetképe a koronavírus megjelenésekor és az azt megelőző időszakban némi eltérést mutat, mind a családi házak, mind a téglalakások, mind a panellakások tekintetében – de mint a mellékelt táblázaton is jól látható, egyik esetben sem túl nagy a differencia.
Még mindig a típus dönt
A Dunaújvárosban eladó lakások árai leginkább a típustól függnek. Az elmúlt egy évben nem drágultak sokat Dunaújváros házai: 2019 márciusában 220 ezer forintos négyzetméterárról indultak, majd egy kisebb visszaesés után meredeken íveltek felfelé – tavaly augusztus óta viszont a 250 ezer forint/négyzetmérer körüli áron stagnálnak.
A panellakások hasonlóan működtek a családi házakhoz, vagyis már régóta megragadtak a 250 ezres négyzetméterenkénti árszínvonalon. A téglalakások sokkal „mozgékonyabbak” voltak: 2019 márciusában 280 ezer volt az átlagáruk négyzetméterenként, ez aztán több hónapon keresztül csökkent, majd emelkedést vett egészen az idei év elejéig.
Az idei évet tekintve viszont már a téglaépítésű lakások átlagára is – akárcsak a többi ingatlantípusé – lejtőpályára került; 2020 márciusában átlag négyzetméter áruk 300 ezer forint volt.
Összességében az a trend érvényesül, hogy amint országszerte, úgy Dunaújvárosban is megállt a növekedés; érdemes tehát egy rövid országos kitekintést is tenni!
Természetes lassulást tetézett a vírus
Amint a fentiekben már említettük, az árakat illetően nemcsak Dunaújváros torpant meg, hanem az ország valamennyi települése. Érdekes adalék az is, hogy amikor árcsökkenésről – vagy akár csak stagnálásról – beszélünk, nem hivatkozhatunk kizárólagosan a koronavírus megjelenésére; a lassulás egy természetes folyamat következtében kezdődött el országszerte.
Ritkán jelenik meg az elemzésekben, pedig a számok makacs tényeivel igazolható, hogy már a tavalyi évben megfigyelhettük a mérséklődést, amikor a járványveszélynek még nyoma sem volt.
A piaci szereplők számára különösen fájdalmas ugyanakkor, hogy a koronavírus az ingatlanpiacot már egy stagnáló fázisban találta – és ezt a járvány csak tovább erősítette. Egyértelműen kirajzolódó tendencia, hogy a közeljövőben további lassulásra, árcsökkenésre számíthatunk.
A koronavírus várhatóan a vidéki, így a dunaújvárosi ingatlanpiacot is érzékenyen érinti, és minden térségben jelentős változásokat hozhat. Az egybehangzó szakértői elemzések Budapesten 5-8 százalékos áresést prognosztizálnak a következő hónapokra. A vidéki ingatlanpiacon rövid távon nem igazán számítanak árcsökkenésre, ennek az a magyarázata, hogy korábban is a fővárosból indultak ki az árváltozások. Várható, hogy ezúttal is Budapest lesz az első „áldozat”, majd a vidéki térségek következnek – e téren a hosszú távú előrejelzések megegyeznek a fővárosban becsült arányú visszaeséssel.
(Forrás és táblázat: Ingatlannet; fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Közélet
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!
Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál
2025. júl. 15.
Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.
Édes megtiszteltetés: tarolt a CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bonbonja
2025. júl. 14.
A CsoKiss Csokoládé Manufaktúra városunk egyik édes ékköve – nemzetközi színtéren is híresek minőségi csokoládékülönlegességeikről. A közelmúltban újabb megtiszteltetésben volt részük, ugyanis abszolút győztesek lettek az Év pálinkás bonbonja versenyén.