Boldog születésnapot, Dunaújváros!
Foltos, alig kivehető kép az első dokumentált felvételek egyike a városépítés kezdeteiről – a Duna-parti sikló építését örökíti meg. Itt és így kezdődött az új város építése 1950. május 2-án – összeállításunk Garancz István korabeli naplójának részleteivel eleveníti fel a 70 éve történteket. Boldog születésnapot, Dunaújváros!
"(...) 1950 áprilisának napjaiban egy megdöbbentő hírt kaptam Szöges János főmérnöktől, aki a budapesti Gyárépítő Vállalat vezető főmérnöke volt, és akinek munkakörébe tartozott a Mohácson épülő Vasmű Kombinát építésének vezetése. Közölte velem, hogy Mohácson megkezdett építkezést nem folytatjuk tovább, mert a Dunai Vasmű Kombinát Dunapentelén épül."
A karók kitűzve – kezdődhet!
"(...) Az utasításnak megfelelően úgy az építési anyagot, mint a munkaeszközöket rendben az elszállításhoz tároltuk, illetve előkészítettük, és a hajó megérkezése után nyomban megkezdtük a hajó megrakását. Emlékezetem szerint az első hajó körülbelül április 27-én elindult a szállítmánnyal Dunapentelére. A szállítmány első része a 4,5 kilométer hosszúságú iparvasúti sínekből és az azok tartozékaiból állott, mert tudtuk, hogy ezek Dunapentelén a legfontosabb eszközök, miután a sok anyag szállításához nélkülözhetetlenül fontosak."
"1950. április 28-án érkeztem Dunapentelére, szakadó esőben. Az eső úgy esett, mintha vederből öntötték volna alá. Kénytelen voltam a fal mellé húzódni, és azon gondolkoztam, hogyan fogom csomagjaimat a körülbelül 200 méter távolságra levő Jancsik vendéglőbe szállítani. Pár perc múlva egy hosszú cigánygyerek állt elébem és azt mondta, adjam oda neki a csomagjaimat, és ő majd elviszi azokat a vendéglőbe. (...)
A Jancsik vendéglőben arról érdeklődtem, hogy itt a területen vannak-e mérnöki előmunkálatokra való karó-kitűzések. Az egyik ember, Trilovics Lajos pentelei lakos nagyon kedves volt hozzám, érdeklődött jövetelem céljáról. Közben pár fröccsel kínáltam meg a vendéglőben levő embereket, és Trilovics felajánlotta, hogy ő nekem rögtön szállást keres. Ő emlékszik arra is, hogy itt látott mérnöki kitűzéseket. Egy helyen pontosan emlékszik, hogy a gulyakijáró után, az erdő szélén, Keresztesék földje mellett látott egy karót, és azt mérnöki munkának tartja."
Gyárat, várost építenek
"(...)Én kezdtem a magyarázást Lengyel és Hermann elvtársaknak, hogy nincs igazuk, mert én nagyon jól ismerem az ilyen nagyobb munkálatokat, és nem lehet egy-két nap alatt 3-400 embert munkába állítani, mert ezek között van egy nagy rész, aki azt sem tudja, hogy a lapátot, vagy a csákányt hogyan kell használni. Ugyancsak kijelentettem nekik, hogy két héten belül nem lesz Pentelén, de még a járásban sem munkanélküli ember, és egy hónap múlva pedig maguknak fog főni a fejük, hogy honnan tudnak nekünk munkaerőt biztosítani. Maguknak fogalmuk sincs arról, hogy mi épül itt. Nemcsak a sikló építését kezdjük meg. Itt egy gyárat és egy nagy várost fogunk építeni.
Az emberek kinevettek, nem hitték el és azt mondták a hátam mögött (jól hallottam), hogy jó nagy dumája van a pasasnak. Azért akar bennünket félrevezetni, hogy idegenből hozhasson munkásokat. Én kénytelen voltam rövid határozott kijelentéseket közölni, mert én tudtam, hogyha én legalább 30 jól ismert kubikust nem hozok ide a munka megkezdésére, akkor nem tudom a munkát megkezdeni.
Még aznap, április 29-én vonatra ültem és Abonyba utaztam a kubikusokért – és május 2-án az utasítás szerint hozzákezdtünk a sikló építéséhez."
A teljes napló a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon olvasható el az alábbi címen:
Garancz István naplója (katt) >>
A rovat további hírei: Kultúra
Múltidéző és jövőbe mutató a Magyar Papírmúzeum új időszaki kiállítása
2024. okt. 03.
A Magyar Papírmúzeumban új kiállítás csalogatja a vendégeket. Az intézmény időszaki bemutatója az egykori dobozgyárnak állít emléket, illetve a látogatók megcsodálhatják lézervágott papír művészi alkotásait is.
DSTV: a régi játékok világa
2024. okt. 03.
A csengős mozdony lett a hónap műtárgya az Intercisa Múzeum sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. A riport a régi játékok világába repít – ami pár évtizede még a gyerekszobák féltett kincse volt, mára a múltról mesél a múzeumban. Hangkép.
Ünnepeljük együtt a zene világnapját!
2024. szep. 30.
Hol másutt, a Sándor Frigyes Zeneiskolánál! Az ünnepi invitációt az intézmény tolmácsolta, a koncerttel és közös jelképes növényültetéssel körített eseményt kedden délután rendezik.
Színes kínálattal csatlakozik az országos programhoz a József Attila Könyvtár
2024. szep. 28.
Az Országos Könyvtári Napok helyi rendezvényeit tartják a József Attila Könyvtárban: előadásokkal, kiállítással, mesével, játékkal készül az intézmény szeptember 30. és október 6. között, azaz jövő hétfőtől vasárnapig. Találkozzunk a könyvtárban!
DSTV: elkezdődött a színházi évad
2024. szep. 24.
Az intézményi tradíciókhoz híven társulati üléssel startolt a szezon a Bartók Kamaraszínházban, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagy sikerre tekintettel három produkciót is műsoron tartanak, az évad terveiben hét új bemutató szerepel. Hangkép.
DSTV: koncerttel startolt a tanév
2024. szep. 23.
Minden visszatért a régi kerékvágásba a nyári szünet után a Sándor Frigyes Zeneiskolában, derül ki a DSTV összeállításából. A növendékek megkapták az az órarendjüket, elkészültek a beosztások, kezdődött a tanév – méghozzá egy nem különleges koncerttel! Hangkép.
DSTV: ötödik képregényfesztivál
2024. szep. 22.
Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Képregényfesztivált, aminek ezúttal is az MMK adott otthont. A múlt szombati esemény ismét rengeteg látogatót vonzott: a szervezők pazar kínálattal és fergeteges látványvilággal várták a képregények szerelmeseit. Hangkép.