Brutális arzenált találtak a dunaújvárosi orvvadásznál
Éppen cserkelés közben fogtak el egy orvvadászt a dunaújvárosi rendőrök városunk határában még szombaton késő este. Sz. Zsolt a nála talált fegyver mellett teljes arzenált tartott a kocsijában – azt is lekapcsolták, értesült a DO.
Nem mindennapi fogásról számolt be a megyei főkapitányság sajtószolgálata: a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdett büntetőeljárást egy helyi lakossal szemben.
A nyomozás adatai szerint a dunaújvárosi Sz. Zsolt a Dunaújvárosi Kohász Vadásztársaság Zrt. területén vadászatra való jogosultság nélkül, illetve idegen vadászterületen vadászként engedély nélkül vad elejtésére vagy elfogására irányuló tevékenységet végzett – vagyis rapsickodott. A férfit szombaton késő este fogták el a körzeti megbízottak a vadásztársaság munkatársaival és a kisapostagi polgárőrökkel együttműködve egy vadetetőhöz közeli leshelyen. Az orvvadász kezében golyós vadászfegyver volt, ám igazoltatásakor nem tudott bemutatni az adott területre érvényes vadászati szerződést.
Sz. Zsoltot a rendőrök előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nála tartott fegyvert, éjjellátó távcsövet, lőszereket, valamint a közelben parkolt járművéből előkerült további brutális arzenált – lövedékeket, késeket, bárdokat és trófeákat – lefoglalták a nyomozók.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük
2024. jún. 21.
Előbb szóváltás, majd perpatvar, a vége súlyos sérülés – két támadó és két sértett, a vádemelés vége felfüggesztett börtönbüntetés lehet, értesült a DO.
DSTV: az eltűntek nyomában
2024. jún. 19.
Rendszeresen adunk hírt az eltűnt személyekkel kapcsolatos rendőrségi felhívásokról – ezúttal a téma hátterét és az esetleges lakossági, hozzátartozói teendőket boncolgatja a DSTV összeállítása. A "nyomozást" természetesen most is a dunaújvárosi kapitányság koordinálja. Hangkép.
Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...
2024. jún. 18.
... csakhogy a lovagok kora már a múlté – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat ellene. Ráadásul előtte ütött is, előbb egyszer, aztán még kétszer, értesült a DO.
Itt az idei év első hőségriasztása – és rögtön a legmagasabb!
2024. jún. 18.
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától szombaton éjfélig, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. F O L Y A D É K B E V I T E L!!!
Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben
2024. jún. 16.
Két rendkívüli esemény történt a dunaújvárosi rekreációs bázison szombaton – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben, nagy köszönet jár minden segítőnek.
Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak
2024. jún. 12.
Több szúrással vett elégtételt volt felesége élettársán az 54 éves gyanúsított Beloianniszban még múlt csütörtökön. A megtámadott férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, értesült a DO.
Földrengés volt a város közelében
2024. jún. 09.
2,6-os magnitúdójú rengést észleltek tegnap este 19.29-kor, károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.