Előrelépés minden területen
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) minden területen előrelépett az elmúlt három évben Kulcsár Krisztián elnök szerint.
MTI-fotó
A napra pontosan három éve elnökké választott egykori vívó emlékeztetett rá: a sportolók eredményességének biztosítása mellett sok más dologgal is foglalkoznak. "Van egy nyilvános, mindenki számára elérhető szervezeti stratégiánk a MOB hosszú távú céljairól, ennek az útján járunk" - fogalmazott a sportvezető. Kiemelte, szeretné azt gondolni, hogy sportszakmailag is előre léptek, ugyanakkor a tagsággal, a szövetségekkel, az állami sportirányítással, a médiával és a szponzorokkal való viszonyrendszerben, illetve a MOB nemzetközi kapcsolatrendszerében ígért általános javulást is sikerült megvalósítani. "A sporteredményeket Tokió után lehet majd igazán remélni" - tette hozzá Kulcsár, aki szerint következetesen haladnak a meghatározott és a tagság által hosszas egyeztetés után elfogadott elvek mentén. A mostani világjárványról, illetve a tokiói játékok jövő nyárra halasztásával kapcsolatban kijelentette, a krízishelyzetek fő jellemzője, hogy nem lehet rájuk számítani.
"Az 1972-es müncheni olimpia óta sok mindent megéltünk már, bojkottot, terrorcselekményt, rendkívüli szigort, zikavírust, de a tervünk mindig ugyanaz: megfontoltan, nyugodtan és körültekintően eljárni" - utalt az elmúlt évtizedek olimpiáira a 48 éves elnök. Meglátása szerint az egyéves halasztás miatt nem kell felülbírálni sem a MOB tokiói magyar sportolói létszámára (140-180 fő), sem a várt éremszámra (13) vonatkozó elképzeléseit. "A kvalifikáció még nem zárult le, de várhatóan nem fog a rendszer drámaian megváltozni, csak kitolódtak a dátumok. A létszám esetében továbbra is nagyon bízunk a csapatsportágak közül a női vízilabda- és kézilabda-válogatott kijutásában, mert ezek jelentősen befolyásolják az utazó csapat nagyságát" - nyilatkozta Kulcsár Krisztián. A 13 medállal kapcsolatban kiemelte, ennek meghatározásakor "nem kristálygömbbe néztek", hanem az elmúlt olimpiai ciklus világversenyein mutatott magyar teljesítményt átlagolták, ebből született meg az éremszám, amin egyelőre ugyancsak nem szükséges módosítani.
A MOB normál esetben négyévente esedékes tisztújításával kapcsolatban elmondta, az alapszabály világosan fogalmaz: mindig a nyári olimpiát követő tavasszal kell megtartani. "Foglalkozunk mi is a kérdéssel, egyelőre azt tudom mondani, hogy 2021 tavaszán lett volna az elnökválasztás, ugyanakkor a tagság szándékát fogjuk figyelembe venni a kérdésben" - fogalmazott a mandátuma esetleges automatikus, egy évvel történő meghosszabbodásával kapcsolatban.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok
2025. aug. 12.
A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.
Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)
2025. aug. 11.
A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Látják, hogy miben kell javulni
2025. aug. 11.
Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.
A hajrában bukta el a győzelmet a DFC
2025. aug. 11.
Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!
Folytatná jó sorozatát a DFC
2025. aug. 09.
Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.
Egy ide, egy oda
2025. aug. 09.
A házigazdától három góllal kikapott, az MTK ellen viszont három találattal nyerni tudott a DKKA női kézilabda csapata kisvárdai felkészülési tornáján.