Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Hankook: abroncsokkal – még több jó ügyért

Közélet
koronavírus
segítségnyújtás
Hankook Tire

facebook megosztás

Öcaline - 2020. máj. 06., 10:19

Ismét soron kívül adományoz abroncsokat több országos és regionális szervezetnek a Hankook városunk határában üzemelő gyára. Ezúttal a járvány frontvonalában működő szervezetek kerültek a kedvezményezettek körébe.

Kiterjesztette adományozási programját, soron kívül támogatott több, a járvány elleni küzdelem frontvonalában dolgozó országos és regionális szervezetet a Hankook Tire városunk határában működő abroncsgyára, áll a DO-hoz eljuttatott összegzésben.  A cégcsoport azért döntött a rendkívüli támogatások mellett, mert a koronavírus idején számos szervezet továbbra is aktívan működik, akár többet is tesz, mint az eddigi szokásos feladatkörük. Főként az egészségügyben dolgozók vannak a frontvonalban, ám emellett más területeken működő karitatív szervezetek is segítségre szorulnak. A Hankook ennek nyomán döntött úgy, hogy különleges kezdeményezéssel járul hozzá a vírus elleni küzdelemhez – a szokásos éves Abroncsadományozási Programján kívül több szervezetnek is külön adományozott abroncsokat.
A rendkívüli helyzet miatt számos szervezet komolyan leterhelt, az egészségügy mellett az adományozással vagy a rászorulók gondozásával foglalkozó alapítványok is sokszor erőn felül teljesítenek nap mint nap. Akár már egy megfelelően és biztonságosan működő gépjármű is nagy megnyugvást tud jelenteni például az időseket, a fogyatékkal élőket és a mozgáskorlátozottakat segítő szervezetek számára is. A folyamatos leterheltség mellett az amúgy is létszükségletet jelentő nyári abroncsok beszerzése pedig komoly problémát jelenthet.
A program kiterjesztése révén soron kívül összesen 48 gumiabroncs talált gazdára öt szervezet között – így került a kedvezményezettek körébe a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Büszke Aranykor Alapítvány, valamint a Reménysugár Közhasznú Alapítvány. Amint arról korábban már beszámoltunk, a közelmúltban a Hankook a Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet számára soron kívül adományozott 121 darab nyári abroncsot – amikor a szervezetnek sürgősen segítségre volt szüksége.

Az összegzés kiemelte: az abroncsgyártó a továbbiakban is felkeres olyan szervezeteket, amelyeknek a jelenlegi helyzetre való tekintettel soron kívüli abroncsadományra lehet szüksége.

(Forrás és fotó: Hankook Tire)
 

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: a szolidaritási adóról

2026. jan. 16.

A beszámoló már nagyot futott hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása a szolidaritási hozzájárulás kormányzati sarcáról. A lényeg: idén is jelentős szolidaritási adót kell fizetnie a városnak – tételesen 1 milliárd 588 millió forintot. Hangkép.
 

Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

2026. jan. 15.

A mindennapokat szebbé tevő juttatásban részesülnek a dunaújvárosi önkormányzati intézmények dolgozói: a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) részére Szabó Zsolt és Barta Endre alpolgármesterek mozikártyákat adtak át, amelyeket az intézmények munkatársai között osztanak szét.

Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

2026. jan. 15.

A gyermek: áldás – az apróságokat pedig városunk önkormányzata is megajándékozza. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére minden dunaújvárosi újszülött babaholmit kap, a csomagokat a Védőnői Szolgálat munkatársai adják át a szülőknek.

Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

2026. jan. 15.

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben a nemrég telepített MR berendezést. A szalagot szerda délelőtt vágták át, de az eszköz a beüzemelése óta már több mint négyszáz páciens gyógyulását segítette. 

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

2026. jan. 14.

Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a településen élő vállalkozók és önkéntesek rendszeresen álnak be támogatandó ügyek mögé. Tran Duc My, azaz Tomi már a covid idején is az elsők között segítette a városlakókat – a jó szokásán azóta sem változtatott. 

Véradókat várnak az újtelepi városvédők

2026. jan. 14.

Az Újtelepen szervezett véradások jövője érdekében fordult a nyilvánossághoz a Városvédők Újtelepért Egyesület – a szombaton esedékes alkalomra minimum 40 véradót várnak! Felhívás a régi és az új önkénteseknek.

Kelendővé vált a jótékony célú finomság

2026. jan. 14.

Átadták a Dunaújváros Pizzája elnevezésű közösségi kezdeményezés elmúlt időszakában befolyt összeget az „Érted vagyunk 1987” Alapítvány részére kedden délelőtt. Az Édes Pizzériában megvásárolható finomság igencsak népszerű – ezt az összegyűjtött összeg is jól mutatja.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő