Hankook: abroncsokkal – még több jó ügyért
Ismét soron kívül adományoz abroncsokat több országos és regionális szervezetnek a Hankook városunk határában üzemelő gyára. Ezúttal a járvány frontvonalában működő szervezetek kerültek a kedvezményezettek körébe.
Kiterjesztette adományozási programját, soron kívül támogatott több, a járvány elleni küzdelem frontvonalában dolgozó országos és regionális szervezetet a Hankook Tire városunk határában működő abroncsgyára, áll a DO-hoz eljuttatott összegzésben. A cégcsoport azért döntött a rendkívüli támogatások mellett, mert a koronavírus idején számos szervezet továbbra is aktívan működik, akár többet is tesz, mint az eddigi szokásos feladatkörük. Főként az egészségügyben dolgozók vannak a frontvonalban, ám emellett más területeken működő karitatív szervezetek is segítségre szorulnak. A Hankook ennek nyomán döntött úgy, hogy különleges kezdeményezéssel járul hozzá a vírus elleni küzdelemhez – a szokásos éves Abroncsadományozási Programján kívül több szervezetnek is külön adományozott abroncsokat.
A rendkívüli helyzet miatt számos szervezet komolyan leterhelt, az egészségügy mellett az adományozással vagy a rászorulók gondozásával foglalkozó alapítványok is sokszor erőn felül teljesítenek nap mint nap. Akár már egy megfelelően és biztonságosan működő gépjármű is nagy megnyugvást tud jelenteni például az időseket, a fogyatékkal élőket és a mozgáskorlátozottakat segítő szervezetek számára is. A folyamatos leterheltség mellett az amúgy is létszükségletet jelentő nyári abroncsok beszerzése pedig komoly problémát jelenthet.
A program kiterjesztése révén soron kívül összesen 48 gumiabroncs talált gazdára öt szervezet között – így került a kedvezményezettek körébe a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Büszke Aranykor Alapítvány, valamint a Reménysugár Közhasznú Alapítvány. Amint arról korábban már beszámoltunk, a közelmúltban a Hankook a Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet számára soron kívül adományozott 121 darab nyári abroncsot – amikor a szervezetnek sürgősen segítségre volt szüksége.
Az összegzés kiemelte: az abroncsgyártó a továbbiakban is felkeres olyan szervezeteket, amelyeknek a jelenlegi helyzetre való tekintettel soron kívüli abroncsadományra lehet szüksége.
(Forrás és fotó: Hankook Tire)
A rovat további hírei: Közélet
Értékmentők találkozási pontjává válhat a Generációk Háza (galériával)
2025. máj. 12.
Jótékony célú kiállítás, szép szavak és színes programkavalkád – ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját a Generációk Háza elnevezésű közösségi tér az Esze Tamás utcában még múlt pénteken.
Német cserediákok látogattak a Városházára
2025. máj. 10.
Hosszú évtizedekre visszatekintő hagyomány, hogy városunkban cserediákokat fogadnak. Ebben az évben is érkeztek dortmundi középiskolások, akiket a Széchenyi István Gimnázium tanulói láttak vendégül. Kirándulásuk egyik állomása a közgyűlési terem volt, ahol Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte a diákságot és a pedagógusokat.
"Ha elmondjuk az elvárásainkat, sérelmeinket, előbbre léphetünk"
2025. máj. 09.
Alig egy hónappal ezelőtt adtuk hírül, hogy városunkban újra mérgezik a kutyákat, az önkormányzat és persze a kutyások (meg minden jóérzésű ember) megoldást akarnak. Talán a nagy nyilvánosságnak is köszönhetően azóta nem volt mérgezés, viszont a megnyugtató megoldás érdekében az egyeztetések azóta is folynak.
Öt csapat áll folyamatosan csatasorban a fűnyírás frontján
2025. máj. 08.
Hiába az esős, csapadékos időjárás, Dunaújvárosban nem áll le a fűnyírás, legfeljebb lassul. A városüzemeltetési szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy rendben tartsák a közterületeket, parkokat és a zöld sávokat – még akkor is, ha az időjárás nem mindig kedvez a munkának.
ÖKO-napot is rendeznek a Szalki-szigeten
2025. máj. 08.
Nemcsak a Parázs-Varázs programjai szórakoztatják majd a közönséget május 25-én, hanem a gyermeknapra időzítve különleges programokkal készül városunk – a zöld értékek jegyében.
DSTV: a Partizán Dunaújvárosban
2025. máj. 08.
A beszámoló már megjelent hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy hét állomásból álló országjáró turnéja során városunkat is útba ejtette a Partizán csapata: riport készült, de vitafórum és közéleti műsor élő felvétele is színezte a dunaújvárosi állomás programját. Hangkép.
3 millió az üzemeltetés napi díja – csak nyáron nyit ki a dunaújvárosi élményfürdő
2025. máj. 07.
Dunaújváros egyik legismertebb létesítménye, az élményfürdő idén sem nyit ki idő előtt, noha az elmúlt évben lakossági nyomásra már május 1-jén megnyitotta kapuit. A tavalyi tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy hiába volt a korai nyitás, a fürdő látogatottsága messze elmaradt a várakozásoktól – az időjárás ugyanolyan hűvös és szeszélyes volt, mint most.