Időjárás: szeles nyitány, nyárias folytatás
Változékony napok, többször élénk légmozgással – ezt ígéri a következő időszakra a DO időjárási szakértője. A folytatásban fokozatos melegedés kezdődik – a hét végére már kora nyári mutatókkal!
"Napsütés és gomolyfelhő" – e két tényező dominálja térségünk időjárását Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértő szerkesztője hétindító prognózisa szerint. Ma egész napra érvényes, hogy a sok napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet – ráadásul estefelé néhol egy-egy futó zápor is előfordulhat. Átmenetileg mérséklődik, majd délnyugatira fordul a szél – a reggeli 6-8 fokról 20 fok köré melegszik a levegő.
Változékony időt ígérnek a friss modellek keddre is – hajnalban többfelé, napközben inkább már csak elvétve alakul ki eső, zápor. Ismét megerősödik az északnyugati szél, amelynek nyomán egy hidegfront vonul át hazánk térsége felett – némi lehűlés várható, 15-18 fokos csúcsokkal számolhatunk. A folytatás is hasonló képletet ígér: szerdán felhőátvonulások várhatók, de zápor csak elszórtan fordul elő, viszont az északnyugati szél továbbra is erős, olykor viharos lesz. Tovább csökken a hőmérséklet – délután csak 12-17 fok ígérkezik.
Változást hoz a hét közepe: csütörtökön ragyogó napsütésre, kellemes tavaszi időre van kilátás a középtávú előrejelzések specialistája szerint. A nappali felmelegedés erősödik – a maximumok 20 fok körül alakulnak. Még jobban örülhetnek a napfény szerelmesei pénteken és szombaton: az élénk, helyenként erős délnyugati szél még melegebb levegőt hoz – kora nyárias idő alakul ki. Mindkét napon 24-26 körüli csúcsértékkel számolhatunk. Változás várható viszont vasárnap: az égre törő gomolyokból egyre több helyen számíthatunk csapadékra, országszerte lehet kiadós zápor, helyenként egy-egy komolyabb zivatar sem kizárt!
Legyen így – kell az eső nagyon, aranyat ér!
(Fotó: Így látjuk Mi! – Kuruczné Gál Kriszta képe)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: újabb siker a gasztrofronton
2025. aug. 20.
Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.
Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!
2025. aug. 19.
Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)
A hét végére megszűnik a hőség
2025. aug. 18.
Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.
Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?
2025. aug. 18.
Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)