Járvány: 3816 fő fertőzött – Fejér megyében nem növekedett az esetszám
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3816 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. Emelkedett az áldozatok száma is, újabb 4 krónikus beteg hunyt el. Fejér megye változatlanul a fertőzött régiók között – igaz, ezúttal nem növekedett, 369 maradt esetszám.
Az operatív törzs új közleménye szerint 509 főre emelkedett az elhunytak száma, míg gyógyultan eddig összesen 1996 fő távozott a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent a tegnapi 1432 főről. A kórházban ápolt betegek száma 404 lett (ez a szám tegnap 430 volt), 24 főre csökkent a lélegeztetőgépen ápoltak száma a tegnapi 25-ről. A friss mutatók szerint Fejér megyében ismét megállt az esetszám növekedése; 369 fertőzöttet tartanak nyilván. Térségünket ezzel együtt még mindig a fertőzött régiók között találjuk – Fejér a főváros és Pest megye után továbbra is harmadik.
A növekedés ütemét vizsgáló műveleteknél szokás szerint az országos és a megyei főszámokat vettem alapul. A tegnapi 3793 főről mára 3816 főre emelkedett az országos főadat, az arány a tegnapi 0,58 százalékponthoz tendál – 0,6 százalék. Megyénkben nem változott a mutató.
A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot. A különleges jogrendnek az elmúlt hetekben jelentős szerepe volt a sikeres védekezésben, mert lehetővé tette a gyors döntéseket és a gyors cselekvést. Így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket.
A vezérelv is masszívan tartja magát: csak együtt tehetünk a járvány ellen!
(Forrás és illusztráció: koronavirus.gov.hu; matek: DO)
A rovat további hírei: Közélet
Jót futott a város – szép eredménye lett
2025. nov. 05.
Emlékeznek még a "Jót, Fut a Város – Dunaújváros!" rendezvényre? A támogatók újfent jótékony cél érdekében fogtak össze. Az összefogásnak hála pedig terápiás-fejlesztő relaxációs szobával gazdagodott az Aprók Háza Tagóvoda.
A szabadságharc eltiprására emlékeznek
2025. nov. 05.
Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!
A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira
2025. nov. 04.
Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.
Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út
2025. nov. 03.
A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.
Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!
2025. nov. 02.
Különleges alkalmak, folyamatosan intenzív vérigény, több kitelepülés – az év végéhez közeledve is sűrű programról számolhatunk be a véradások frontján. Minden csepp segítség számít; nagyon várják a véradókat!
DSTV: a város fái – nyári fotókon
2025. nov. 02.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése: folytatódott a Dunaújváros fái négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek. Az elmúlt ciklus értékelése is befejeződött – a Városháza "C" szárnyában rendezett díjátadóval. Hangkép.
Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak
2025. nov. 01.
Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak, ha forrást keres? Hogyan működik a Demján Sándor Tőkeprogram? Mit kínál a Széchenyi Kártya Program? Válaszok a kamarában kedden délelőtt!









