Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Már munkában a felnőttek!

Sport
DPASE
Dunaújváros
labdarúgás

facebook megosztás

spigott - 2020. máj. 13., 13:18

A Dunaújváros PASE felnőtt labdarúgói már elkezdték az edzéseket, az utánpótlás esetében azonban még további egyeztetésekre van szükség, hogy lehető legnagyobb biztonságban vághassanak neki újra a közös gyakorlásoknak a fiatalok.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség csak a nemzetközi kupasorozatokra kvalifikáló sorozataiban, az NB I-ben és a Magyar Kupában folytatja a 2020/2021-es szezon küzdelmeit. Ez értelemszerűen azt jelentette, hogy az NB III Közép Csoportjának harmadik helyén álló Dunaújváros PASE labdarúgói, valamint a szakosztály utánpótlása számára is véget ért az idei szezon, s mint azt Bita László technikai vezető érdeklődésünkre elárulta, az edzések, mérkőzések beszüntetése őket is nagyon érzékenyen érintette, ám mindent elkövetnek azért, hogy újrainduljon az élet az egyesületnél, s mindenki elkezdhesse a közös munkát.

"A járványhelyzet az egész társadalmat rosszul érintette az országban, nem maradtak ez alól kivételek a klubok, s természetesen a sportolók sem, hiszen már több mint két hónap telt el úgy, hogy nem tudtunk edzéseket tartani. Az elmúlt héten született egy kormányhatározat, ami alapján az élsportban meg lehet kezdeni a közös gyakorlásokat, ezt mi is elkezdtük szervezni, mert alapvető óvintézkedéseket kellett megtennünk, de ennek eredményeként a felnőtt csapatunk szerdán délelőtt meg is kezdte a közös edzéseket. A terv az, hogy hétfőn, szerdán és pénteken lesznek kültéri labdás gyakorlásaink kis csoportokban, a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával, míg a köztes napokon egyénileg, otthon készülnek majd a felnőtt csapat tagjai. Szeretnénk, ha az utánpótlás a jövő héten szintén munkába tudna állni, de ezzel kapcsolatban még további egyeztetésekre lesz szükség, hogy pontosan milyen feltételek mellett történhet ez meg. Muszáj összefognunk ebben az időszakban, mert a mostani helyzet az általánosságban is lemondásokkal jár, ha sportoló vagy, s most ez még inkább igaz, hiszen a magánéletben is le kell csökkenteni a kontaktok számát, mivel a csapatsportágaknál nemcsak magáért, hanem másokért is felelősséggel tartozik az ember. Nyilván így a legegyszerűbb az lenne, ha továbbra is otthon edzene mindenki, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy az otthoni mozgás nem helyettesíti sportágspecifikus edzéseket, nem helyettesíti a társakat, s a csapatok, valamint a gyerekek egyéni fejlődésének érdekében egyszerűen muszáj elkezdeni a közös gyakorlásokat. Ugyan az általános állóképességet erősítéssel, futással szinten lehet tartani, a futballra jellemző állóképességet, s lábtechnikát azonban sokkal nehezebb fejleszteni, ezért az egyéni, otthoni edzések hosszú távon biztos, hogy hátrányosak. Éppen ezért is törekszünk arra, hogy meg tudjuk kezdeni a közös tréningeket, ez szervezést igényel, de emellett fegyelmet is mind a szülő, mind a gyerek, s a felnőtt játékos részéről, s ez nemcsak az edzéseken töltött időt érinti, hanem a személyes életvitelt is. A sportolóknak utóbbira egyébként is ügyelnie kell, de ez most kiegészült azzal, hogy a megfertőződés esélyének csökkentése miatt a hétköznapi életre is sokkal jobban oda kell figyelni."

Képek forrása: DPASE

Ugyan azt még nem tudni, hogy mi lesz pontosan a 2020/2021-es szezon sorsa, a különböző csapatok felkészülését, a játékoskeretet muszáj elkezdeni szervezni, ami szintén nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a járványhelyzet a sportágban szereplők gazdasági helyzetére is komoly hatással van.

"Abból kell kiindulni, amit jelenleg tudunk, s az alapján kell elkezdenünk a tervezést, de ez óriási mobilitást igényel a vezetők, a játékosok, valamint az utánpótlásnál a szülők részéről is, hiszen a mostani helyzet változhat pozitív, de akár negatív irányba is. Éppen ezért nem lehet azt még megmondani, hogy a bajnokság akkor kezdődik, ami most szerepel a kiírásban, de ettől még el kell kezdeni tervezni, s a feltételek megteremtése után edzeni is, amíg ez engedélyezett. Valószínűnek tartom, hogy a nyári szünet most rövidebb lesz a szokottnál, de a helyzet folyamatosan változik és változhat, s az új helyzetekhez alkalmazkodnunk kell. Eddig sem dúskáltunk a javakban, s a gazdaság helyzete értelemszerűen befolyásolja a különböző juttatásokat, illetve a támogatókat is, s bár reméljük, hogy ez nem megy el negatív irányba, de ezt megjósolni szintén nem lehet most. Szponzorációban biztos visszafogottság lesz, mindenki megnézi, hogy miként alakul a sorsa, beáll egy "tartalékos üzemmódba", mert nem tudja, hogy mit hozhat számára a következő egy-két hónap, de akadnak olyan cégek, akiknek már rosszabbra fordult a helyzetük. Jelen esetben ezért egyelőre csak úgy tudunk előre nézni, hogy megtervezzük a jövő évi játékoskeretet, de annak gazdasági hátterét bizonytalanság övezi majd, de reméljük, hogy akár az MLSZ-szel, akár a támogatóinkkal le tudjuk kommunikálni azt, hogy mire számíthatunk, s mire nem. Nagy kérdés, hogy az MLSZ kezében lévő jogdíjakkal mi lesz, a TAO-önrész biztosítása körül is sok a bizonytalanság, szóval bőven vannak még kérdések, amelyek válaszra, netán megoldásra várnak a közeljövőben ahhoz, hogy tisztább legyen a kép a klubok és a játékosok előtt is.

A rovat további hírei: Sport

Fontos sikert aratott a DFC

Fontos sikert aratott a DFC

2025. okt. 13.

Fél percen belül két gólt szerzett, s egy nagyon kellemetlen ellenfelet győzött le 2-0-ra a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat vasárnapi fordulójában.

Közel volt a bravúrhoz a DAB

Közel volt a bravúrhoz a DAB

2025. okt. 12.

Kétgólos hátrányból is egyenlített, de végül 5-4-es vereséget szenvedett a címvédő és jelenleg is éllovas Gyergyói HK otthonában a DAB jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Közös mozgás a Szalki-szigeten (galéria)

Közös mozgás a Szalki-szigeten (galéria)

2025. okt. 12.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt, és a remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. A részletes beszámolóval holnap érkezünk, addig galériánk segítségével elevenítjük fel a nap történéseit.

Nagy pofon hazai pályán

Nagy pofon hazai pályán

2025. okt. 12.

A vendég NEKA szinte a végig vezetve vitte el a pontokat a rossz napot kifogó DKKA-tól a női kézilabda NB I szombati fordulójában.

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában

2025. okt. 11.

Itthon is simán legyőzte a győrieket, így kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a DFVE női vízilabda csapata.

Újra itthon a DFC

Újra itthon a DFC

2025. okt. 11.

A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Sokba került a másfél perces kihagyás

Sokba került a másfél perces kihagyás

2025. okt. 11.

Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő