Sikeres összefogás, sikeres segélycsomag-program
Barátok a bajban: sikerrel folytatódott a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) kezdeményezésére szárba szökkent segélycsomag program – a legutóbbi akció keretében 260 rászoruló család részesült a rendkívüli támogatásban.
A segélycsomag program áprilisi nyitányának tapasztalatait is beépítve folytatták az együttműködő szervezetek azt a támogató kezdeményezést, amely révén a napokban ismét rászoruló családok részesültek segélycsomagban. Az RNÖ kezdeményezéséhez több segítő szervezet, közösség is csatasorba állt – a programhoz a DHHF Nonprofit Kft, az Útkeresés Segítő Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezete, a Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi egysége és a Boldog Délután civil összefogás is csatlakozott, hangsúlyozta érdeklődésünkre Hosszú János, a kezdeményező szervezet vezetője:
– Példás összefogást tapasztaltunk, és nagy örömünkre szolgál, hogy minden közreműködő szervezet, közösség részéről érzékelhető volt a segítő szándék. Nagy örömmel mondhatom, hogy a májusi akciónk során 260 csomagot tudtunk átadni, ez 260 rászoruló családot jelent – összesen mintegy ezer fő közvetlen segítséget kapott az akciónk révén.
Hosszú János érdeklődésünkre megerősítette, ismét közös döntés nyomán alakult ki a kedvezményezettek köre: az RNÖ és az Útkeresés által összeállított közös listája alapján, rászorultsági alapon választották ki, pontosan kik részesüljenek a támogatásból.
Mint megtudtuk, a segítő program havi költségkerete májusban mintegy 1 millió forint volt – minden rászoruló család 3500-4000 forint értékű csomagot vehetett át. Egy-egy csomag tartalma tartós élelmiszer (liszt, rizs, cukor, olaj, sütőpor, tészta), valamint konzerv volt, valamint tisztasági szerek is kiegészítették az adományt. A segítő szervezetek a gyerekekre is gondoltak – még csokitojás is került a csomagokba!
Hosszú János kérdésünkre hangsúlyozta: az egyértelműen és egybehangzóan pozitív visszajelzés természetesen folytatásra ösztönzi a program kezdeményezőjét és a partner szervezeteket egyaránt – hamarosan meg is kezdődnek a júniusi segítő akció előkészületei.
A rovat további hírei: Közélet
Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor
2025. júl. 02.
Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.