"Örökké sajnálni fogom, hogy nem voltam ott az új kikötő megnyitásakor. Azt mondják, esett az eső, tépettszélű, nehéz felhők horgonyoztak az égen s mert már alkonyodott, nem is lehetett jól látni. A rakodók valami deszkabódéban kártyáztak, s szidták az időt. A kikötőmozdony lent állt az alsó váltónál, a vezér elment, hogy cigarettát kérjen, mert az övé mind átnedvesedett s a közelben nincs trafik. (...) Nem érkezett bizottság, nem mondtak beszédet, senki sem hozott virágot vagy zászlót. (...) Ezerkilencszázötvennégy június 16-án alkonyatkor a sztálinvárosi kikötő főépületének ablakából valaki elkiáltotta magát: hajó!" (...)
"Még mindig esemény, ha egy hajó befut. (...) Sztálinváros szereti a romantikát. Az új hajó – új vendég. Meg lehet mutatni a legénységnek a kétszázméteres darupályát, a különleges ércszállító vagonokat, a kultúrtermet és a meteorológiai tornyot. El lehet őket igazítani a csárda felé (mert csárda nélkül mit ér egy kikötő?), meg lehet magyarázni nekik a központi trafóház fontosságát, be lehet kalauzolni őket a borbélyhoz és a KÖZÉRT-be." (...)

"A darus Csepelről jött, a Vámmentesből, ahol tíz évig dolgozott. Amikor felmásztam a keskeny vashágcsón s beléptem a daru kormámyosfülkéjébe, a négy jelenlevő közül, tartásáról és hang- hordozásáról azonnal felismertem a darust. A kikötői darus különös emberfajta. Félig szárazföldi, félig hajós, félig akrobata, félig művezető. Magasból néz le a világra, olyan éles pillantással, mint a sas. Élet és halál ura, a szó szoros értelmében. Csak milliméternyit csússzon a keze valamelyik kapcsolón: öt ember odalent soha nem kel fel többé. Három kézi és két lábkapcsolóval dolgozik egyszerre."

A teljes riport a várostörténeti blog hasábjain olvasható - a közvetlen elérés itt!

Új kikötő (katt) >>

(Archív fotók: DunaújvárosMesélPontHu)