Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Egyből a mélyvízbe

Kultúra
Dunaújváros
MMK
nyári tábor

facebook megosztás

doszerk - 2020. jún. 26., 13:50

A márciusi bezárást követően június második felében ismét kinyithatott a Munkásművelődési Központ, amely így a nyugdíjas kluboknak és a gyermektáboroknak egyaránt otthont ad. Emellett az Erzsébet táborok „betétprogramjaként” kézműves foglalkozásokat és színházi előadásokat szerveznek az intézményben.

Március közepén „kényszerpihenőre” vonultak a Munkásművelődési Központ (MMK) munkatársai, június második felétől azonban már újra fogad látogatókat az intézmény. Az érdeklődés pedig azonnal felélénkült - mondta el Kováts Rózsa igazgatónő. „Délután már telt házzal jönnek a kis közösségeink, a nyugdíjasok, a dartsok, mindenki látható örömmel fogadta azt, hogy újra nyitva vagyunk.” Emellett az elkövetkező nyolc hét leginkább a gyermektáborokról szól- tette hozzá az MMK vezetője, aki elmondta, az idei évben sajátos helyzetben vannak: „Érdekesen indult ez a tábor: ez már a huszadik alkalom, hogy megszervezzük az Alkotás és játék a szabadban névre keresztelt programot. A kézműves táboraink mellett azonban párhuzamosan a napközis és Erzsébet táborok is elkezdődtek, ami a létszámunkon is mutatja hatását, hiszen a megszokott 40- 50 fős létszám helyett 9-20 gyermek látogatja az eseményeket. A COVID azért nem múlt el az életünkből, talán emiatt nem is baj, hogy nem vagyunk olyan sokan.

Végh Zoltán felvételei

Az MMK annyiban próbál a városnak segíteni, hogy a népmese pontunkon, a Csupacsoda Birodalomban a kolléganőkkel együttműködve az Erzsébet táboros gyermekek számára kulturális órákat,  táncházakat, kézműves foglalkozásokat, és megnézhetik a nyári színházi előadásainkat is, hiszen minden csütörtökön tíz órától Lara meséket adnak majd elő: Szentgyörgyváry Laura produkcióját tekinthetik meg, ez egy interaktív, zenés- bábos előadás, nyolc héten keresztül. Ez tavaly nagy sikert aratott. Ezeket természetesen a városból érkező nézők is látogathatják” – mondta el Kováts Rózsa, az MMK igazgatónője a DSTV-nek adott interjúban. Hozzátette: szándékukban áll a nyár folyamán szabadtéri színházi előadásokat is szervezni, augusztusban pedig egy operett előadást élvezhetnek az érdeklődők. A tábor számos érdekes programot kínált a résztvevőknek: ezekről Balogh Ludovika osztotta meg tapasztalatait: „Minden nap kézműveskedünk, emellett más lehetőségek is vannak az időtöltésre, délután pedig általában filmet nézünk”- osztotta meg tapasztalatait a tábor egyik ifjú résztvevője.

Cs. L.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: remek vegyeskari évadzáró

DSTV: remek vegyeskari évadzáró

2025. júl. 14.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett a közelmúltban – megérdemelt vastapsokkal. Hangkép.

DSTV: az Építők útja szobrai

DSTV: az Építők útja szobrai

2025. júl. 12.

Negyedik epizódjához érkezett a DSTV sorozata a város köztéri szobrairól. A Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével készült Szoborváros újabb részében az Építők útján található alkotásokat mutatják be. Hangkép.
 

Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása

Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása

2025. júl. 11.

Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.

DSTV: a velünk élő örökség

DSTV: a velünk élő örökség

2025. júl. 10.

Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.

Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)

Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)

2025. júl. 09.

Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.

Évadot zár a Zenélő Cukrászda

Évadot zár a Zenélő Cukrászda

2025. júl. 09.

Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.

DSTV: POK és SZIG a színpadon

DSTV: POK és SZIG a színpadon

2025. júl. 09.

Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A címvédő érkezik

  2. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  3. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  4. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  5. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő