Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Nagyot szólt, nagyon pörgött a BakElit

Öcaline - 2020. június 23. 16:30

Már az elején le kell szögezni, hogy nem minden kizárólag pénz kérdése. Bár azért ne legyünk naivak, természetesen kell a financiális háttér, de – és itt jön a DE – elsősorban olyan emberekre van szükség, akik hisznek abban, amit csinálnak. Nézzük a BakElit Online Fesztivál példáját!

A titok tehát: "Kell egy csapat!" Egy olyan csapat, amely kreatív, ötletteli, ráadásul alázatos a rendezvény szellemiségével kapcsolatban.

Egy rugóra járó agyak

Ezek voltak a legfontosabb elemei és mozgatórugói a múlt szombati a fesztiválnak. Így állt össze az a csapat, amely a nézettségi adatokat és kommenteket is figyelembe véve tökéletes munkát végzett. A hét órás élő adás (amely országos viszonylatban mindenképpen műfajteremtő), 20 ezer embert ért el a facebook felületén, közel 8 ezer megtekintést és 3 ezer 700 aktivitást produkált. Elsőre.

De térjünk rá a műsorra. A siker egyik titka az volt, hogy a fesztiválban részt vevő zenekarok kizárólag dunaújvárosiak voltak (de ez is volt a cél), mint ahogy a műsor vezetését elvállaló Quimby-alapember, Varga Livius is, aki végtelen profizmussal vitte végig a maratoni adást. Ehhez persze az kellett, hogy az ő keze alá dolgozó Gulácsi Zoltán, (a fesztivál egyik megálmodója) már hetekkel az adás előtt megkezdte a közös munkát a zenész-műsorvezetővel, folyamatosan tolta a zenekarok anyagait, klipjeit a Kutya vacsorája frontemberének.

BakElit – infóblokk     

A fesztiválon fellépő zenekarok:
Névtelen utca, Dalai Dávid, Fun Company, NADENe, BeatKOHO
Az interjúra meghívott zenekarok:
Newtown Feels, Notyet Band, Born Again, Digitál együttes:Horváth János Dagi

A fesztivál fővédnökei: Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere és Barta Endre, a város humán ügyekért felelős alpolgármestere
A rendezvény védnöke: Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola
Támogatók: Campus Étterem, Diablo Pizzéria, Életerő Természetes Gyógymódok Stúdió, Rizmajer Művész Söröző, Szöglet Sport Bár, Ipolyi Közművelődési Központ – Törökszentmiklós, Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, Ordas István
Médiatámogatók: HumanFilmStudio, Baga Creative Media Studio, RTM PIX, castellum.do, Dunaújváros Online

Mindenki a helyén

A HumanFilmStudio agya, Korom Károly izgalmas beharangozókat készített a fesztiválról, így pár nap alatt futótűzként terjedt el a világhálón a közelgő esemény, amelyet fia, Korom Dávid adásrendező vezényelt le – nem mellékes, karmestereket meghazudtoló módon.
A BakElit Zenecentrum a lehető legjobb helyszíne volt a koncerteknek. A stúdió hangmérnöke, Futó Gábor, aki egyben a Fun Company zenekar vezetője, közel harminc éves tapasztalattal rendelkező zenész, hangmérnök. Ő volt a fesztivál hangja, ő álmodta meg a "klubkoncertek" zenei hangzását. 

S ha már BakElit – Baki Endre producer tette lehetővé az álom megvalósulását, ő látta meg elsőként a lehetőséget arra, hogy itt és most valami új születhessen meg. És innentől már csak a zene számított – gyakorlatilag minden és mindenki a helyére került, szinte magától állt össze a kép egy jó műsorhoz. 
Az idő előrehaladtával a stáb előtt egyre kevesebb lett a kérdőjel, és egyre több az "ezt is megoldottuk" feladat. (Mint a biztos internet-kapcsolat létrehozása, amelyért Verasztó Sándornak mondtak köszönetet.)
Hogy miért érte meg ez a sok munka? Hogy miért tartott ki a csapat a legnehezebb pillanatokban is? A válasz egyszerű. Látták a fellépő zenészek szemében a csillogást, hogy végre történik valami a városban, ami csak róluk szól. A „most jött el a mi időnk” érzése.

(Fotók: BekElit - Ady Géza felvételei)

 

A rovat további hírei: Kultúra

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia

2025. máj. 09.

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia, a hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.

A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával

A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával

2025. máj. 08.

Folytatja a szép hagyományt, a Bartók színháztermében ünnepli a tánc világnapját a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége: a színes, látványos programot ígérő gálára szombaton várják a vendégeket.

Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban

Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban

2025. máj. 07.

Szente Tünde Remények városa című kötetét a város 75 éves történetéhez kapcsolódó sorozat keretében mutatja be az intézmény – az eseményre csütörtökön délután várják az érdeklődőket.

Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest

Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest

2025. máj. 07.

Per Gessle, a Roxette zenekar alapítója Roxette In Concert címmel európai turnéra indul, amelynek első állomása Budapest lesz. A zenész Lena Philipsson svéd énekesnővel közösen lép fel a Budapest Arénában november 4-én - tájékoztatták a koncert magyarországi szervezői kedden az MTI-t.

Először lép fel szólóban The Alchemist Budapesten

Először lép fel szólóban The Alchemist Budapesten

2025. máj. 06.

Először ad szólókoncertet Budapesten a The Alchemist nevű amerikai hiphop producer, DJ és rapper július 27-én a Budapest Parkban, ahol előzenekarként a Wavy és a Jazzbois nyitják az estét.

DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában

DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában

2025. máj. 05.

Idén is gazdag programmal várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Hét keretében a jeles hangszeres muzsikus, zenepedagógus nevét viselő iskola. A DSTV a programözön egyik szép kísérletén, a családi koncerten forgatott. Hangkép.
 

DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok

DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok

2025. máj. 04.

Az évad utolsó előtti vetítéséhez érkezett a KineDok idei sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A Szabad Szemmel című kezdeményezés legutóbbi eseménye a kassai fürdő történetét mesélte el – a 66 szezon című film archív kockákból és személyes visszaemlékezésekből merített. Hangkép.