"Unokázós" csalók: egymásra figyelve előzzük meg a bajt!
Az elmúlt hetekben rendre feltűnt felületünkön a téma: megyeszerte, így Dunaújvárosban is sikerrel próbálkoztak az úgynevezett "unokázós" csalók. Ezúttal az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hasznos tanácsai szolgálnak összeállításunk alapjául. Figyeljünk egymásra, előzzük meg együtt a bajt!
Az úgynevezett "unokázós" csalások közös jellemzője, hogy a bűnözők telefonon hívnak fel idős embereket, áll az ORFK bűnmegelőzési összegzésében.
Hamis híradás
A csaló a kiszemelt áldozat hozzátartozójának adja ki magát, vagy azt mondja, hogy az ő megbízásából telefonál. Azt állítja, hogy a hozzátartozó valamilyen bajba került – autóbalesetet szenvedett vagy tartozása van –, és sürgősen pénzre van szüksége. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő az unoka, akadályoztatására hivatkozva valakit elküld a pénzért, ékszerekért.
A csalók általában telefonkönyv alapján hívják fel a potenciális célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak, vagy a közösségi oldalakon megadott információkat felhasználva teszik hihetőbbé történetüket.
Ne dőljön be!
A rendőrség célja, hogy az elkövetési módszer tudatosításával lehetőleg senki se dőljön be a csalóknak. Minél többen beszélgetnek erről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, annál kisebb eséllyel csaphatják be őket. Az ORFK tanácsai arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:
– Járjon utána, hogy valóban baj van-e – tegye le a telefont, majd hívja vissza hozzátartozóját!
– Tegyen fel ellenőrző kérdéseket – „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”
– Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni!
– Egy életmentő műtét külföldön sem maradhat el, mert valaki nem tud azonnal fizetni.
– Hivatalos személy nem kér pénzt: se rendőr, se mentő, se tűzoltó.
– Ne adja meg adatait ismeretleneknek!
Végül, de közel sem utolsósorban egy univerzális tipp: ha felmerül a gyanú, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!
(Illusztráció: ORFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Rendvédelmi nap a Kultik Mozinál: tömegvonzás (galériával)
2024. máj. 25.
Ahogy évek óta mindig, ezúttal is nagy sikert aratott a Közbiztonsági hónap eseménysorozat keretében tartott Rendvédelmi nap – a programot a Kultik Mozi előtti téren rendezték pénteken.
Betörte a sértett orrát és késsel kiszúrta az autójának a kerekét
2024. máj. 24.
Nem mindennapi támadás ügyében döntött a vádemelés mellett a helyi ügyészség – a tavaly októberi attak szomorú mérlege betört orr és két kiszúrt gumiabroncs volt. Közérdekű munka lehet a "jutalom", értesült a DO.
Teljes útzár, terelés az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. máj. 21.
Besnyő térségében helyszínelnek a rendőrök, miután a Dunaújváros felé vezető oldalon két személyautó ütközött. Sérült is van, értesült a DO. (FRISSÍTVE)
Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton
2024. máj. 15.
Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
DSTV: a szabályos kerékpározásról
2024. máj. 03.
Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.
Vádemelés az ámokfutó ellen
2024. ápr. 29.
Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.