A liga egyik legjobbja is marad a Bikáknál
Garret Hughson a 2020/2021-es szezonban is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát erősíti majd.
Kép: DO-archív
Ismét hivatalos közösségi oldalán jelentette be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, hogy hosszabbítani tudott egyik tavalyi kulcsjátékosával, így a 2020/2021-es szezonban is a DAB gárdájánál folytatja pályafutását Garret Hughson. A 25 éves kanadai hálóőr Albertában, Medicine Hat városában született, itt is ismerkedett meg a sportág alapjaival, s a 2011/2012-es szezonig szülővárosának utánpótlás csapataiban szerepelt. Ezt követően a WHL-ben szereplő Spokane Chiefs gárdájának kapuját védte négy szezonon keresztül, majd az OHL-ben és az AJHL-ben is védett, utóbbi ligát meg is nyerte a Brooks Bandits együttesével úgy, hogy a rájátszásban közel 96 százalékos hatékonysággal védett.
Kép forrása: DAB
2016 és 2019 között az USports ligában szereplő Univ. of Lethbridge csapatánál játszott, majd a tavalyi szezonban jött át Európába, s lett a Dunaújvárosi Acélbikák gárdájának hálóőre. Az idényben összesen 58 mérkőzésen kapott szerepet a DAB ketrece előtt, pontosan 93 százalékos hatékonysággal védett, s bár a rájátszásra ő is elfáradt, megtartása hatalmas erősítés a DAB-nak, így az ő maradásának is maximálisan örülhetnek az Acélbikák drukkerei.
A rovat további hírei: Sport
Rangadó vár a DFC-re
2025. okt. 04.
A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Nagy pofon az éllovastól
2025. okt. 04.
Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.
Nehéz ágra került a női válogatott
2025. okt. 03.
A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.
DSTV: elégedett szakvezetés
2025. okt. 03.
Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.
A címvédő ellen folytatja a DAB
2025. okt. 03.
Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.
DSTV: véget ért az idei ÚDL
2025. okt. 02.
A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.
Igazolta a papírformát a Loki
2025. okt. 02.
Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.








