Dunaújvárosi Egyetem: elmaradt a diplomaátadó
Az idei évben elmaradt a hagyományos diplomaátadó ünnepség a Dunaújvárosi Egyetemen. Az okleveleket postán kapják meg a végzett hallgatók.
A veszélyhelyzetre tekintettel döntött úgy az intézmény vezetése, hogy nem kockáztatja meg az esetleges egészségügyi következményeket, így a mintegy 160 érintettnek postai úton kézbesítik majd a tanulmányaik elvégzését igazoló okleveleket, diplomákat.
Az egészség az első
"A hallgatók és a vendégek érdekeit szem előtt tartva nem rendeztük meg a hagyományos diplomaátadó ünnepséget, annak elkerülése okán, nehogy egy járványügyi gócpont alakuljon ki. Az ide évben mintegy 160 tanulónk végzett – a bent ragadt okleveleket és egyéb dokumentumaikat postai úton juttatjuk el hozzájuk" - mondta el Lászlóné Kenyeres Krisztina, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási igazgatója a DSTV-nek adott interjúban. Hozzátette: ősztől a megszokott kerékvágásba tér majd vissza az intézmény, bár az ügyfélfogadás idejében előfordulhat néhány kisebb változás, ám az oktatásban mindenképpen a veszélyhelyzetet megelőző, hagyományos módon dolgoznak majd tovább a kényszerű online oktatás helyett.
Továbbra is népszerű a DUE
Az egyetem oktatási igazgatója azt is elárulta: hálásan nyugtázhatják, hogy az intézmény népszerűsége nem csökkent, így a műszaki, informatikai és társadalomtudományi terület, illetve a mesterképzések, a tanár szak, valamint a kiegészítő szak iránt is élénk volt az érdeklődés.
Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Oktatás
Gazdálkodj okosan! – rudasos sikerek a Kutatók Éjszakáján is
2023. okt. 05.
A dunaújvárosi középiskola egyik formációja címet védett, a másik alig maradt le a dobogóról a Pannon Egyetem vállalatvezetési megméretésén. Checkpoint a hajtás után.
Foglalkozásokkal, szakmai programmal és játszóházzal ünnepelt a szakszolgálat
2023. okt. 04.
A Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye is csatlakozott az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett országos sorozathoz – az ünnepi kínálat nyitott eseménye volt az Őszi kavalkád című közösségi program kedden.
Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat
2023. okt. 02.
Az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveznek játékos, színes foglalkozásokkal tarkított sorozatot. Az egyik csúcspontnak a játszóház ígérkezik kedden délelőtt – a program nyitott, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban
2023. szep. 08.
A Móricz iskola évnyitójáról készült összegzéssel ér véget a DSTV tanévkezdő sorozata. Új intézményvezetővel, de a régi hagyományok tisztelete mentén kezdte az új tanévet az alapítása 70. évfordulójára emlékező intézmény – a "közösség évével" ünnepelnek. Hangkép.
DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)
2023. szep. 07.
Rekordszámú hallgató, sikeres gólyatábor, díjátadó, komoly tervek – a Dunaújvárosi Egyetemen is megkezdődött az új tanév még múlt pénteken, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép és galéria itt!
DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában
2023. szep. 05.
Több tanévnyitó ünnepségen tiszteletét tette a közelmúltban a DSTV stábja – alkalmi sorozatunk első állomása a három évre ökoiskola címet elnyert Dózsa György Általános Iskola, ahol természetesen nagy izgalommal várták az évnyitót a pedagógusok, diákok és hozzátartozók. Hangkép.
DSTV: új tornaszoba a Vasváriban
2023. szep. 04.
Az intézményi sportélet mérföldkövéhez érkezett a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos iskola sikerrel pályázott, a fejlesztés révén új tornaszobában edződhetnek a nebulók. Hangkép.