Dunaújváros Hetilap

Elektromos- és fémhulladék-gyűjtés: rajta, Római! (webgalériával)

doszerk - 2020. július 20. 9:24

Először szervezett a Római városrészben fém- és elektromoshulladék-gyűjtést a "Rajta, Újváros!" Egyesület és a Városvédők Újtelepért Egyesület: a kezdeményezés nagy sikert aratott szombaton – konténerek teltek meg fölösleges holmikkal!

Az összefogás diadala volt az akció, amely során négy helyszínen várták a fölöslegessé vált, árammal működő háztartási eszközöket, amelyeket konténerekbe helyeztek, és folyamatosan el is szállítottak a helyszínről.

Megtelt gyűjtők

Az akció szervezői már reggel nyolc órától várták az elektromos hulladékokat a kihelyezett konténerekbe a Római városrész több pontján: tíz óra tájban a Domanovszky téri állomáson már megtelt a gyűjtő, így itt már elszállításra volt szükség – ám természetesen hamarosan ismét üres tároló várta a nem használt, árammal működő eszközöket. A forgalmat mindeközben a Dupent Polgárőr Egyesület munkatársai irányították.
A Fáy András utcában két konténer is várta a hűtőket, mosógépeket, tévéket és egyéb berendezéseket: a 6-os számú ház melletti területen, a parkolóban itt is szorgalmasan pakolták a kidobásra ítélt tárgyakat a Városvédők Újtelepért Egyesület és a "Rajta, Újváros!" Egyesület tagjai, valamint az önkéntesek. Itt is percről percre érkeztek az újabb "hozzájárulások", így szorgosan telt ez a tároló is. 

Megbirkóztak a feladattal

Motyovszki Mátyás, a Rajta Újváros! Egyesület önkormányzati képviselője nem hazudtolta meg birkózó múltját: láthatóan könnyedén pakolta a konténerbe az újabb és újabb berendezési tárgyakat- az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nehezebb eszközök emelésében Tóth Kálmán képviselőtársa is segítségére volt. 
Az egyebek mellett Újtelepet is magában foglaló választókörzet képviselője az eseményen elmondta: abban a városrészben nem új keletű ez a kezdeményezés, hiszen több alkalommal is szerveztek hasonló gyűjtést, azonban a Római városrészben ebben a formában először volt alkalmuk megszabadulni a lakóknak az árammal működő, ezért veszélyes hulladéknak minősülő, fölöslegessé vált tárgyaktól. Nem csoda tehát, hogy nagy forgalmat bonyolítottak le ebben a városnegyedben. 

Nagy segítség, nagy köszönet!

Bár a Batsányi utca költői túlzással nevezhető a Római városrész részének, ez a szakasz sem maradt ki a lehetőségből, hogy az itt élők megszabaduljanak elektromos terheiktől: a 43-as számú ház előtti füves területen várták a hulladékot egy konténerbe. Kihasználatlanságra itt sem panaszkodhattak az önkéntesek: tíz óra felé már szorgosan töltötték az üres helyeket a tárolóban. 
Ráadásul nem csak civil autók kapcsolódtak be a gyűjtésbe – a lakók jelzései nyomán Orosz Csaba és társai egy- egy idős ember segítségére siettek, és a lakásokból saját maguk hozták el a gyűjtőpontokra a hulladékot.
Tóth Kálmán érdeklődésünkre kiemelte: mivel láthatóan nagy igény mutatkozik az ilyen hulladékgyűjtésre, a folytatásban is számos helyszínen megjelennek majd az erre szolgáló konténerek. Az őszi hónapok folyamán a Béke városrészben, a Belvárosban és a Barátság városrészben is szerveznek majd hasonló gyűjtést – így gyakorlatilag az egész városban elérhető lesz a lehetőség, hogy a lakók megszabaduljanak az elektromos hulladéktól, amely a pincében, vagy a lakásban foglalja a helyet.  
Figyelem, fontos szolgálati közleményt osztott meg stábunkkal Nyári Ica, a Városvédők Újtelepért Egyesület alelnöke – akinek nem sikerült a gyűjtés során leadni az elektromos vagy fémhulladékot, hétköznap bármikor megteheti a program háttérmunkálataiban évek óta főszerepet vállaló E-Elektra Zrt. telephelyén a Papírgyári út 42.szám alatt!

A Római városrészi akció átütő sikert aratott – köszönet érte minden közreműködőnek!

Cs. L.
(Fotó: Végh Zoltán)

Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele!

Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele! - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)

2025. okt. 08.

Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

Ősszel sincs megállás, sok a városi munka

2025. okt. 08.

Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

30 családot segít az önkormányzat tüzelővel

2025. okt. 08.

Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért

2025. okt. 08.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg

2025. okt. 07.

Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület

2025. okt. 07.

Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)

2025. okt. 06.

Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.