Hatszáznál több hajót várnak a Kékszalagra
Hatszáznál is több vitorlást várnak a szervezők a csütörtök reggel 9 órakor rajtoló 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke szerdán Balatonfüreden, a verseny sajtótájékoztatóján.
Főoldali és belső kép forrása: MTI
Kollár Lajos szerint nagy a vitorlázókedv, mivel tavasszal nem tudtak versenyeket tartani, a hajósok pedig megméretnék magukat. Reményei szerint rekordot is dönthet a nevezők száma - 2018-ban 682 vitorlás indult. Hozzátette, a meteorológusok idén is a tavalyihoz hasonló gyenge szelet várnak. Holczhauser András, az MVSZ főtitkára kiemelte: a hagyományos Balaton-kerülő viadalon fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi előírásokra. A nevezéshez kézfertőtlenítés után, szájmaszkban lehet csak belépni és testhőmérsékletet is mérnek a versenyzőknél. A főtitkár elmondta: az elmúlt két hétben 90 új hajót regisztráltak a rendszerben, és szerda délelőtt 350 körül járt az indulók száma. Közölte, a balatonkenesei bóján nem módosítottak, azonban három helyen - köztük a tihanyi csőben is - a süllőágyak miatt sárga kivilágított bójával jelzik a veszélyes szakaszokat. Holczhauser András tájékoztatása szerint a tizenharmadszor megrendezett ifjúsági versenyen, a Kékpántlikán 51 hajó indult szerda délelőtt.
Hári Lenke, Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta, Balatonfüred életében fontos szerepet tölt be a sport, azon belül is a vitorlázás. A Kékszalag nemcsak egy tókerülő verseny, hanem a vitorlázás ünnepnapja is Balatonfüreden, a tókerülő verseny bekerült a város értéktárába is - monda az alpolgármester. A címvédő Petrányi Zoltán, a Racing Django kormányosa egy "szeszélyes nőhöz" hasonlította a Kékszalagot, mert nehéz megszerezni és még nehezebb megtartani. Úgy érzi, körülbelül tíz csapat esélyes a győzelemre. A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas izgalmas versenyt vár. Azt mondta, tavaly is hasonlóan erős volt a mezőny, mindenkire nagyon oda kell figyelni. Csapatukba két 19 éves fiatalt építettek be, Zentai Benedeket és az egyik legtehetségesebb hazai vitorlázónak tartott Dejonghe Arthurt. Kelemen Tamás, az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty taktikusa elmondta, a várható kis szél nem kedvez a hajójuknak. Taktikájukat az határozza meg, hogy a szélcsendes időben ne maradjanak le az élmezőnytől, és ha feltámad a szél, abból előnyt tudjanak kovácsolni.
Detre Szabolcs, aki testvérével, Zsolttal a magyar vitorlássport egyetlen olimpiai érmese (1980, Moszkva, bronz), a Lillafüred 75-ös cirkáló taktikusa a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vitorlázás alapját a klasszikus hajók adják, ezért ezekre is érdemes odafigyelni. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot. A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság
2025. nov. 06.
Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.
Két vereség az Andersenben
2025. nov. 06.
A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.
Közel volt a bravúrhoz a DFVE
2025. nov. 05.
Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.








