Megújultak a padok, régi-új környezet a Petőfi ligetben
Több százezer forintból cserélték ki a Petőfi ligetben lévő padokat a DVG Zrt. szakemberei. Az ülőalkalmatosságok új faburkolatot kaptak. Szabó Zsolt, a körzet képviselője elmondta: több más helyszínen is végeznek felújítási munkálatokat, hogy a kijárási korlátozások után szebb környezet fogadja a lakókat, adta hírül a város hivatalos oldala.
A 6-os számú választókerület önkormányzati képviselője erről szóló sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról is beszélt, hogy örül, hogy a veszélyhelyzet okozta karantén időszak után a Bartók Színház művészei élettel töltik meg ezt a teret, a ki látogatók pedig igényes környezetben fogyaszthatják a kultúrát. Dunaújvárosban is minden zenei rendezvény elmarad ugyanis a pandémiás korlátozások miatt idén nyáron – ezek nem kímélték a Petőfi Művészeti Liget tervezett programját sem. Viszont a Bartók Kamaraszínház dolgozói kültéri színházi előadásokra várják a nézőket Bartók Liget néven, emelte ki Szabó Zsolt:
– Szívügyem a 6-os számú választókerület képviselete. A DVG munkatársai több százezer forintból megújították a padokat, amelyre külön büszke vagyok, hiszen nemcsak az a fontos, hogy Dunaújváros egy olyan hely legyen, ahol az emberek lakhatnak, hanem az a célunk, hogy Dunaújváros mindenkinek az otthona lehessen. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, rengeteg apró dologba kezdtünk, amelyek nem biztos, hogy egyesével látványosak , de mégis biztosítják azt, hogy az itt élők számára komfortosabb legyen a mindennapi élet. De nem csak arra van szükség, hogy komfortosan éljünk, hanem arra is, hogy szórakozhassunk, hogy Dunaújvárost megtöltsük élettel, és ennek kiemelt állomása a Petőfi Művészeti Liget, amelynek külön örülök, hogy ez most a koronavírus helyzet után színházi előadásokkal kibővülve be tud indulni.
A képviselő szerint a Bartók Liget eseményein túl is kulturált kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak megújult padok, hiszen sok baráti beszélgetés helyszíne a tér:
– Itt szeretnék arra kérni mindenkit, hogy figyeljenek a padok állapotára, figyeljenek arra, hogy szemétmentes, kulturált környezetet hagyjanak maguk mögött, ami méltó a felújított, rendezett ligethez.
A sajtótájékoztatón a képviselő kitért arra is, hogy bár nehéz a helyzet, de a 6-os számú választókerületben több fontosabb beruházás is zajlik. Emellett pedig sok olyan feladatot tudnak elvégezni a lakók bejelentéseit figyelembe véve, amely nem is pénz, hanem akarat és odafigyelés függvénye:
– Rengeteg olyan dolog készült el amely apróságnak tűnik: utcanév táblák rendezése, megsüllyedt burkolatok kijavítása, padok elszállítása vagy épp kihelyezése, fák metszése, balesetveszélyes helyzetek megszüntetése. Ezek olyan dolgok, amelyeket a mindennapokban az emberek joggal kérnek számon. Ezzel egyidejűleg a körzetfejlesztési tervemet is elkészítjük a kollégákkal. Ennek a tervnek kapcsán már több bejárást tartottunk az érintett lakókkal a körzetemben, és elkezdődtek olyan munkák, amelyek hosszú távon szabhatják át a körzet mindennapjait. Ilyen például, hogy parkolók létesítését kezdtük el tervezni, hiszen a parkolás az egyik legfontosabb probléma.
(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.









