Örömmel kezdték újra az edzéseket!
Átvészelték a koronavírus-járvány okozta korlátozásokat, s már újra a vízen készülhetnek a Dragon Steel SE sárkányhajósai.
Ahogy minden sportegyesületet, úgy a Dragon Steel SE sárkányhajósait is érzékenyen érintette a koronavírus-járvány, hiszen fel kellett függeszteniük napi gyakorlásaikat, elmaradtak a versenyeik is. Arról, hogy miként vészelték át a mögöttük hagyott időszakot, Tóth Edit, az egyesület elnöke számolt be honlapunknak.
"Természetesen nagyon rosszul érintett bennünket ez a helyzet, mindenkit másképp sújtott, vagy érintett meg, szinte a város is leállt, a levegő sem mozdult. Kezdetekben én az otthoni elmaradt munkákkal kötöttem le a figyelmemet, mázoltam, amíg volt mit, otthoni edzésekre vettem rá magam. Rendkívül hiányzott a mozgás, a csapat a közösség, s még szerencse, hogy folyamatosan dolgoztam az ISD Dunaferr-ben, így nem zavarodtam meg a bezártságtól. Aztán pár hét után már kerestük a kiutat ebből a helyzetből, így az egyesületi tagok kisebb része, március 21-től kettesével kijárt Kisapostagon evezni a Dunára négyszemélyes kenuban. Végig betartottuk a szabályokat, vigyáztunk egymásra és legalább szabad levegőn, ragyogó napsütésben edzhettünk. Ez rendkívüli élményt és erőt adott nekünk a helyzet elviseléséhez, mert mi vízi emberek nem bírjuk a bezártságot. Persze akinek oka volt rá, vagy a kora indokolta ők betartották a szigorú szabályokat is."
Május elejétől viszont már rendszeresen vízre járnak a sárkányhajósok, s mint azt Tóth Edit elárulta, van még miben javulniuk a folytatásra.
"Kicsit még félve, de örömteli hangulatban május 1-jén raktuk először vízre a sárkányhajónkat. Már nagyon hiányoztak a sporik, nagy boldogság volt újra látni őket! Ez a kritikus helyzet megerősítette a kapcsot a tagjaink között. Persze otthon nem lehetett megfelelően edzeni, de természetesen felhívtam a figyelmüket az edzés, az aktív mozgás fontosságára, a testre, egészségre, szellemre gyakorolt hatására, amit a média is sajtolt belénk. Tehát május óta edzünk közösen, megpróbáljuk visszaszívni tagjainkat sorainkba, ami olykor-olykor nem egyszerű, viszont vannak már új belépőink is. Az erőléti állapotunkon még van mit fejleszteni, de már látom a célt!
Sajnos a vírushelyzet miatt több versenye is elmaradt a csapatnak, ám nyáron és ősszel újra megmérethetik magukat sárkányhajósaink.
"Az összes külföldi versenyünk elmaradt, a francia klub világbajnokság, a kijevi nemzeti Eb és a dublini ír bajnokság is. Sajnos anyagi veszteségek is értek bennünket, mert a franciák sem a versenyre, sem a szállásra befizetett előleget nem voltak hajlandóak visszatéríteni eddig még részlegesen sem. Ami a közeljövőt illeti, a Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) módosított versenynaptárt adott ki, mely szerint szeptembertől az összes hazai versenyt bepótolják sőt, július 25-én, Sukorón lesz a 4. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló, ahol kiemelkedő létszámmal fogunk részt venni.
Képek forrása: Dragon Steel SE
A Dragon Steel SE idén nyári tábort is rendez, melyre elsősorban a fiatalok jelentkezését várják.
"Idei sárkányhajó táborunkat augusztus 10. és 14. között tervezzük megtartani, s a jelentkező fiatalok a szabad levegőn, gyönyörű természeti környezetben a Dunán és a Duna mellett tölthetik el aktívan a szabadidejüket. Szeretnénk kizökkenteni őket az eddigi bezártságból, felnyitni a szemüket a természet szépségeire, a sport jótékony hatásainak megtapasztalására, így kellemesen elfáradva, mégis felfrissülve térnek majd haza a táborozók. Sportos, vízi élethez szoktató tábort tervezünk, némi játékosságot bevetve. A jelentkezők megtanulhatják a sárkányhajó sport alapjait és amennyiben a jelentkezők kedvüket lelik a sárkányhajó sportban, akár tovább folytathatják az evezést az egyesület keretein belül." – árulta el a Dragon Steel SE elnöke.
A rovat további hírei: Sport
Czifra Bettina Lili ezüstérmet szerzett az Eb-n
2025. máj. 31.
Parádés versenyzéssel szerzett csodaszépen csillogó ezüstérmet a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornászainak kiválósága, Czifra Bettina Lili.
Kovács-Seres Hunor bravúrja öt kilométeren
2025. máj. 30.
Remekül szerepelt a horvátországi nyíltvízi Európa-bajnokság öt kilométeres versenyszámában a DKSE fiatal úszója, Kovács-Seres Hunor, aki a sprintversenyben sem okozott csalódást.
DSTV: tisztelgő falfestés
2025. máj. 30.
A dunaújvárosi labdarúgás egy ikonja előtt tiszteleg a Dunaújáros FC labdarúgócsapata. A stadion „J” azaz egyik hazai szektora hivatalosan is Tóth István nevét – és arcképét – viseli. Hangkép.
Összetettben nem sikerült előrébb lépni
2025. máj. 30.
A tizennegyedik helyen fejezte be az egyéni összetett versenyszámát a lipcsei Európa-bajnokságon a DKSE tornásza, Mayer Gréta.
Bajnoki nagyüzem a szőnyegen
2025. máj. 29.
Két aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal zárták korosztályos bajnokságok hétvégi döntőit a DKSE birkózó szakosztályának versenyzői.
A hajrát nem bírta a DKSE tehetsége
2025. máj. 29.
Bár a táv kétharmadáig remekül tartotta magát a nyílvízi úszó Eb tíz kilométeres versenyszámában Kovács-Seres Hunor, a hajrára elfáradt, s végül a huszadik helyen fejezte be a küzdelmeket.
DSTV: az óvodásokért futnak idén
2025. máj. 28.
A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán. A szombatra tervezett esemény legfontosabb tudnivalóiról a szervezők adtak tájékoztatást. Hangkép.