Száz film versenyez a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivál fődíjáért
Száz film indul a XI. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, melynek vetítései mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, veteránautós felvonulás, kiállítások és gasztronómiai programok is várják a közönséget Balatonszemesen augusztus 17. és 21. között.
A fesztivál versenyprogramjába - Bujtor István életművét szem előtt tartva - a krimi, a rejtély, a vidámság, a fordulatokban gazdag emberi történetek, a versek és ezúttal a karantén témájával lehetett filmeket nevezni. A 141 nominált alkotás közül száz film jutott be a versenyprogramba, ezek többségét a közönség is láthatja a balatonszemesi Latinovits Művelődési Ház előtt, többnyire az alkotók jelenlétében - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
Az Oscar-díjas Deák Kristóf például Foglyok című filmjével nevezett, vászonra kerül Dér András alkotása, A Rubens lány, de versenyben lesz Gál Sándor Los Angelesben díjazott, Defekt című alkotása és az Emma című film is, amely Rudolf Olivér rendezése.
Bartúcz Anna animációs rövidfilm formájában dolgozta fel a nemrég elhunyt úszóbajnok, Székely Éva megmenekülését a nyilas razzia elől, és ugyancsak animációs alkotás A Bűnvadászok című Bud Spencer-film első jelenetének parafrázisa, Porpáczy Zoltán képzőművész munkája. A karanténmozik közül a szervezők kiemelték Végh Vozó Zoltán Budapest megvár című filmét, melyben Feledi János táncművész Lukács Miklós cimbalomzenéjére ad elő koreográfiát az üres Budapest ikonikus terein. A versfilmek olyan költők műveit dolgozzák fel, mint Arany János, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre, Dsida Jenő, Petőfi Sándor, Hervay Gizella, Pilinszky János és Radnóti Miklós.
A dokumentumfilmek között Rozgonyi Ádám a százéves trianoni békekötés emlékére készített Hazatérők című filmje, a korábbi kategóriagyőztes Poroszka Magyar Zsolt méhekről készített alkotása és Bicsák Boglárka Anyukám álmát című filmje is látható lesz.
A zsűri elnöke Janisch Attila filmrendező, tagjai Gera Marina színművész, Kalász József filmrendező, vágó, Lutter Imre fesztiváligazgató, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, valamint Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője.
A zsűri a Bujtor István-díjat - Bujtor magánhajójának kicsinyített, aranyozott mását, amely Árvay Zolta munkája - kategóriánként ítéli oda, de különdíjjal jutalmazza a legjobb rendezést, forgatókönyvet, operatőri munkát, vágót és színészi alakítást is, összesen egymillió forint értékben.
A nyilvános vetítéseket alkotói beszélgetések, közönségtalálkozók kísérik, augusztus 22-én pedig a Bujtor István vitorlás Emlékverseny Balatonkenesén, Balatonaligán és Balatonalmádiban.
A fesztivál kertmozijában Ötvös Csöpi-filmeket vetítenek, a színpadon pedig fellép mások mellett Molnár Ferenc Caramel, az Irigy Hónaljmirigy, Hajdu Steve, Csengeri Attila, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, a PTE Brass Band fúvósai, valamint a Bóbita Bábszínház.
Forrás: mti.hu
Fotó: illusztráció, pixabay.com
A rovat további hírei: Kultúra
Hangolódj könyvekkel az ünnepekre!
2024. dec. 11.
A József Attila Könyvtár decemberben az ünnepi felkészüléshez ajánl olvasnivalót – és színes programokkal is készülnek. Mindenkit szeretettel várnak a téli bekuckózás előtt!
Adventi láncszem a koncertek gyöngysorában
2024. dec. 11.
Hangulatos gitárzenével folytatódik a Zenélő Cukrászda sorozata: a muzsika híveit pénteken délután várják a Vasmű úti bázison.
Dunaújváros kultúrájáért alkottak maradandót
2024. dec. 10.
Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Ezúttal a kulturális szféra díjazottjai kerülnek sorra.
DSTV: szólt a jazz a zeneiskolában
2024. dec. 10.
A Sándor Frigyes Zeneiskola ünnepi bemutatóinak első állomásáról tudósít a DSTV összeállítása. Az elmúlt évek hagyományait folytatva a jazz tanszak növendékei mutatkoztak be az intézmény kamaratermében – változatos repertoárral. Hangkép.
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
2024. dec. 10.
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.
Reszkessetek, betörők! filmzenekoncert jövőre a Budapest Sportarénában
2024. dec. 09.
Minden idők egyik legnépszerűbb karácsonyi mozija, a Reszkessetek, betörők! (Home Alone) zenéjéből rendeznek koncertet jövőre a Papp László Budapest Sportarénában.
Ajándékot kaptak a gyerekek és a dolgozók
2024. dec. 07.
A Móra iskolába látogatott el Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő. Nem érkezett üres kézzel, minden gyermek és felnőtt ajándékban részesült péntek reggel. Az átadó után pedig a pedagógusok műsora és a Mikulás látogatása szórakoztatta a gyerekeket.