Változások az MKSZ bizottságaiban
Zsiga Gyula helyett Juhász István vezeti augusztustól a Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottságát.
Zsiga Gyula nem marad a szakmai bizottság élén! (Kép: MKSZ)
A Magyar Kézilabda Szövetség Elnökségének határozata értelmében 2020. augusztus 1-től az MKSZ Szakmai- és Versenybizottságát Juhász István, az Utánpótlás Albizottságot Rosta István vezeti, utóbbi ezzel együtt a Szakmai- és Versenybizottság tagja lesz. Gyömörey Istvánt az Utánpótlás Albizottság, Gulyás István férfi szövetségi kapitányt az Edzői Albizottság tagjának választotta az Elnökség. Zsiga Gyula a tervek szerint a korábbinál szélesebb fejlesztési feladatokat lát el. A döntések okairól és az MKSZ szervezetbeli változásairól Novák András, a szövetség operatív igazgatója számolt be.
- Célunk, hogy a szövetség szervezete igazodjon az aktuális feladatokhoz, ezért változásokról döntött az Elnökség. Zsiga Gyulának az utánpótlás felértékelődött területén komoly szerepe van az általa megalkotott képzési koncepció megvalósítása és az utánpótlás-válogatottak menedzselése kapcsán, ráadásul az utóbbi években komoly sikereket értünk el a fiatalok között nemzetközi kitekintésben is – mondta el Novák András. – Éppen ezért azzal a tervvel állunk az Elnökség elé, hogy az MKSZ-iroda szervezetileg is átalakulhasson, így Zsiga Gyula vezetésével létrejönne az utánpótlás-fejlesztési igazgatóság. Aktuálissá vált ugyanis a szakmai igazgatói feladat újrafogalmazása, hiszen a felnőtt válogatottak munkáját, szakmai stábját az alelnökök, azaz Pálinger Katalin és Nagy László, valamint elnökségi megbízottként Kirsner Erika felügyelik továbbra is.
Novák András a Szakmai- és Versenybizottság változása kapcsán kiemelte: – Augusztus 1-jétől Juhász István vezeti a testületet, amelynek gyakorlati feladatai mellett hangsúlyossá válik koncepcionális, stratégia-tervező feladata, a kisiskolás kézilabdázástól a sportág felsőoktatásban való szerepén és jelenlétén át a versenyrendszerekig, fogalmazzott a sportvezető a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján.
A rovat további hírei: Sport
Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára
2025. feb. 14.
A görög Vouliagmeni lesz a DFVE női vízilabda csapatának következő ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörében szombaton délután fél egytől.
Vereség a hibák ára
2025. feb. 14.
Tudása alatt, sok hibával játszva szenvedett a DKSE röplabda csapata a Szeged elleni hazai mérkőzésen az Extraliga huszadik fordulójában.
Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB
2025. feb. 13.
Csak az első harmadban tudta megnehezíteni a házigazda Csíkszereda dolgát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén.
Pontot szerzett a fővárosban a DFVE
2025. feb. 13.
Óriási, változatos csatában, ötméteresek után szenvedett 16-14-es vereséget a DFVE női vízilabda csapata az UVSE vendégeként lejátszott bajnokin szerdán este.
Megszerezné első győzelmét a DKSE
2025. feb. 12.
A Szeged elleni hazai összecsapáson lép pályára a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga újabb fordulójában csütörtökön este hét órától.
Újabb rangadó vár a DFVE csapatára
2025. feb. 12.
A tabellán második UVSE elleni fővárosi találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.
A Brassó volt az élesebb
2025. feb. 12.
Minden harmadban két gólt szerezve győzte le a Dunaújvárosi Acélbikákat a házigazda Brassó gárdája az Erste Liga alapszakaszának kedd esti találkozóján.