"A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb"
A régi kontraktus lejártáig elkészülhet az új kollektív szerződés, ráadásul hamarosan pont kerülhet az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonlásával kapcsolatos kérdések végére – rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be a Evgeny Tankhilevich cégvezetővel folytatott tárgyalásokról Kálló Gergely, a térség országgyűlési képviselője. Haélagyár a hajtás után.
A szakszervezetekkel kötött kollektív szerződés felbontása mellett az önkormányzat és az ISD Dunaferr közötti kapcsolatok további javítása volt a témája annak a tájékoztatónak, amit Kálló Gergely országgyűlési képviselő tartott a Városháza közgyűlési terme előtt kora délután.
Közös hangot találnak
A térség képviselője egy a kollektív szerződés felmondása kapcsán megjegyezte, a gazdasági válság, valamint az acélpiaci krízis vezetett a szerződés felbontásához:
– A második negyedéves gazdasági visszaesés 13,5 százalékos volt Magyarországon, és az is ismert, hogy az acélipar egyébként is válságban van, ám erre a lépésre mégsem voltak felkészülve a vasmű dolgozói. Mindezek után kezdeményeztem még az ünnepek előtt egy találkozót mind a szakszervezetekkel, mind Evgeny Tankhilevich cégvezetővel annak érdekében, hogy átbeszéljük ezt a helyzetet, átbeszéljük a Vasmű és a kollektív szerződés helyzetét. Tájékoztattam a cégvezető urat, hogy minden olyan lépésében, minden olyan cselekedetében támogatjuk őt, ami a vasmű és a dolgozók érdekében van, ugyanakkor tájékoztattam arról is, hogy a jövő hét folyamán egy határozati javaslatot nyújtok be a magyar Országgyűlésnek, ami tartalmazza, hogy ilyen nagy cégek esetében ne lehessen felmondani az ilyen kollektív szerződéseket. Innentől kezdve az, hogy megszületik-e ez a törvény, a parlamenti patkó frakcióin, így a Fidesz frakción is múlik.
Kálló Gergely kiemelte: a kollektív szerződés még fél évig, vagyis jövő év februárjáig érvényben van, és Evgeny Tankhilevich biztosította arról, hogy még mielőtt le nem jár a jelenlegi, új kollektív szerződés születik a szakszervezetekkel.
Javulhat a város és a vasmű viszonya
A másik pont, ami számára is, a város önkormányzata számára is fontos, hogy javítsanak a vasmű és a város viszonyán:
– Már a kollektív szerződés kapcsán is kértük cégvezető urat, hogy ezeken a tárgyalásokon az önkormányzat hadd vehessen részt, hiszen fontos látnunk a folyamatokat, fontos látnunk, hogy valóban érvényesülnek-e a dolgozók és az itt élők érdekei. Mindenféleképpen előremutató dolognak tartom, hogy ilyen befogadó velünk a cégvezetés, hiszen az előző városvezetés igen rossz viszonyt ápolt a Vasművel, mi ezen szeretnénk, és ezzel a lépéssel fogunk is javítani.
Az országgyűlési képviselő elmondta, a ma délelőtti tárgyalások során szóba került a nyugdíjas kötvények kifizetése is:
– Arról tájékoztattak minket a kedvezményezettek, hogy nem kapták meg a kötvények után járó juttatásokat. Itt kell megnyugtatnom mindenkit, hogy ezeket a nyugdíjas kötvények utáni járulékokat ugyan késve, de mindenki számára kifizették.
Szintén szóba került a város önkormányzata és a Vasmű kapcsolata is, hangsúlyozta a tájékoztatón Kálló Gergely:
– Dunaújváros önkormányzata minden olyan lépést megtesz, amit saját hatáskörében megtehet a gyár pénzügyi nehézségeinek áthidalására. Itt nyilván az önkormányzatnak fizetendő adókról van szó, amelyeket – a törvényi kereteken belül – ha kell, rugalmasabban kezelünk, ezáltal is biztosítva, hogy a termelés folyamatos legyen.
Napokon belül új tulajdonos lehet
A tárgyaláson szó esett az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonosi köréről is – e téren is fontos fejleményről számolt be a térség országgyűlési képviselője:
– A másik nagyon fontos, mindenkit érintő kérdés, az pedig a tulajdonos köre, illetve a Vasmű tulajdonosi kérdése. Szóba került a téma a mai találkozón, másokkal is beszéltem már erről. Azt látjuk, hogy az állam hallgat az ügyben, partvonalról figyeli ezeket a folyamatokat. Ettől függetlenül magánszemélyeknek van lehetősége a vásárlásra. A tárgyaláson megtudtam, hogy Tankhilevich úr tárgyalásokat folytat egy tőkeerős szakmai befektetővel. Ez mindenképpen biztató jel, hiszen az, hogy a kérdés napirenden van, azt jelenti, hogy igenis van létjogosultsága a gyárnak, és mások is érdekeltek a termelésben, a gyár működtetésében. Az új tulajdonos kérdése napokon belül el fog válni, amint erről új híreket kapunk, tájékoztatni fogjuk mind a sajtót, mind a városlakókat és a dolgozókat.
A DO kérdésére Kálló Gergely kiemelte: ígéretet kapott arra, hogy az új kollektív szerződésről szóló tárgyalásokon az önkormányzat delegáltja is részt vesz. Ugyanakkor a képviselő kitérő választ adott arra a kérdésünkre, hogy mit jelentett az a kitétel, miszerint az önkormányzat a helyi adókban tud engedményeket tenni a Vasműnek:
– Nem véletlenül fogalmaztam ilyen óvatosan, ez a kérdés ugyanis adótitok. Nem titok, hogy jelentős árbevételű cégről van szó a Dunaferr esetében – az tehát nyilván sejthető, hogy jelentős mennyiségű pénzről beszélünk. A vasmű jövője és a dolgozók érdeke a legfontosabb – ha él a gyár, él a város…
(Címlap és nyitókép: ISD Dunaferr; belső oldali fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Dunaferr
DSTV: hogyan tovább, vasmű?!
2024. szep. 18.
"Áll a gyár! Hogyan tovább?" – szlogennel rendezett demonstrációt a Vasas Szakszervezeti Szövetség hétfőn, derül ki a DSTV összegzéséből. A megjelent munkavállalók továbbra is válaszokat szeretnének – de még inkább dolgozni, és azt, hogy újra termeljen a térség legnagyobb foglalkoztatója. Hangkép.
Munkásgyűlésen folytatódott a bérkövetelés – de végre megérkeztek a fizetések
2024. aug. 13.
Napokkal a törvényben rögzített határidőn túl ugyan, de megérkeztek a júliusi bérek a LIBERTY Dunaújváros munkavállalóihoz. A vasmű főkapu előtt ma munkásgyűlés formájában folytatódott a bérkövetelés, a beígért bónuszra még várnak.
"Meg kell nyomni a gombot – és jöjjön a pénz..." (FRISSÍTVE)
2024. aug. 12.
Több százan demonstrálnak a LIBERTY Dunaújváros igazgatóságánál ma reggel – az ok egyszerre nagyon prózai és vészjóslóan szomorú: a munkavállalók nem kapták meg a júliusi bérüket. Pénz még nem jött, holnap reggel munkásgyűlés lesz! (Frissítve: 19:30)
Nyílt levél a LIBERTY Dunaújváros menedzsmentjének
2024. júl. 31.
"A Vasműnek, Dunaújvárosnak és Magyarországnak az az érdeke, hogy a gyár termeljen, méghozzá teljes spektrumban, teljes kapacitással." Szepesi Attila vendégposztja.
Pintér Tamás a kokszoló leállításáról: "... aljas kampánytrükk"
2024. jún. 10.
Terjedelmes összegzésben reagált a kokszoló bezárásnak hírére a város (tegnap nagy fölénnyel újraválasztott) polgármestere a nagy közösségi portálon. Pintér Tamás szerint "ilyen aljas kampánytrükk még a Fidesztől is sok(k)."
Bezárja a kokszolót a LIBERTY Dunaújváros
2024. jún. 10.
Hetek óta rebesgették, hogy a választások után komoly karcsúsításba kezd a vasmű új tulajdonosa – így is lett: a kokszoló kemencék leállításáról adott hírt a cégvezetés.
A vasmű vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester
2024. már. 13.
A vasmű a LIBERTY Steel Group tulajdona és LIBERTY Dunaújváros néven üzemel tavaly október óta. A héten a cég indiai vezetésével tárgyalt Pintér Tamás polgármester.