Bartók: születésnapi ajándék a városnak
Évadot hirdetett Őze Áron. A Bartók Kamaraszínház igazgatója sajtótájékoztatón számolt be az új idény kínálatáról, amely Dunaújváros alapításának 70. évfordulójához kapcsolódik. Több ajándékkal is kedveskedik az intézmény.
"A város évada" – erre a névre keresztelték a Bartók Kamaraszínház szeptember végén kezdődő új idényét. A következő hónapokban számos érdekességre, és összesen tizenkét új darabra számíthatnak majd a nézők. Mindemellett természetesen a korábbi időszakban sikerrel játszott előadások is műsoron lesznek. Fontos azonban tudni: egy- egy alkalommal csupán kétszáz nézőt engednek be a nézőtérre!
"Boldog születésnapot, Dunaújváros!"
Ezzel a mondattal kezdte azt a sajtótájékoztatót a Bartók igazgatója, amelyen "A város évada" programját ismertette. Mint elmondta, a következő idényben Dunaújváros alapításának hetvenedik évfordulója köré csoportosítják majd előadásaikat. A születésnap jegyében a hetven év feletti helyi lakosok ingyen láthatják majd a színház műsorait.
Emellett kiemelte: nem hagyják figyelmen kívül az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját a pandémiás időszakban, ezért számukra is díjmentesen biztosítják a teljes évad kínálatának megtekintését. Amely meglehetősen tartalmasnak ígérkezik, hiszen összesen 12 bemutatóval készül a Bartók társulata.
Az elővigyázatosság jegyében
Őze Áron kiemelte: mivel meglehetősen nagy a bizonytalanság, a későbbi esetleges korlátozó intézkedések elkerülése, és a nézők iránti tapintat, elővigyázatosság jegyében saját hatáskörben olyan döntést hozott, amely szerint egy- egy előadásra csupán kétszáz nézőt engednek be.
Az igazgató hangsúlyozta: nincs létszámkorlátozásra vonatkozó rendelet, ám a vendégek biztonsága minden más szempontot felülír. Mint mondta: ki fogják szolgálni közönségüket, így, amennyiben szükséges, többször visznek színpadra egy- egy darabot, hogy senkinek se kelljen lemaradnia semmiről.
Itt a teljes kínálat!
Mindezek után az évad bemutatóinak tervét ismertette a Bartók igazgatója. Elsőként a Sándor Mátyás című musicalt tekinthetik majd meg a nézők szeptember 25-én. A Jules Verne művéből készült színpadi adaptáció egy ősbemutató, amelynek kivonatát ugyan már láthatták a színház szabadtéri színpadán pénteken, azonban teljes egészében a kőszínház évadban mutatják majd be Dunaújvárosban.
A városévad következő bemutatója az a darab lesz, amely a Bartók színház munkatársának, Tőkés Nikolettának a diplomamunkája is volt az idei esztendőben: Szentesi Éva Hamvaimból című műve egy igen kényes témát, a rákkal való – sikeres – küzdelmet dolgozza fel; az előadás premierje szeptember 30-án lesz.
Az előbbi darab komolyságával szemben fanyar humorral szórakoztatja majd a nézőket a Papp János főszereplésével színpadra kerülő Dollárpapa című előadás, amely Gábor Andor bő száz évvel korábbi alkotásából készült – a bemutató tervezett dátuma október 9.
Őze Áron már egy korábbi alkalommal is említette, hogy – ahogyan fogalmazott – Smuk Imre nélkül nem lenne színház Dunaújvárosban, így nem meglepő, hogy a teátrum korábbi művészeti vezetőjét felkérte az évad egyik bemutatójának rendezésére. A választás Kiss Csaba Világtalanok című munkájára esett.
Az említetteken túl is izgalmas előadásokra számíthatnak majd a 2020-2021-es évad során a nézők: a Bartók Táncszínház adaptálja majd a János vitézt élőzenés- táncos formában, színre kerül a Mario és a varázsló, a Hja, kérem, a nő az NŐ! című darab, A kis herceg, valamint egy, a táncdalfesztiválok világát idéző mű Nem leszek a játékszered címmel, a Valentin nap éjszakája, az Illatszertár című darab, és a Latinovits Zoltán írásából készült Ködszurkálók is.
Tartalmas és izgalmas, bőséges lesz a színházi "ajándékkosár" a város születésnapjára!
Cs. L.
(Fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata
2025. aug. 07.
Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.
DSTV: mesés karakterek
2025. aug. 07.
Az emberi fantázia határtalanságáról készített terjedelmes összeállítást a DSTV. A csodák birodalmában avatott szakember, Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros volt a kalauz – Marcsi néni arról is szót ejtett, milyen karakterek és milyen szereppel jelennek meg a mesékben. Hangkép.
Szélfestmények Dunaújvárosból – Velencéig
2025. aug. 06.
Különösebb csinnadratta nélkül, de annál fontosabb műtárgyakra hívja föl az intézmény mellett sétálók figyelmét a Kortárs Művészeti Intézet "kirakatkiállítása": Koronczi Endre két képét láthatják – az alkotások mintegy előhírnökei a Velencei Biennálé seregszemléjén szereplő műegyüttesnek.
Mesevarázs a Bartók színjátszótáborában
2025. aug. 05.
Feszített tempó és nagy-nagy lelkesedés, kreatív energiák és sok-sok ötlet – ugyan csak egy turnusban rendezték, de annál nagyobb sikert aratott a résztvevők körében a Bartók Kamaraszínház nyári színjátszótábora. És a végén, naná, a vastapsot érdemlő bemutató sem maradt el!
DSTV: papírszínház a gyerekkönyvtárban
2025. aug. 04.
Színes kínálattal, többek között papírszínházi bemutatóval csalogatott a József Attila Könyvár, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekkönyvtárban hangos kacajok és kíváncsi szemek követték a diavetítéssel egybekötött produkciót. Hangkép.
Hirosima élő öröksége – ősbemutató az élet diadalának néma, makacs, büszke tanúiról
2025. aug. 02.
Különleges koncert, különleges szerzemény: a városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hibaku Jumoku – The Trees of Hiroshima (Hirosima fái) című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatják be augusztus derekán, az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen.
DSTV: sikeres volt a táborok sora
2025. aug. 02.
Öt héten át szervezett tematikus táborokat a vakációzó diákoknak az MMK csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. A számvetés során kiderül, a táborlakók körében vonzó volt a kínálat, amely az intézmény árnyas ligetében várta őket. Hangkép.