Éjszakai randevú a hangszerek királynőjével
Abaligettől Zircig az ország közel 40 településén nyílnak meg a templomok az Orgonák éjszakája országos programsorozata keretében szombaton.
A programsorozat idén is tartogat különlegességet, egy – ezúttal is az eseményre komponált – orgonaművet, amely a múlt évhez hasonlóan “Közös hangként” megszólal minden programon, ezzel erősítve azt a kapcsot, amely összefűzi az Orgonák éjszakájának résztvevőit. Az Invocation című mű Beischer-Matyó Tamás szerzeménye, magában hordozza az Orgonák éjszakájának üzenetét, amely egyben az idei év kihívásai által létrejött összetartozást, hitet is jelképezi, írja hivatalos oldalán az eseménysorozatot koordináló Filharmónia Magyarország.
Az eseménysorozat 2019-be debütált, a tavalyi kínálatban több mint 100 regisztrált eseményen, 4 különböző országban, több mint 100 000 orgonasíp szólalt meg. Idén augusztus 8-án, szombaton az Orgonák éjszakáján ismét megtöltik a templomokat, tereket és a rendhagyó helyszíneket a komolyzene szerelmesei – különleges randevúra készülhetünk a hangszerek királynőjével!
(Forrás és illusztráció: orgonapont.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Mazsola Percek a gyermekkönyvtárban
2025. júl. 31.
A legkisebbeknek is szervez programot a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV beszámolójából. Az olvasás örömét alapozhatják meg a mondókák, játékok, ringatók – a Mazsola Percek kínálata éppen ezekből áll, nem véletlen, hogy ismét sokan látogattak el a foglalkozásra. Hangkép.
DSTV: színpadi bemutató is színesített
2025. júl. 30.
A kézműves program mellett izgatottan várták a Lara Mesék Társulat bemutatóját az MMK nyári táborának résztvevői és a produkcióra érkező vendégek a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Békakirály és a lánya című játék a felelősségvállalásra hívta fel a fiatalok figyelmét. Hangkép.
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.