Időjárás: marad a kánikula
Csütörtökön is sok napsütésre, kevés gomolyfelhőre számíthatunk, míg esőre a Dunántúl nyugati felén lehet esély.
MTI-fotó
Az ország nagyobb részén a sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomoly- és fátyolfelhő lehet az égen. Ugyanakkor a Dunántúl nyugati felében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, arrafelé elszórtan alakulhat ki záporeső, zivatar, lokálisan felhőszakadás. Az Észak-Dunántúlon megélénkül a déli szél, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű. Késő estére 19 és 25 fok közé hűl le a levegő, derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.
A rovat további hírei: Mozaik
Visszatért a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska
2025. máj. 20.
Közel egyéves visszatelepítési folyamatot követően visszatérhetett a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska.
Némi napsütés után felhős, borult, csapadékos hét várható
2025. máj. 19.
A gyümölcsérlelő meleg még várat magára, a hétre is felhős és esős napokat ígér a DO időjárási szakértője. A naposabb nyitány után már keddtől megérkeznek a felhők – és ki is tarthatnak egészen a hét végéig.
Használjunk okos megoldásokat az energia optimalizálása érdekében!
2025. máj. 19.
Folyamatosan olvassuk a hírekben, hogy az időjárás milyen károkat okoz, mennyire hatással van a vállalkozások működésére vagy épp az energiafelhasználásra. Szerencsére a modern technológia lehetővé teszi azt, hogy soha nem látott hatékonysággal vegyük fel a küzdelmet az időjárás hatásaival szemben. (X)
DSTV: jótét céllal bálozott a Vasvári közössége
2025. máj. 19.
Az eseményről már beszámoltunk, most itt a DSTV összeállítása a Vasvári-bál kínálatáról. A szülők és pedagógusok vidám összetartásának a Campus Étterem adott otthont a közelmúltban – a programot idén is jótékony céllal szervezték. Hangkép.
Az alapozó használatának fontossága falfestéskor
2025. máj. 18.
Amikor az otthonunk átalakítása, felújítása kerül napirendre, akkor az egyik leggyakoribb szakmunka a falfestés. Lehet, hogy egy új színt szeretnénk adni a falfelületeknek, de az is lehet, hogy csak egy egészségügyi festésre van szükség annak érdekében, hogy felfrissítsük a már meglévő árnyalatot. (X)
Irány az űr – a Föld védelme érdekében!
2025. máj. 17.
Fináléjához, egyúttal az egyik csúcspontjához érkezett a Móricz Zsigmond Általános Iskolában futó SpaceBuzz program: a közelmúltban űrszimulátort telepítettek az iskola udvarára, amit persze örömmel próbáltak ki a programba bekapcsolódott nebulók. Is.
Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva
2025. máj. 17.
Több mint 170 asztal talált gazdára a sokadalom előtt, az újrahasznosítás jegyében futó kincsvadászat helyszíne immár a szokott módon a piac lesz vasárnap délelőtt. Bónusz: személyes várostörténet dr. Tóth István tollából – dedikálással, beszélgetéssel!