KASZT: Fejér megyei csapat nyerte a fődíjat
A székesfehérvári Szabad Színház előadása nyerte el a hatodik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját – az együttes három színésze megosztva kapta a legjobb színésznek járó elismerést a baranyai találkozón.
A fehérvári társulat Mikä Myllyäho és Nagy Judit Pánik című népszínművével mutatkozott be, az MTI összegzése szerint a darab színészei közül hárman – Balogh Mihály, Kovács Máté és Szabó Miklós Bence – nyerték el megosztva a legjobb színésznek járó elismerést is. A legjobb rendező Pénzes Csaba lett, aki a lendvai LeSzSz Társulattal Háy János A Herner Ferike faterja című művét állította színpadra. A legjobb szcenikai, világosítói munkáért járó Komoróczky Gábor-díjat szintén ez a produkció érdemelte ki a színpadi tér kialakításáért, a kiemelkedő világításért.
A legjobb mellékszereplőnek Tóth Zsoltot választották a komlói Súgólyuk Színház Ray Cooney komédiájában nyújtott teljesítményéért. Arany minősítést két produkció nyert a fesztiválon: a LeSzSz Társulat Háy János A Herner Ferike faterja című előadásért és a székesfehérvári Szabad Színház a Pánik című produkciójért.
A koronavírus-járvány miatt az eredeti júniusi időpontról elhalasztott fesztivál produkcióit szakmai zsűri – Pataki András Jászai-díjas rendező, fesztiváligazgató, Németh Ákos drámaíró, valamint Regős János és Lucie Malkova rendező – értékelte. A közleményben kiemelték: az augusztus 20. és 23. között zajló eseményen mintegy száz színjátszó vendégeskedett; a járványhelyzet és a határátlépési szabályozások miatt idén a tervezettnél kevesebb, a házigazdákkal együtt hat csoport előadása szerepelt a versenyprogramban. A baranyai Komló és Pellérd mellett Székesfehérvárról, Körmendről, Kaposvárról, Lendváról érkeztek társulatok. Pataki András fesztiváligazgató a közlemény szerint a rendezvény záróeseményén hangoztatta: a kultúra diadala az, hogy a nehéz körülmények ellenére megtarthatták a fesztivált és a színházi előadásokat. Kiemelte, hogy a közönség együttműködően, nagyon fegyelmezetten vett részt az eseményeken, így a négy nap alatt összesen mintegy 2500 nézőt fogadtak az egész rendezvényen, ebből a versenyre nevezett darabokat megközelítően ezren látták.
(Via MTI; fotó: Szabad Színház – Lőrincz Miklós képe)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: ünnepeltek a versbarátok
2025. ápr. 29.
Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép.
Gondolatébresztő tárlattal készültek
2025. ápr. 28.
Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.
DSTV: versekkel versengtek a Vasváriban
2025. ápr. 28.
Szép hagyományt folytatott a Vasvári iskola közössége a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén is nagyszabású versmondó versennyel ünnepelte a magyar költészet napját. Hangkép.
DSTV: húsvéti készülődés a múzeumban
2025. ápr. 27.
Az Intercisa Múzeum is ünnepi foglalkozásra csalogatta a vendégeket húsvét előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek és a felnőttek is kreatívan kapcsolódhattak be a készülődésbe, apró ajándékok és díszek készítése is szerepelt a kínálatában. Hangkép.
Idén is világsztárok és a hazai élvonal a Budapest Parkban
2025. ápr. 24.
Idén is számos világsztár, köztük Will Smith, a Biffy Clyro és a Queens of the Stone Age, valamint a hazai élvonal, például a Kiscsillag, a VHK, Geszti Péter és a Blahalouisiana ad koncertet a csütörtökön nyíló Budapest Parkban.
Jótét célú zeneünnepet varázsoltak – újra
2025. ápr. 22.
Szépséges hangverseny, magasztos céllal – idén is nagy sikert aratott a Jótékonysági pedagóguskoncert városunkban. Az esemény helyszíne ezúttal is a város koncertterme, vagyis az evangélikus templom volt még múlt szerdán.
DSTV: "Most akkor" a Bartók színpadán
2025. ápr. 22.
Új produkció látható a Bartók Kamaraszínház színpadán, derül ki a DSTV összegzéséből. A közönség a Most akkor című színdarabot láthatja – a riport az előadás izgalmas, kreatív alkotásai folyamatáról és a színjáték különleges életélményeiről is szót ejt. Hangkép.









