Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Székesfehérvár nyerte az Év emlékhelye díjat

doszerk - 2020. augusztus 30. 13:48

Első alkalommal adták át az Év emlékhelye díjat szombaton, az emlékhelyek napján; a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által alapított elismerést a Székesfehérvári Romkert nemzeti emlékhely kapta.

Az ünnepséggel egy időben megnyílt a Nemzeti Emlékezet Múzeumának Széllel szállni, gyökérrel kapaszkodni című kültéri kiállítása a Fiumei úti Sírkertben. Az Év Emlékhelye díj célja az, hogy a NÖRI elismerését fejezze ki azoknak a helyszíneknek, amelyek emlékhely státusukat mind programjaikban, mind kommunikációjukban előtérbe helyezik, az elmúlt években kreatív programokat szerveztek és sikeresen meg tudták szólítani a fiatalokat.

Az díjat ösztönző céllal is alapították, hogy az emlékhelyek egymással együttműködve, egymást támogatva szervezzék programjaikat Az elismerés odaítélésének elbírálása egy öttagú bizottság feladata - emlékeztetett Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója.

Hozzátette, egy országnak vannak határai, a nemzetnek azonban nincsenek. Ez a felismerés ihlette a Széllel szállni, gyökérrel kapaszkodni című kültéri kiállítást, amellyel a Nemzeti Emlékezet Múzeuma elsősorban a fiatalokat szeretné megszólítani. A tárlaton olyan híres magyarok gyermek és fiatalkorát mutatják be, akik a mai országterületen kívül születtek, így Kosztolányi Dezsőt, Mikszáth Kálmánt, Ady Endrét, Blaha Lujzát és Csontváry-Kosztka Tivadart.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere emlékeztetett arra, hogy a középkori romkert a magyart nemzet történelmi bölcsője, Esztergom mellett a magyar közjogi és egyházi hagyomány egyik legfontosabb helyszíne.

Ott állt az egykori koronázó bazilika, amely ugyan a történelem viharai nyomán elpusztult, azonban az utókor számára felelősséget jelent, hogy jó gazdái legyenek a történelmi helyszínnek. Hozzátette, jövő májusban a koronázóváros lesz a következő díjátadó helyszíne.

Az emlékhelyek napját ötödik alkalommal rendezték meg. Az esemény célja az, hogy népszerűsítsék a történelmi helyszíneket, valamint a változatos programok révén fontosságuk beépüljön a köztudatba. Az idei eseményt az összetartozás jegyében hirdették meg a nemzeti és történelmi emlékhelyek körében. Az emlékhelyek napja népszerűségét és sikerét mutatja, hogy a pandémiás helyzet ellenére ahhoz 60 helyszín csatlakozott. Az emléknap fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a techno bűvöletében

DSTV: a techno bűvöletében

2025. máj. 21.

Megjelent Varju László első szerzői kiadása, a kazetta a Rozsda címet kapta, derül ki a DSTV összegzéséből. Az autentikus helyszínen készült riportból az is kiderül, mivel foglalkozik, hogyan készít zenét egy live acttel foglalkozó techno zenész. Hangkép.

Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján

Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján

2025. máj. 18.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát, idén is megrendezi évzáró gáláját a Violin Alapfokú Művészeti Iskola – az eseménynek a Bartók színházterme ad otthont hétfőn, méghozzá újra kétszer!

DSTV: ifjú zenészeket várnak

DSTV: ifjú zenészeket várnak

2025. máj. 18.

A jövő muzsikusait várja a Sándor Frigyes Zeneiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyílt napok keretében, színes és változatos, a teljes képzési palettát felvonultató programmal csalogatja falai közé majdani zeneszerető növendékeit. Hangkép.

Szülői örökzöldek a zenélő cukrászdában

Szülői örökzöldek a zenélő cukrászdában

2025. máj. 16.

Rendhagyó kísérlet, rendhagyó időpont, rendhagyó repertoár – izgalmas koncerttel folytatja sorozatát a Zenélő Jakó Cukrászda. Figyelem, péntek helyett szombaton délután! 

Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját

Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját

2025. máj. 16.

Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Gratulálunk a Bartók Kamaraszínház igazgatójának!

Ősbemutató is felcsendül a zeneiskolák találkozóján

Ősbemutató is felcsendül a zeneiskolák találkozóján

2025. máj. 15.

Öt zeneiskola növendékei adnak egymásnak randevút a Bartók Kamaraszínházban pénteken: a nem mindennapi zenei csemegét ígérő koncert csúcspontjának egy különleges szerzemény, gyermek-oratórium ősbemutatója ígérkezik.

Összeáll az 50 éve indult Cabaret Voltaire

Összeáll az 50 éve indult Cabaret Voltaire

2025. máj. 15.

Újra összeáll a legendás Cabaret Voltaire. Az évek óta inaktív sheffieldi indusztriális/posztpunk zenekar, amely első koncertjét éppen 50 éve, 1975 májusában adta, idén októberben lép ismét színpadra alakulása helyszínén, az észak-angliai városban.