Turizmus: tömeges jelenlét, júliusban "belobbant" a Balaton

Öcaline - 2020. augusztus 3. 9:42

Majdnem másfél millió vendégéjszakát töltöttek a Balatonnál júliusban a vendégek – közel 430 ezer látogatót regisztráltak a Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint.

Közel másfél millió vendégéjszakát töltött a balatoni strandok környékén mintegy 430 ezer vendég júliusban – idézi az MTI Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettesét. A mutatók szerint a tavalyi adatokkal összehasonlítva a belföldi turizmus hasonló teljesítményt nyújt idén, ami kiváló eredmény annak tükrében, hogy március elején "padlóra" került a teljes ágazat, hangsúlyozta az MTÜ képviselője. Könnyid László kitért arra is, az elmúlt három évben mintegy 10 milliárd forintot költött az állam a strandok fejlesztésére, ami jövőre újabb 3 milliárd forinttal egészül ki.
Az országos programban strandonként 5 és 30 millió forint között lehet támogatást igényelni, és majdnem 100 pályázatot tudnak befogadni szeptember 1. és 30. között - hívta fel a figyelmet. Mint hozzátette, hogy a támogatást elsősorban a vizesblokkok felújítására lehet felhasználni, de fontos cél a zöldfelületek fejlesztése és az utcabútorok cseréje is.

(Via MTI, fotó: Pixabay)

A rovat további hírei: Mozaik

Természetes módon az egészséges mikrobiomért

Természetes módon az egészséges mikrobiomért

2025. júl. 27.

Eszedbe jutott már, milyen hatással vannak a mindennapi szokásaink a bélflóránkra? Az emberi test egy lenyűgöző ökoszisztéma, ahol mikroorganizmusok trilliói élnek együtt, és számos életfontosságú folyamatban vesznek részt. (X)

"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is

"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is

2025. júl. 27.

Különleges eseményre invitálják a szépkorúakat Dunaújvárosban augusztus 2-án: a Hagyd otthon az unokád! című egész napos rendezvény kifejezetten az idősebb generáció számára kínál kikapcsolódást és szórakozást – ezúttal a nagyszülők kerülnek a középpontba.

Strandok éjszakája az élményfürdőben

Strandok éjszakája az élményfürdőben

2025. júl. 25.

Idén is csatlakozott az Aquantis Élményfürdő a Strandok Éjszakája országos programhoz! Mindenkit szeretettel várnak szombaton egészen éjfélig az élményfürdőben! Flyer.

Tartós bérlet: megoldás a jövő közlekedésére?

Tartós bérlet: megoldás a jövő közlekedésére?

2025. júl. 25.

Ahogy az autózás jövője egyre inkább az elektromos meghajtás felé fordul, a közlekedéshez való viszony is alapjaiban változik. Már nemcsak az számít, ki mit vezet, hanem az is, hogyan jut hozzá az adott járműhöz. (X)

DSTV: tanácsok a kánikula elviseléséhez

DSTV: tanácsok a kánikula elviseléséhez

2025. júl. 25.

Egymást érik a hőségriasztások, immár sok folyadék, fejfedő, naptej- ezek a legalapvetőbb kellékek egy forró nyári naphoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek számára még fontosabb az odafigyelés, és hogy miként tudunk nekik segíteni a kánikula elviselésében, erről kérdezték a gyermekorvost. Hangkép.

Az építészet jövője: gipszbeton lépcsők és dermesztett beton technológia

Az építészet jövője: gipszbeton lépcsők és dermesztett beton technológia

2025. júl. 24.

Az építőiparban új trendek bontakoznak ki, amelyek alapvetően változtatják meg, ahogyan az otthonokat építjük. A dermesztett beton technológia és a gipszbeton lépcsők alkalmazása forradalmasítja a kivitelezési folyamatokat. (X)

Előre nem látható kihívások az építőiparban

Előre nem látható kihívások az építőiparban

2025. júl. 24.

Az építőipar folyamatos mozgásban van, amely egyik nap gyorsul, a másik nap mintha megpihenne. Amikor azt gondolnánk, hogy végre fellendülés előtt állunk, a számok mást mutatnak. (X)