Virtuális kongresszus decemberben

doszerk - 2020. augusztus 22. 6:00

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) a virtuális térben rendezné decemberi kongresszusát, amelyre eredetileg Budapesten került volna sor.

Franco Falcinelli, az európai szövetség (EUBC) elnöke elmondta: legutóbbi videokonferenciájuk alkalmával az AIBA ideiglenes elnöke, Mohamed Moustahsane beszélt a decemberi kongresszus megtartásának lehetőségeiről, és hangsúlyozta, az online lebonyolítás jó alternatíva lehet az esemény jövő évre halasztásával szemben.

Moustahsane elárulta, hogy rendkívüli körülmények között - a koronavírus-járvány is ilyennek számít - jogilag lehetséges a kongresszus virtuális megrendezése, és akár elnökválasztást is lehet tartani ilyen módon.

Az ideiglenes elnök a végső döntés meghozatala előtt az összes nemzeti szövetség véleményét meghallgatja a témában.

Az olimpiai spotágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportál cikke felidézi, hogy a budapesti kongresszus eredeti dátuma március 20. lett volna, de ezt előbb június 20-ra módosították, majd a december 12-13-i időpontot jelölték ki.

Az idei közgyűlésen a küldöttek szavaznak az alapszabályról, amelynek megváltoztatásával a hosszú ideje pénzügyi és vezetési válsággal küzdő AIBA visszanyerheti korábbi státusát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, illetve elnökválasztásra is sor kerül. A NOB tavaly júniusban függesztette fel az ökölvívó-szövetség tagságát.

A jelenlegi vezető, Mohamed Moustahsane mandátuma, ideiglenes megbízatása egy évvel azután, hogy a lemondott Gafur Rahimov helyére megválasztották, március 29-én lejárt. A marokkói elnök hivatali idejét időközben a végrehajtó bizottság meghosszabbította, hogy az elhalasztott közgyűlésig folytathassa munkáját.

Az AIBA átmenetileg olyannyira kikerült az olimpiai mozgalomból, hogy nem vehetett részt a tokiói játékokra selejtező versenyrendszer kialakításában, és a sportág olimpiai viadalának a lebonyolításába sem szólhat bele. A szövetség státusát a NOB a jövő évre halasztott játékok után vizsgálja felül.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció 

A rovat további hírei: Sport

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.