Dunaújváros 70: ünnepeltek a városalapítók is (galériával)
Maroknyi, ám annál lelkesebb csapat vett részt azon az ünnepségen, amely során a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete helyezte el az emlékezés koszorúját, így tisztelegve a városépítők előtt kedden délután.
Az Építők útja és a Görbe utca sarkán álló házon avatott a városépítők emléke előtt tisztelgő emléktáblát még 2001-ben, itt helyezi el évre év a város születésnapján a tisztelet koszorúját a Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete. A jubileumi, a városépítés kezdeteinek 70. évfordulójára is maroknyi, de annál lelkesebb csapat készült kedden délután – az ünnepség előtt lapunk érdeklődésére Suhay Józsefné (Kati mama) elevenítette föl a kezdetek kezdetét:
– Napra pontosan emlékszem, 1951. június 16-án érkeztem először az épülő városba – akkora elkészült a belváros egy része, a Május 1. utca és a Görbe utca épületeit már átadták, a Görbe utcában több közintézmény működött. A helyi Villanyszerelő Vállalatnál lettem először segédmunkás, majd a vállalat taníttatott Pápán, később villanyszerelőként vettem részt a városépítésben.
A gépipari technikumban erősáramú technikus végzettséget szereztem, de aztán nagyot fordult az életem, elvégeztem a szülészképzőt is, és innentől – 1956-tól ismét a városban – az egészségügyben helyezkedtem el. Nagyon örülök ennek a kis közösségnek, jó együtt feleleveníteni a várossá válás első időszakát – ami egyúttal egybeesik a saját fiatalkorunkkal is!
Hasonló húrokat pengetett már az ünnepi köszöntőben Kóbor Etelka egyesületi elnök is; mint kiemelte, örömteli, hogy a városalapítók közössége mindmáig aktív, lelkes csapat – és ezt a lelkesedést a kezdetek kezdetéről mentette át, mindmáig:
– A város első építőit hajtotta a fiatalság és a világ megváltoztatásának vágya. Kemény munkával, a számítások megtalálásának reményével vágtak a feladatnak, a cél nemes volt, a jövőt tervezhetőnek hitték, hittük. Lelkesek voltunk, és bár ma az unoka, esetenként a dédunoka a legfontosabb számunkra, mindmáig büszkén, jó szívvel emlékszünk az első évtizedekre. A város születésnapján csak azt kívánhatom, hogy a mai fiatalok ugyanazzal a hittel és lelkesedéssel építsék, szépítsék tovább a várost, amilyen lelkesedéssel a nagy elődök tették.
A szervezet első embere az ünnepség után felelevenítette: éppen 20 esztendeje, a kezdetek kezdetének 50. évfordulóján bontott zászlót Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete, a 130 alapító tag közül természetesen már sokan nem élnek – "tőlünk önszántából senki sem távozott, mindenkit könnyek között búcsúztattunk", fogalmazott Kóbor Etelka. Az egyesület jelenleg 64 taggal működik, többen – köztük sok fiatal és középgenerációs lokálpatrióta – pártoló tagként segítik a munkájukat.
És most emlékeztek – az első évtizedekre és saját fiatalságukra; a többiről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
2025. jún. 18.
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.