Dunaújváros Hetilap

Idén nyáron nem voltak rekorddöntögető hőhullámok

doszerk - 2020. szeptember 6. 12:21

Gyakori felhőszakadások jellemezték a nyarat, amely idén rekorddöntögető hőhullámok nélkül telt el. Bár országos napi melegrekordok nem születtek, így is a sokévi átlagnál melegebb volt a nyár.

Az évszak középhőmérséklete országos átlagban 21,1 Celsius-fok volt, míg az 1981-2010-es átlag: 20,3 fok. A júliusi középhőmérséklet megfelelt az átlagnak. A június 0,6 fokkal, az augusztus 1,8 fokkal volt melegebb az átlagnál. Ezzel a 10. legmelegebb augusztus volt az idei 1901 óta.

A nyár a szokásosnál hűvösebb idővel kezdődött, június első napjain a fagyzugos helyeken 0 fok közelébe hűlt a levegő. Az évszak legalacsonyabb hőmérsékletét, 0,6 fokot június 2-án, Zabaron mérték. Az év első melegebb időszakára június végéig kellett várni, 28-án idén először haladta meg a 25 fokot az országos átlaghőmérséklet.

A legmagasabb hőmérséklet ugyan július első felében is gyakran elérte a 30 fokot, de tartós és intenzív hőhullám nem alakult ki, majd a nyár közepén kifejezetten hűvös időszak következett. Július 12. és 19. között az országos átlag mindössze 17,6 fok volt, csaknem 4 fokkal elmaradt a szokásostól.

Július végén és augusztus 7-10. körül volt két kisebb hőhullám 35 fok közeli, néhány állomáson még magasabb csúcshőmérséklettel. A nyár és egyben az év legmelegebb napja általában július végén vagy augusztus elején szokott lenni Magyarországon. Idén viszont augusztus 30-án volt a legmelegebb. Délkeleten többfelé 37 fok köré melegedett a levegő, a legmagasabb hőmérsékletet, 37,4 fokot Mezőkovácsházán mérték.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései alapján a 2020-as nyár a tizenhatodik legmelegebb és a tizennyolcadik legcsapadékosabb volt 1901 óta. Az évszak csapadékösszege előzetes adatok alapján országos átlagban 266,6 milliméter volt. Az elmúlt négy évtizedben csak a 2010-es, a 2005-ös és az 1999-es nyáron hullott az ideinél több csapadék. Mindhárom hónap csapadékosabb volt a normálnál: júniusban a szokásosnál 48, júliusban 23, augusztusban 27 százalékkal esett több csapadék.

Ahogy a nagyon csapadékos nyarakon, úgy idén is gyakrabban fordultak elő felhőszakadással kísért heves zivatarok, amelyek a csapadék nagy részét adták. A nyár legcsapadékosabb napja július 24. volt, amikor a Somogy megyei Vésén 178 milliméter csapadék hullott, de a délnyugati országrészben több állomáson is meghaladta akkor a napi csapadékösszeg a 100 millimétert. Az évszak legnagyobb csapadékösszege is Véséhez köthető, ahol a három hónap alatt 585,6 milliméter csapadék hullott. Magyarországon ez rendkívül soknak számít, hiszen van, hogy egész évben nem hullik ennyi csapadék - jegyezték meg.

Forrás: mti.hu

Fotó: illusztráció

A rovat további hírei: Közélet

Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)

Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)

2024. dec. 03.

A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.

DSTV: együtt segítenek a rászorulókon

DSTV: együtt segítenek a rászorulókon

2024. dec. 03.

A beszámolót már olvashatták, most jöjjön a DSTV összegzése: baráti társaság kezdte, komoly közösséggé duzzadt csapat folytatja azt a karitatív kezdeményezést, amelynek célja a nélkülözők segítése a közelgő ünnep időszakában. Hangkép.
 

Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)

Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)

2024. dec. 02.

A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.

Fekete lap a település történelemkönyvében

Fekete lap a település történelemkönyvében

2024. dec. 02.

Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.

Az év végéhez közeledve is kell a vér

Az év végéhez közeledve is kell a vér

2024. dec. 01.

Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!

Dupla születésnapot ünnepeltek

Dupla születésnapot ünnepeltek

2024. nov. 30.

Ketten ünnepelték születésnapjukat: Vörös Józsefné Klári néni és Horog Józsefné Julianna néni 90 évesek lettek. A dupla születésnapot mindketten egy helyszínen, a Dunasori Idősek Otthonában, családjuk körében töltötték.

A karácsonyi csoda megteremtői

A karácsonyi csoda megteremtői

2024. nov. 30.

Sokadik éve annak, hogy egy baráti társaság összefogott és azt a célt tűzte ki, hogy szebbé teszik azoknak számára az ünnepi időszakot, akiknek nehézséget okoz a hétköznapokban is meleg ételt tenni az asztalra. A Corso Étterem jóvoltából ismét finom falatok kerülnek rászoruló családok asztalára, de egyéb meglepetésekkel is készülnek a kezdeményezők.