Marad az elnökség

doszerk - 2020. szeptember 12. 16:41

Meghosszabbították a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségének mandátumát a szervezet évi rendes közgyűlésén.

Az MPB honlapjának beszámolója szerint az alapszabály módosításaként a küldöttek egy évvel meghosszabbították Szabó László elnök, Deutsch Tamás alelnök, valamint az elnökség megbízatását. A folytatásról a tagszervezetek a jövő nyárra halasztott tokiói paralimpia után sorra kerülő közgyűlésen döntenek majd. A pénteki eseményen a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián ismertette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfrissebb álláspontját, miszerint haladnak a munkálatok, és mindenki úgy számol, hogy Japán 2021-ben megrendezi a világ két legnagyobb sporteseményét, az olimpiát és a paralimpiát.

(MTI)

A rovat további hírei: Sport

Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban

Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban

2025. nov. 24.

Húsz egyesület birkózói mérték össze egymással erejüket a Dunaújvárosban megrendezett serdülő szabadfogású csapatbajnoki döntőben. A Somogyi Sándorról elnevezett emlékversenyen remekül szerepeltek a DKSE birkózói, akik végül a negyedik helyen fejezték be a küzdelmeket.

Két vereség Egerben

Két vereség Egerben

2025. nov. 24.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az Eger elleni korosztályos bajnokin vasárnap délután.

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

2025. nov. 24.

Bár már három góllal is vezetett, nem tudott pontot szerezni a Brassó elleni székesfehérvári mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

2025. nov. 23.

A törökországi Belekben edzőtáboroztak válogatott kenusaink. Ifj. Foltán László szövetségi kapitány elmondta, a kéthetes összetartás célja a vízimunka kitolása volt, Belekben ugyanis 25 fokban tudtak evezni a versenyzők.

Székesfehérváron a Brassó ellen

Székesfehérváron a Brassó ellen

2025. nov. 23.

A tabellán második Brassó elleni mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután három órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2025. nov. 22.

Magabiztos, tízgólos győzelemmel zárta a KSI SE elleni fővárosi bajnokiját a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

Győzelemmel köszöntötték a bajnokokat

2025. nov. 22.

Félidőnként két-két gólt szerezve aratott 4-2-es sikert a naptári év utolsó meccsén a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Paksi FC II. elleni bajnokin, mely előtt a Dunaferr SE 2000-ben bajnoki címet szerző együttesét is köszönthették a hazai drukkerek.