Örömfutballra készülnek a Gorillák! (galériával)

spigott - 2020. szeptember 2. 7:30

Végre munkába állhattak a DAK Acél Gorillaz amerikai futballistái, akik a szakvezetéshez és a szurkolókhoz hasonlóan rettentően várják már az új szezon kezdetét. (Galériával!)

A rendkívül hosszúra nyúlt szünet után végre munkába álltak a DAK Acél Gorillaz amerikai futball csapatának játékosai, hogy felkészüljenek az előttük álló, meglehetősen érdekesnek ígérkező bajnoki szezonra. A szakmai munkáért idén az együttes korábbi játékosa, a Gorillaz elnöke, Bachrathy Kornél felel, aki pénteken megtartotta az első edzést a keretnek, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, sokkal többet kapott annál az első gyakorláson, amit előzetesen remélt.

- A nyarat elengedtük teljesen, nem edzettünk, mert az amatőröket nem nagyon lehet ilyenkor összeszedni, de most nekiálltunk, s egész szép létszámmal, negyvenöt fős kerettel tudtunk nekiindulni a felkészülésnek, így sokkal jobban sikerült az első edzés az előzetesen vártnál. A keretünk igen ígéretesnek tűnik, vannak olyan játékosaink, akik olyan csapatokból érkeztek, amelyek nem indulnak el az idei szezonban, lesz import játékosunk is, aki Székesfehérvárról érkezik, szóval kíváncsian várjuk a bajnokságot. Már csak azért is, mert ez a szezon nagyon érdekesnek ígérkezik, hiszen megtippelni sem lehet, hogy milyenek lesznek az erőviszonyok. Egy osztályban indulnak el ugyanis idén a HFL-csapatok és a Divízió I-es együttesek, lesz olyan, aki komolyabban veszi a szezont, de akad olyan is, aki inkább az utánpótlás játékosaira koncentrál majd, ám ezekben a csapatokban is lesznek a legjobbak közül páran, szóval nagyon izgalmas szezon elé nézünk.

Bár a mieink kerete ígéretesnek tűnik, a szakmai vezetés nem hajszolja az eredményeket, elsősorban az lesz a cél, hogy mindenki pályára léphessen.

- Ami minket illet, a falembereink nagyon jók lesznek, s elég bő a merítésünk is, ráadásul nagyon jó futójátékosaink is vannak, ugyanakkor elkapó poszton, illetve a hátsó védősorban érzem azt, hogy kicsit hiányosak vagyunk, de az, hogy van mélység a csapatban, nagyon jó, mert ez sokáig hiányzott. Ezzel együtt nincsenek elvárások a csapattal szemben, nem úgy vágunk neki a szezonnak, hogy nyerni kell, vagy érjük el mindenképpen a rájátszást, a cél az, hogy mindenki játszani tudjon, mindenki megkapja a játéklehetőséget akkor is, ha esetleg vannak nála jobbak. Nekünk most fontosabb az, hogy ilyen hosszú kihagyás után mindenki tudjon szerepelni még úgy is, ha csak tanulgatja a játékot, mert igazán komoly tétje azért nincs ennek a szezonnak. Amennyiben így is sikerül szép eredményt elérni, az nagyon jó, örülni fogunk neki, de ha nem, akkor sem dől össze a világ, mert az előttünk álló pár hónap tényleg arról szól, hogy élvezzük a játékot, s igazi örömfutball legyen.

A csapat menetrendjéről megtudhattuk, hogy a Debrecen ellen, idegenben kezdték volna meg a bajnokságot a Gorillák, ám ezt át kell helyeznünk a hazaiak kérésére.

- Az első meccsünk így szeptember 27-én lesz a Divízió I címvédője, az NBA Crushers ellen. Az alapszakaszban két hazai meccsünk lesz, mindkettő a radari műfüves pályán, ha bejutunk a rájátszásba, akkor még egy playoff-meccsre számíthatunk, de az még a jövő zenéje. A belépés idén is ingyenes lesz, szóval szeretettel várunk mindenkit a mérkőzéseinkre, melyeket természetesen mi is nagyon várunk már, mert nagyon nehéz időszak volt ez játék nélkül.

A DAK Acél Gorillaz bajnoki sorsolása

2020. 09. 27. DAK Acél Gorillaz – NBA Crushers
2020. 10. 11. Budapest Wolves II. - DAK Acél Gorillaz
2020. 10. 25. DAK Acél Gorillaz – Győr Sharks

A DEAC - DAK Acél Gorillaz mérkőzésnek még nincs időpontja

A DAK Acél Gorillaz első edzése!

A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:
A DAK Acél Gorillaz első edzése! - fotó:

A rovat további hírei: Sport

Idegenben szerepel a DFC

Idegenben szerepel a DFC

2025. okt. 18.

A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

Két harmadig volt esélye a DAB-nak

2025. okt. 18.

Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.

Kialakult a négyes döntő mezőnye

Kialakult a négyes döntő mezőnye

2025. okt. 17.

A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán

2025. okt. 17.

A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.

Nehéz csaták idegenben

Nehéz csaták idegenben

2025. okt. 17.

Huszonnégy órán belül két találkozó vár az Erste Ligában a DAB jégkorong csapatára, mely pénteken a DVTK Jegesmedvék, szombaton pedig az Újpest otthonában lép pályára.

Nem hibáztak a fiatalok

Nem hibáztak a fiatalok

2025. okt. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

Szoros vereségek Mosonmagyaróváron

2025. okt. 16.

A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.