Sikeres gyűjtőakció – négy városrészben várták a hulladékot! (galériával)
A "Rajta, Újváros!" Egyesület a Városvédők Újtelepért Egyesülettel együttműködve szervezett elektromos hulladékgyűjtést a Technikum, Barátság, Dózsa II. városrészben és a belvárosban teltek a konténerek ma délelőtt. A kezdeményezés Újtelepen már sok éves tradícióra tekint vissza, ezért is számítottak az önkormányzati képviselők a városvédők segítségére és tapasztalataira.
Négy különböző helyszínen várták az elektromos hulladékot jókora konténerek és segítő kezek: a Technikum, Barátság, Dózsa II. és a Belváros sem maradt ki a sorból.
Mindent bele a belvárosban is!
Elsőként a belvárost ejtettük útba: itt a Kossuth Lajos utca 2. számnál, a Vasmű út- Kossuth Lajos utca kereszteződésének közelében, tehát egy valóban központi helyszínen, Ford Fairlane szavaival élve: "a legbelebb belvárosban" várták a kidobásra szánt elektromos holmikat a szervezők. A helyszínen Tóth Kálmán, a 10. számú körzet önkormányzati képviselője elmondta: Újtelepen hagyományosan a városrészi nap kapcsán rendeznek hasonló gyűjtést, amelyre az idei évben is sor kerül, szeptember 19-én, amikor is egyebek mellett szórakoztató programok, illetve véradási lehetőség is várja majd a látogatókat. Hozzátette: hosszabb távon mindenképpen arra kell készülni világszerte, hogy a szelektív hulladékgyűjtés egyre inkább előtérbe kerül, egyre nagyobb hangsúlyt kap, ezért is szerveztek a Római városrészi, júliusi kezdeményezés után egy újabb alkalmat. Tóth Kálmán mellett Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Motyovszki Mátyás is segítettek a beérkezett hulladékok bepakolásában.
Egy Nintendo is előkerült
A Dózsa II. városrészben Raduka Zsuzsanna, a körzet képviselője, valamint Utassy Éva önkormányzati, és Kálló Gergely országgyűlési képviselő segítették a konténerbe rakni az "adományokat". Egy- egy klasszikus darab is akadt a gyűjtés során, így például egy működőképes, kazettával működő Nintendo. A Technikumban Mezei Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere és Székely Károly önkormányzati képviselő segítették testi erejükkel és jó kedélyükkel a munka előmozdítását: itt is szépen telt a konténer; a Barátság városrészben pedig Szántó Péter képviselte az önkormányzatot. Ottjártunkkor valamennyi helyszínen sorra érkeztek az autósok és gyalogosok a legkülönbözőbb tárgyakkal: kád, hajszárító, laptop, akkumulátor is akadt a kidobásra szánt holmi között.
Sikeres akció volt; köszönet érte minden közreműködőnek!
Cs. L.
(Fotó:Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A város is bekapcsolódik a Versenyképes Járások programba
2025. ápr. 08.
Rendkívüli közgyűlést tartott a város önkormányzata a Városházán ma délelőtt. Egyetlen napirendről döntöttek a képviselők – a Versenyképes Járások programban történő indulásról.
Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!
2025. ápr. 08.
A tervekről már zengettünk, most itt a következő időszak egyik meghatározó mérföldköve: teljes pályazárra készülhetnek a közlekedők a Pentele hídon – péntek délutántól várhatóan vasárnap estig.
Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!
2025. ápr. 08.
Gonosz tréfát űzött a hidegbetörés a dunaújvárosi autóvásár szervezőivel: kevesebben választották vasárnap délelőtti időtöltésük helyszínéül a vásárteret a jeges szélben. Csodák csodája: még így is köttetett üzlet!
A cél az innováció és a város fejlesztése
2025. ápr. 07.
Dunaújvárosnak is szüksége van az Európai Unió finanszírozta pályázatokra. Ezek a források hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk fejlődjön és modernebb, szebb otthont biztosítson a lakosságnak. Erről is beszélt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester az aktuális pályázati ciklus kapcsán.
Vadvirág a városban? Bárkinél lehet ilyen!
2025. ápr. 05.
Vadvirágos parcella minta projekt létrehozását tervezi az ÖKO-Klub Dunaújváros csapata. Az önkéntesek bevonásával futó, a városban önvető virágoskert-szigeteket eredményező közösségi kezdeményezéshez bárki csatlakozhat – már vannak is jelentkezők!
Professzionális fűnyíróval gazdagodtunk
2025. ápr. 03.
Nem lehet azt mondani, hogy elöregedett lenne a város üzemeltetésében dolgozó géppark, hiszen öt évvel ezelőtt gyakorlatilag semmilyen sem volt a városi cégeknek. Így az elmúlt években szépen apránként kellett ezen a téren is fejleszteni. Most új fűnyíró állhat munkába.
A körzetben élőkkel egyeztetve terveznek
2025. ápr. 03.
Dunaújváros életében is fontos, hogy a lakosság a felmerülő kérésekkel bátran fordulhasson a városvezetéshez. Így véli Barta Endre is, aki a 4-es választókerület képviselőjeként az ott élőkkel együtt szépíti az lakóközösséget. A szerdai lakossági fórumán is sok kérdést vitattak meg az egybegyűltek.