Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A kultúra követe lett a Dunaújvárosi Vegyeskar

Öcaline - 2020. október 1. 16:09

A települési értéktárba került a Dunaújvárosi Vegyeskar egy közelmúltban hozott döntés nyomán. A Dunaújvárosi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) határozatát Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, bizottsági elnök tolmácsolta az együttesnek.

Nagy volt az öröm a közelmúltban a Dunaújvárosi Vegyeskar háza táján – az együttes tagjai egy próbán értesültek arról, hogy a Dunaújvárosi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) határozata nyomán a kulturális örökség kategóriában a települési értéktárba került a formáció.

Érték terem

A TÉB döntését Barta Endre alpolgármester, bizottsági elnök tolmácsolta a vegyeskarnak; mint mondta, külön öröm számára, hogy újabb nagy múltú együttessel gyarapodott a kulturális örökség kategóriába tartozók listája:
– A Dunaújvárosi Vegyeskar az elmúlt évek, évtizedek kirobbanó sikerei nyomán jogosult lett erre az elismerésre. A kórus léte, ténykedése egyfelől okot ad a büszkeségre nekünk, dunaújvárosiaknak, valamint rangos kulturális eseményeken képviseli városunkat határokon innen és túl. A feladat számunkra is adott: szeretnénk még több városi eseményen közreműködőként köszönteni az együttest. Személy szerint is köszönöm a javaslatot, és további eredményes munkát kívánok a kórus minden tagjának!
Az értéktárba kerülést egy kormányrendelet teszi lehetővé – a települések saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy mi kerülhet be az értéktárba. Ezek lehetnek az adott településre jellemző szellemi, anyagi, természeti, közösségi értékek – a vegyeskar természetesen a kulturális örökség kategóriában lett az értéktár tagja.

Értékmérők – évtizedek óta

A kórus 1952-ben alakult, szinte egyidős a várossal, számos névváltozás után a Dunaújvárosi Vegyeskar nevet viseli. A kezdetektől résztvevője, szereplője, színesítője volt minden kor kulturális életének, az ünnepségeknek; több megméretésen és bemutatón képviselte a várost, az országot – a legmagasabb minősítést elérve. Határon túlról, sőt tengerentúlról is kapott meghívást, régebben az akkori szocialista országokból, a közelmúltban New Yorkból, Svájcból, Ausztriából, Olaszországból. 
Immár öt éve, hogy két karnagy, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely vezetésével működik a kórus, és nagy repertoárral rendelkezik – legutóbbi fellépésük a MÜPA színpadán volt, ahol 12 kórussal együtt Verdi operáinak dallamait szólaltatták meg.

Mindenki boldog

Örömmel és büszkeséggel fogadta az értéktárba kerülés hírét Könyves Ágnes és Kurucz Gergely, a Dunaújvárosi Vegyeskar két karnagya is. Könyves Ágnes szerint erőt ad a folytatáshoz az elismerés:
– Úgy érzem, ideje volt, hogy ismét a helyére kerüljön a kórus jelenléte, szerepe a városban; számunkra is nagy boldogság, hogy az elfogadás után az elismerés szintjére léptünk. A döntés erőt ad és további munkára buzdít minden kórustagot – ebben a nehéz helyzetben szükségünk is lesz a kitartásra.
Hasonlóan vélekedett a döntésről Kurucz Gergely is – mint mondta, jóleső érzés az elmúlt évtizedek munkájának elismerése:
–  Bármennyire is organikus része egy település, régió vagy akár ország kulturális életének, egy kórus mégiscsak egyfajta szubkultúra képviselője. Éppen ezért mindig felemelő az efféle figyelmesség, mert jelzi: az elmúlt évtizedek során mégiscsak nyomot hagytunk a városban. Azért is esett nagyon jól az értéktárba kerülés híre, mert a városban igen-igen sok kulturális értékkel büszkélkedhetünk; nagy megtiszteltetés, hogy a KMI, a tanösvény vagy épp a Vasas mellé mi is felsorakozhattunk. Jó időben is kaptuk az elismerést – nagyon köszönjük, igyekszünk továbbra is méltóak lenni rá!

(Archív képek: Dunaújvárosi Vegyeskar; a rövid kórustörténet forrása az értéktárba történő felterjesztés dokumentuma.)
 

A rovat további hírei: Kultúra

"Az én otthonom, az én világom" – kiállításmegnyitó

"Az én otthonom, az én világom" – kiállításmegnyitó

2024. nov. 26.

Új festménykiállítás nyílt a Munkásművelődési Központban. Nagyon sokan várták Tubáné Bereczki Izabella legújabb gyűjteményét – joggal, és most sem csalódtak. A művész 27 alkotása díszíti az MMK auláját, a képek közül pedig legalább 11 teljesen dunaújvárosi vonatkozású.

"Főszerepben a jazz" – koncert a zeneiskolában

"Főszerepben a jazz" – koncert a zeneiskolában

2024. nov. 25.

Folytatja a jazz koncertek sorozatát a Sándor Frigyes Zeneiskola. A következő koncertre az intézmény kamaratermébe várják a műfaj rajongóit kedden délután.

Visszatér a Tindersticks Magyarországra

Visszatér a Tindersticks Magyarországra

2024. nov. 25.

A Tindersticks tizenhárom év után visszatér Magyarországra. A kultikus brit zenekar 2025. március 2-én a Magyar Zene Házában lép fel - olvasható az intézmény honlapján.

DSTV: "A fiú" a Bartók színpadán

DSTV: "A fiú" a Bartók színpadán

2024. nov. 24.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Florian Zeller A fiú című drámáját mutatta be a Bartók Kamaraszínház. A DSTV összeállításában szó esik a produkció kihívásairól, a drámai karakterekről, valamint az előadás üzenetéről is. Hangkép.
 

Utószó Boldizsár Ildikóval a mesék csodálatos világáról

Utószó Boldizsár Ildikóval a mesék csodálatos világáról

2024. nov. 23.

A városunkban született és felnőtt író, etnográfus mesekutató és -terapeuta lesz a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) és a Kálvin János iskola közös programjának következő vendége: a Városháza házasságkötő termében kalandozhatunk a mesék birodalmában kedden délután.

DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban

DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban

2024. nov. 23.

Családi délutánnal ért véget a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozata az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény színes kavalkáddal várta a vendégeket – a kézműveskedés mellett pincétől a padlásig séta, de még szabadulószoba is csalogatott. Hangkép.

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült

2024. nov. 22.

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült - közölte a Music Hungary Szövetség csütörtökön az MTI-vel.