"Egyenesen, nyíltan képviseljük Dunaújvárost!"
A "Rajta, Újváros!" Egyesület győzelmét hozó önkormányzati választások óta eltelt egy esztendő eredményeiről kérdezte lapunk Pintér Tamás polgármestert, aki az évértékelő beszélgetés során elárulta: a pandémiás helyzet és a város pénzügyeinek kezelése okozta a legtöbb fejtörést az elmúlt időszakban. Interjú.
– Polgármestersége előtt országgyűlési képviselőként dolgozott, ráadásul egyéni körzetben képviselte Dunaújvárost és környékét. Mennyiben más a két munka?
– A két munka teljesen más. Persze a legfontosabb pont közös: mindig Dunaújvárosért dolgoztam. Ami a legmegterhelőbb, hogy országgyűlési képviselőként csak sejtettem, hogy milyen problémák vannak a működésben, most pedig nem csak, hogy tudom, hanem megoldani is nekünk kell. Ez embert próbáló feladat, de jó úton haladunk.
– Mi volt az első év legnehezebb feladata?
– Muszáj két dolgot is mondanom. Az egyik a pandémiás helyzet kezelése, ami még jelenleg is tart. A másik a pénzügyi helyzet kezelése, hogy a folyamatos elvonások ellenére úgy működhessen a város, hogy a lakók minél kevesebbet vegyenek észre abból, hogy idén közel 600 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhattunk.
– Az eddig eltelt fél évben a járvány nem érintette súlyosan Dunaújvárost, hogy látják a következő időszakot?
– Sajnos csak nagyon kevés információval rendelkezünk, továbbra sem vonják be az önkormányzatokat, miközben a védekezésben fontos döntéseket ruháztak az önkormányzatokra, polgármesterekre. Nagyon örülök neki, hogy eddig ezen a nehéz pályán is sikerült helytállni. Sajnos itt sokszor kellett olyan döntéseket is meghozni, ami a lakosság részéről ellenállásba ütközött, de az eredmények igazolták a védekezés szükségességét. A továbbiakban is mindenben együttműködünk az Operatív Törzzsel, bár sajnos úgy látjuk, hogy munkájukban egyre inkább megjelennek a politikai elemek.
– A pénzügyi helyzetről Szabó Zsolt alpolgármester részletesen beszámolt a korábbiakban, polgármesterként hogy látja – a következő évek könnyebbek lesznek?
– Sajnos sokkal könnyebbek biztosan nem, hiszen egy gazdasági válságban vagyunk. Az előző testület az utolsó évét már csak úgy tudta végigvinni, hogy újra adósságba taszította Dunaújvárost, 1500 millió forint értékben. Ha a hitelt nem is számoljuk úgy is 600 millió forinttal kevesebből gazdálkodunk idén. Ha a fideszes vezetés maradt volna, a város valószínűleg már csődben lenne.
– Nem lehet megkerülni a kérdést: jobbikos politikusként van egy DK-s és egy Párbeszédes alpolgármestere is. Együtt tudnak működni?
– Ha nem tudnánk, akkor azzal már tele lenne a fideszes sajtó. Kiváló a munkakapcsolat nem csak az alpolgármesterekkel, hanem a "Rajta, Újváros!" Egyesület minden képviselőjével. Egy közös célunk van, hogy rendbe tegyük Dunaújvárost, ez pedig bőven elég ahhoz, hogy remekül együtt tudjunk dolgozni. Az egymással való veszekedést meghagyjuk ellenfeleinknek.
– Mit tart az első év legnagyobb eredményének?
– Egyértelműen azt, hogy a 600 millió forintos elvonás ellenére működött a város. Ezt a pénzt jórészt menet közben kellett pótolni. Sokan hiányolják a nagy beruházásokat az elmúlt esztendőben. Azt hiszem ebből a 600 millióból lehetett volna bőven fejleszteni. A másik nagy probléma a pazarló működés. Igaz ez a sportingatlanok működésére, ahol ráadásul az engedélyeket is rendbe kell tennünk és igaz ez az élményfürdőre is. A DVG-nél is sikerült rendbe szedni a gazdálkodást, és olyan vezetőt találni a cég élére, aki amellett, hogy minden egyes fillérre odafigyel, a szakmai munkát is kezében tartja.
– Az utóbbi időben több feljelentést is az előző vezetés ügyei miatt. Szükséges volt ez?
– Az előző vezetés igyekszik ezt bagatellizálni, sőt, egyenesen áldozatnak mutatni magát. Nem jó kedvünkben tesszük ezt, hanem mert az egyik legfontosabb ígéretünk volt, hogy ki fogjuk vizsgálni a fideszes idők gyanús ügyeit. Ezt tettük meg. Az előző vezetésnek lett volna lehetősége, hogy cáfolja ezeket, nem véletlen, hogy nem tették meg. Sok száz millió forint sorsáról beszélünk, igenis küzdeni fogunk azért, hogy ezt visszaszerezzük Dunaújvárosnak.
– Mit vél a következő év legfontosabb feladatának?
– Itt sem lehet egy dolgot kiemelni, hiszen Dunaújváros nagyon sokszínű. Legfontosabb, hogy biztosítsuk a stabil működést. 2021-ben is további forráselvonásokra számíthat a város, de meg fogjuk oldani ezt is. Kiemelt feladatomnak tekintem a jó közösség megteremtését. A "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői, ahol tudnak, személyesen jelen vannak, és én magam is igyekszem a lehető legtöbb helyen részt venni a város közéletében. Mi egy partnerséget ajánlottunk a városlakóknak. Várjuk a javaslataikat, észrevételeiket, és várjuk a munkájukat is. A legsikeresebb akcióinknak azt tartom, amikor a városvezetés a lakókkal összefogva tudott eredményt elérni. Gondolok itt takarításra vagy hulladékgyűjtésre is. Ezeket a munkákat a lakók is sokkal nagyobb becsben tartják, hiszen nemcsak arról van szó, hogy az ő kérésük valósul meg, hanem az ő kétkezi munkájuk is benne van. Nagyon fontosnak tartom a korábbi vezetéshez képest, hogy a "Rajta, Újváros!" Egyesület minden egyes képviselője elérhető. Bármelyik lakó könnyen elérheti őket. Ahogyan például a vagyonnyilatkozatukat is, hiszen a tiszta közélet megteremtése érdekében ez is egy fontos lépésünk volt, hogy nyilvánosságra hoztuk. Nincs takargatnivalónk, egyenesen, nyíltan képviseljük Dunaújvárost!
Kölesdi Fanni
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.









