Élőben is közvetíti kulturális rendezvényeit a Várkert Bazár
Élőben is közvetíti az interneten keresztül legnépszerűbb kulturális rendezvényeit, előadásait a Várkert Bazár.
Az első Várkert Stream által közvetített előadás az ENEMVÉ programsorozat október 27-i estje lesz, amelyben közreműködnek Petrik Andrea, Tompos Kátya és Vecsei H. Miklós színművészek, valamint Járai Márk zenész. A november 24-i ENEMVÉ előadást szintén élőben, online közvetíti a Várkert Bazár. Az esten Kováts Adél, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs színművészek, illetve Szakács Gergő zenész lép fel. Az irodalmi estek szerkesztő-rendezője Seres Tamás, vezetője Ugron Zsolna József Attila-díjas író - írja a Várkert Bazár csütörtöki közleménye. Október 28-án a Várkert Stream következő közvetített programja Gryllus Dániel 70. születésnapi koncertje lesz, ahol a művész bibliai lemezéről, valamint egy, az 1980-as évek közepén íródott dalsorozatból hallhat részleteket egyedi hangszerelésben a közönség. A produkcióban részt vesz többek között Gryllus Samu zenei vezető, Both Miklós, valamint Palya Bea is. November 10-én a népszerű Aposztróf Est soron következő előadását lehet a Várkert Stream szolgáltatásával online is követni. Az esten Rejtő Jenő írói munkássága, felejthetetlen szereplői és történetei elevenednek meg beszélgetésben, zenében és felolvasószínházban, többek között Thuróczy Gergely irodalmi muzeológussal, Rejtő-kutatóval. A Várkert Stream szolgáltatása mellett a programokat természetesen a helyszínen, a Várkert Bazárban is élvezhetik a látogatók - olvasható a közleményben. A Várkert Bazár további őszi programjai között van Antonia Vai svéd-magyar dalszerző-énekesnő és zenekara koncertje október 31-én, az este másik előadója az Junior Artisjus-díjas Hegyi Dóri lesz. November 4-én az egyedülálló, saját irodalmi táncprodukcióval jelentkező Grecsó fivérek Többet magunkról című előadását tekinthetik meg a Várkert Bazárban a nézők. Az est különös átmenet az irodalmi pódiumest és a színházi, zenés, táncos előadás között. November 14-én az Aldebaran Kompánia bemutatója lesz látható a Várkert Bazárban. A változatlanság hullámhossza című táncszínházi előadás Szepes Mária azonos című regénye alapján készült. A produkció két főszerepét Huszárik Kata és Kaszás Gergő színművészek játsszák. A Várkert Bazár folytatja új művészettörténeti előadássorozatát is, melyet az idén 90. életévét betöltött Konok Tamás festőművész tiszteletére rendeznek. Az Innováció a művészetben a középkortól napjainkig címet viselő sorozat összesen 12 előadásból áll, amelyeket április 14-ig tekinthetnek meg a nézők a Várkert Bazárban. A Várkert Bazár programjairól bővebb információ a varkertbazar.hu weboldalon olvasható - áll a közleményben.
Forrás: mti.hu
Fotó: illsuztráció
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: különleges darab a hónap műtárgya
2025. nov. 14.
Rendkívüli műtárgy lett a hónap emléke az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV sorozatának új darabjából. Még a mindenszentek időszakához kapcsolódva választották, hiszen nem más, mint Szent Mihály lova, a kistemetőből származó halottszállító asztal. Hangkép.
Albumbemutató az ICA-D sorozatában
2025. nov. 13.
Folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új zenei sorozata, méghozzá ezúttal a városunkból indult szerzőt felvonultató programmal. Zene és beszélgetés pénteken!
DSTV: a történelemről – új fénytörésben
2025. nov. 13.
Horváth Béla tanár urat nem kell bemutatni a városlakóknak, derül ki a DSTV terjedelmes összegzéséből. Rendszeresen tart történelmi témájú előadásokat – most éppen az MMK-ban kezdett sorozatot, új megvilágításba helyezve a történelmi tényeket. Hangkép.
"Nagyon szeretek Dunaújvárosba visszatérni"
2025. nov. 09.
Prieger Zsolt a József Attila Könyvtár meghívására Nagy Katicával mutatja be az Országos Könyvtári Napok időszakában elmaradt József Attila-összeállítást – a "Szívünkből zuhanó szelek" című zenés irodalmi estre jövő szerdán délután várják a költészet szerelmeseit. Interjú, az évtizedes ismeretség nyomán tegező formában.
ICA-D: KIM – dokumentumfilm, beszélgetéssel
2025. nov. 09.
Komoly sikerrel mutatta be a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a tragikusan fiatalon elhunyt alkotó, Kim Corbisier életművének fontos darabjait. A Kitöltetlen című tárlat az évad meghatározó kiállítása volt – az alkotások után különleges dokumentumfilm bemutatójára várják a vendégeket jövő kedden.
DSTV: a verselők közössége
2025. nov. 08.
Az MMK hosszú évek óta ad otthon a verskedvelőknek, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Írisz Versszínpad szavalói a költemények előadásán kívül zenével, énekkel is kedveskednek a hallgatóságának – méghozzá rendszeresen. Hangkép.
Mozgalmas őszi forgatag a gyermekkönyvtárban
2025. nov. 07.
Mint ahogyan azt már megszokhatta a város apraja-nagyja, az őszi időszakban is színes programok várják a gyerekeket, családokat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában. Az őszi szünet egy napján kézműves foglalkozás és a nagyon kedvelt papírszínház hívogatta az érdeklődőket.









