Fucsovics: nem szeretnék itt megállni
Fucsovics Márton, a tenisz Ironmanje címmel közölt interjút a magyar teniszezővel a férfiversenyeket szervező ATP honlapja.
Kép forrása: AFP
A beszélgetésben - amely még Fucsovics hétfői Roland Garros-nyolcaddöntős veresége előtt született - a világranglistán 63. játékos a céljai mellett arról is beszélt, hogyan ismerkedett meg a tenisszel: öt éves volt, amikor elkísérte édesapját annak baráti társaságával játszani, ő pedig nagyon élvezte, hogy ütögetheti a labdát. "Fiatalon rendkívül egyszerűnek tűnt játszani, utazni és nyerni. Egyáltalán nem jelentett gondot ezt a sportágat választani" - utalt arra a magyar Davis Kupa-válogatott tagja, hogy 12 éves koráig futballozott és kosárlabdázott is. "Sok mérkőzést és sok tornát nyertem, vélhetően azért, mert tehetséges voltam. Otthon a korosztályomban mindig én voltam a legjobb, és Európában is értem el szép sikereket" - emlékezett vissza Fucsovics.
Pályafutása meghatározó pillanata volt, amikor 15 évesen menedzsere, Joó György tanácsára három évre Németországba költözött. "Otthon nem volt elég pályánk, kemény borításon nem is tudtam edzeni, nem voltak megfelelő edzőink, ezért akartam külföldre menni. A menedzserem felvilágosított: ha profi teniszező szeretnék lenni, jobb ellenfelekkel kell edzenem" - nyilatkozta a 28 éves játékos, aki 2010-ben a juniorok között szettveszteség nélkül nyerte meg a wimbledoni bajnokságot, majd junior világelső is lett. "A legfőbb álmom az volt, hogy olyan világsztárok ellen játsszak, mint Roger Federer, Novak Djokovic vagy Rafael Nadal. Megnyerni a wimbledoni juniorversenyt nagy eredmény volt, de csak egy állomás" - mondta.
Felelevenítette, hogy a legnehezebb évek ezután következtek pályafutásában. Volt olyan időszak, hogy két hónapig ütőt sem fogott a kezébe, a győzelmek pedig már nem jöttek olyan könnyen, mint korábban. A következő fontos célja, hogy betörjön a világranglistán a legjobb százba, csak hét évvel később, 2017. július 17-én sikerült, majd két hétre rá egy hétig Federerrel edzhetett Svájcban. "Jó ütésem, jó szerváim voltak, bennem volt a lehetőség, hogy top 100-as, sőt top 50-es játékos legyek. Amikor vele edzettem és beszélgettem, rájöttem, hogy tényleg ezt szeretném" - mondta Fucsovics, aki lassan három éve biztos tagja a legjobb száznak. Szakértők szerint ezt fizikumának is köszönheti: nem sok teniszező van, aki nála erősebb lenne, a nyíregyházi játékos pedig erre büszke is, hiszen 16 éves kora óta rendszeresen erősít edzőteremben is.
MTI-fotó (Illyés Tibor felvétele)
"Tinédzserként vékony testalkatom volt, az edzőim mondták, hogy meg kell erősödnöm, így sokat tettem érte. Most, amikor pályára lépek, hiszem, hogy fittebb vagyok minden riválisomnál" - adta meg sikere egyik titkát Fucsovics, aki két éve is a nyolcaddöntőig jutott Párizsban. Elmondta, nagy önbizalmat adott neki a Grigor Dimitrov elleni, az idei US Openen aratott ötszettes győzelme. "Már érzem, hogy a hozzá hasonló játékosoknak is le kell győzniük, nem adom magam könnyen. Nyilvánvaló, hogy ha jó napjuk van és minden működik, nyernek, de én akkor is ott leszek, küzdeni fogok minden egyes labdáért" - fogalmazott a magyar teniszező. Tavaly sokat foglalkozott a mentális felkészüléssel is, ennek is volt köszönhető, hogy az idei ausztrál nyílt bajnokság első fordulójában le tudta győzni a kanadai Denis Shapovalovot. A negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevvel szembeni első fordulós Roland Garros-összecsapására visszagondolva azt mondta, nem voltak nagy elvárásai, mindössze szerette volna élvezni, hogy szerepelhet a Suzanne Lenglen-pályán. "Azt mondtam magamnak, menj ki és élvezd a meccset! Ha veszítek, semmi gond, jön majd a következő lehetőség. Nagyon jól éreztem aznap a labdát, jól mozogtam, jól szerváltam, minden tökéletes volt" - jelentette ki pályafutása eddigi legnagyobb sikeréről. Fucsovics a Medvegyev elleni találkozó előtt 0-14-es mérleggel állt top 10-es játékosokkal szemben.
A jövővel kapcsolatban kijelentette, szeretne előbb-utóbb Grand Slam-tornán negyeddöntőt vívni, de a legnagyobb álma az, hogy bekerüljön a világranglista első tíz helyezettje közé. "Néha érzem, hogy nagy a nyomás rajtam, mert tudom, sokan figyelnek otthonról. Huszonnyolc éves vagyok, és már most nagyon büszke arra, amit elértem, de nem szeretnék itt megállni" - mondta a magyar játékos, akinek eddigi legjobb helyezése az ATP-rangsorban a 31. volt. Fucsovics személyében Taróczy Balázs 1984-es menetelése óta először szerepelt magyar férfijátékos nyolcaddöntőben a Roland Garroson. A nyíregyházi teniszező hétfőn közel négyórás mérkőzésen, négy játszmában kapott ki a 13. helyen rangsorolt orosz Andrej Rubljovtól.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban
2025. okt. 09.
A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.
Csak az U20-asok örülhettek sikernek
2025. okt. 09.
A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. okt. 08.
A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.
DSTV: fiatal tehetségek a vízen
2025. okt. 08.
Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.
Fényes érmek a lengyel fővárosból
2025. okt. 08.
Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.
Dupla siker az uszodában
2025. okt. 07.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.
DSTV: fociztak az ovisok
2025. okt. 07.
Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.