Hiába a feltámadás

spigott - 2020. október 30. 21:04

Négygólos hátrányból egyenlített, ám így is pont nélkül maradt a Ferencváros elleni fővárosi mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A válogatott szünet előtti utolsó mérkőzését játszotta ma este fél héttől a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely a legutóbbi két Erste Liga szezon bajnoka, a Ferencváros otthonába látogatott.

Ahogy várható volt, a Fradi kezdett valamivel erősebben, s már az első percben emberelőnybe kerültek a zöld-fehérek, de két-három távoli lövésen kívül nem igazán tudták veszélyeztetni a DAB ketrecét. A folytatásban kiegyenlített játékot láthattak a Tüskecsarnokba kilátogatók, s bár továbbra is a vendéglátóknál volt többet a korong, a DAB védelme jól zárt sőt, jutott erő az ellentámadásokra is, melyekből előbb Azari lövését védte Nagy kapus, majd Török maradt le kicsivel ziccerben Mazurek átadásáról. Igazán nem volt azonban benne a meccsben a gól egyik oldalon, ám a Fradi így is meg tudta szerezni a vezetést, mert a 14. percben Tóth Renátó ért bele egy kapu elé lőtt korongba, ami Hughson lábai között csúszott a kapuba (1-0). Sajnos idén már nem először fordult elő, hogy a kapott góltól teljesen leblokkoltak az Acélbikák, s ez történt most is, mert a teljesen szétesett a védekezés, így szűk két perc alatt előbb Nagy Gergő, majd Somogyi Balázs vette be Hughson kapuját úgy, hogy közben két ajtó-ablak ziccert is kihagytak a mieink, így pillanatok alatt meglépett hárommal a Fradi (3-0).

Tovább ugyan nem nőtt a különbség az első harmad végéig, ám a második felvonásból mindössze 21 másodperc telt el, mikor már a negyedik volt dunaújvárosi játékos talált be a DAB kapujába, s bizony Sági találata gyakorlatilag el is döntötte a meccset (4-0). Volt ugyan ezt követően is lehetősége a Bikáknak a szépítésre, ám újabb három tiszta ziccert puskáztak el a mieink, s ez még egy gyengébb csapat ellen is óriási luxus, nemhogy a Fradi ellen. Gólok helyett viszont szépen gyűjtötték a kiállításokat a mieink, de hiába sikerült ezeket kivédekezni, a támadásra már nem jutott erő, így a második szünetre 4-0-s fórral vonulhatott a fővárosi alakulat.

Képek forrása: FTC-Telekom

A harmadik felvonás elején megkapta első emberelőnyét az Acélbikák gárdája is, s ezt végre sikerült gólra váltani Mazurek révén (4-1). A gól láthatóan szárnyakat is adott a mieinknek, akik bő egy perc múlva Szappanos közeli találatával tovább csökkentették hátrányukat, mikor a 46. percben egy parádés támadás végén ismét Szappanos volt eredményes, újra teljesen nyílt lett a meccs (4-3). A folytatás óriási izgalmakat hozott, a Leger-csapat támadott az egyenlítésért, de a Fradi biztosan őrizte ketrecét, egészen az 54. percig. Ekkor előbb szimpla, majd kettős fórba kerültek a Bikák, s utóbbit könyörtelenül ki is használták Dansereau bombájával, így 0-4-ről jött össze az egyenlítés a bajnok otthonában (4-4). Pont azonban ezért sem járt, mert az 58. percben saját kapuja mögött adta el a korongot a DAB, s a méretes bakit Nagy Gergő büntette góllal, így újra a Fradinál volt az előny (5-4). A véghajrában kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre Dave Leger, de az eredmény már nem változott, így a zöld-fehérek örülhettek a győzelemért járó három pontnak.

FTC-Telekom – DAB 5-4 (3-0, 1-0, 1-4)

FTC: Nagy K. – Karmeniemi, Sarcia, Nagy G. 2, Sági 1 (1), Tóth A. (1) – Ellerby, Tóth G. (1), Hodgman (1), Kulmala, Németh – Boros (1), Hegyi, Hajós (1), Somogyi B. 1, Tóth R. – Bán, Pavuk, Roczanov (1), Tóth G., Tóth R. 1. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.

DAB: Hughson – Kovács (2), Nilsson, Azari, Németh, Pihlqvist – Dósa, Phillips, Dansereau 1 (2), St. Pierre (3), Szappanos 2 (1) – Hruby, Mestyán, Mazurek 1, Pinczés, Török – Jakabfy, Lencsés, Gebei, Pozsár, Somogyi N. Vezetőedző: Dave Leger.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

2025. szep. 24.

Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.

Már csak ketten hibátlanok

Már csak ketten hibátlanok

2025. szep. 24.

Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már  csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. szep. 23.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.

DSTV: mozgásban tartanak

DSTV: mozgásban tartanak

2025. szep. 23.

Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

Évadnyitó versenyt rendezett a Danubius KSE

2025. szep. 23.

Négy pályán összesen százhúsz egyéni és harminc páros mérkőzést játszottak a résztvevők a Danubius KSE tollaslabdázóinak évadnyitó versenyén.

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

Női kézilabda NB I - Pénzbüntetés és szektorbezárás a Mosonmagyaróvárnak

2025. szep. 23.

Négyszázezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai- és fegyelmi bizottsága a Motherson Mosonmagyaróvári KC-t a szeptember 10-én játszott Mosonmagyaróvár-Győr női NB I-es mérkőzésen történt rasszista atrocitás miatt.

A veretlenség megmaradt

A veretlenség megmaradt

2025. szep. 22.

Bár korán vezetést szerzett, végül "csak" egy ponttal gazdagodott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Balatonlelle elleni bajnoki találkozón.