Ködös reggel, esős nap várható
Egy hidegfront zavar be az elmúlt időszak nyugalmába. Eső,helyenként zivatar, szél, néhol erős. De még mindig enyhe.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint ma délelőtt változás várható térségünk időjárásban, hiszen egy hidegfront érkezik északnyugat felől; megvastagszik a felhőzet, és többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délelőtt keleten helyenként szakadozottabb lehet a felhőtakaró. A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak.
A késő délelőtti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat, másutt legfeljebb szitálás fordulhat elő. Késő délutántól északnyugat felől megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12-17 fok között várható.
Ernyő nélkül senki ne induljon útnak – az autósok reggel köddel, aztán esővel számolhatnak!
A rovat további hírei: Mozaik
Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva
2025. máj. 17.
Több mint 170 asztal talált gazdára a sokadalom előtt, az újrahasznosítás jegyében futó kincsvadászat helyszíne immár a szokott módon a piac lesz vasárnap délelőtt. Bónusz: személyes várostörténet dr. Tóth István tollából – dedikálással, beszélgetéssel!
Kell-e salétromsó a kolbászba?
2025. máj. 16.
Sokak szerint a jó házi kolbász legnagyobb titka a hús és a fűszerek arányában rejlik. Mások inkább az elkészítés hagyományos menetére esküsznek. Van azonban egy összetevő, amely évtizedek óta komoly vitát szül. (X)
Fussunk együtt egy jó ügyért!
2025. máj. 15.
A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán.
A kéz, amely a bölcsőt ringatja...
2025. máj. 14.
Híres mondás, melynek befejező része úgy hangzik, hogy "...a világot igazgatja." Egyáltalán nem túlzás ezt állítani, hiszen az édesanyák nevelik fel a következő generációt, akik jobbá, szebbé és élhetőbbé tehetik a világunkat. (X)
Jótét céllal bálozott a Vasvári iskola (galériával)
2025. máj. 13.
Szép és nemes hagyományt folytatott, idén is az intézmény csinosítására fordítja a mulatság bevételét a Vasvári Pál Általános Iskola: a sport tagozatos intézmény tornatermi öltözőit újítják fel.
DSTV: tömegek tekertek a Bringatúrán
2025. máj. 13.
Több száz résztvevő, vidám közösségi alkalom, és persze mozgás, mozgás, mozgás: idén is nagy sikert aratott az immár 39. Bringatúra nagy közös tekerése, derül ki a DSTV rendhagyó – szavak nélkül is sokatmondó – összegzéséből. Hangkép.
Még mindig változékony, hűvöskés tavasz
2025. máj. 12.
Némi melegedéssel számolhatunk szerdáig a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint – aztán szeles, változékony idő várható. Tarhonyát még mindig ne pirítson senki a napon, esélytelen egyelőre.