Szeptember derekát idéző idő!
Visszatér a kora ősz, szép napos időnk lesz, ráadásul kifejezetten enyhe léghullámokat tol fölén egy anticiklon. DO-tipp: élvezzük a napot!
Legfeljebb fátyolfelhős, de inkább derült, napos időre számíthatunk az Országos Meteorológiai Szolgálat prognózisa szerint. Egy anticiklon alakítja térségünk időjárását, a nyugat-európai ciklon előoldalán egyre melegebb levegő érkezik fölénk. Ennek nyomán egyfelől erősödik a nappali felmelegedés. másrészt kizárt a csapadék nem lehetősége.
Többfelé megélénkül a déli-délnyugati szél, a Dunántúlon meg is erősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. Ugyanakkor gyorsan emelkedik hőmérséklet, délután többnyire 15 és 21 fok közötti csúcsokkal számolhatunk, de leszek térségek, ahol 1-2 egységgel még ennél is melegebb lehet.
Ragyogó napsütés, 20 fok feletti csúcs október második felében – becsüljük meg ezt a napot!
A rovat további hírei: Mozaik
Irány az űr – a Föld védelme érdekében!
2025. máj. 17.
Fináléjához, egyúttal az egyik csúcspontjához érkezett a Móricz Zsigmond Általános Iskolában futó SpaceBuzz program: a közelmúltban űrszimulátort telepítettek az iskola udvarára, amit persze örömmel próbáltak ki a programba bekapcsolódott nebulók. Is.
Csúcsot dönt a májusi ABolhapiac – könyves programmal koronázva
2025. máj. 17.
Több mint 170 asztal talált gazdára a sokadalom előtt, az újrahasznosítás jegyében futó kincsvadászat helyszíne immár a szokott módon a piac lesz vasárnap délelőtt. Bónusz: személyes várostörténet dr. Tóth István tollából – dedikálással, beszélgetéssel!
Kell-e salétromsó a kolbászba?
2025. máj. 16.
Sokak szerint a jó házi kolbász legnagyobb titka a hús és a fűszerek arányában rejlik. Mások inkább az elkészítés hagyományos menetére esküsznek. Van azonban egy összetevő, amely évtizedek óta komoly vitát szül. (X)
Fussunk együtt egy jó ügyért!
2025. máj. 15.
A mozgás és az egészséges életmód népszerűsítése mellett a jótékonyság is hatalmas szerepet játszik a Jót, Fut a város – Dunaújváros! újabb, immáron hetedik állomásán.
A kéz, amely a bölcsőt ringatja...
2025. máj. 14.
Híres mondás, melynek befejező része úgy hangzik, hogy "...a világot igazgatja." Egyáltalán nem túlzás ezt állítani, hiszen az édesanyák nevelik fel a következő generációt, akik jobbá, szebbé és élhetőbbé tehetik a világunkat. (X)
Jótét céllal bálozott a Vasvári iskola (galériával)
2025. máj. 13.
Szép és nemes hagyományt folytatott, idén is az intézmény csinosítására fordítja a mulatság bevételét a Vasvári Pál Általános Iskola: a sport tagozatos intézmény tornatermi öltözőit újítják fel.
DSTV: tömegek tekertek a Bringatúrán
2025. máj. 13.
Több száz résztvevő, vidám közösségi alkalom, és persze mozgás, mozgás, mozgás: idén is nagy sikert aratott az immár 39. Bringatúra nagy közös tekerése, derül ki a DSTV rendhagyó – szavak nélkül is sokatmondó – összegzéséből. Hangkép.