Átállás előtt a városi buszközlekedés
A Városházán tartotta legutóbbi tanácskozását a városi közösségi közlekedés megújítására szervezett munkacsoport: a Tóth Kálmán önkormányzati képviselő irányításával dolgozó csapat szerdai megbeszélésén részt vett Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester is.
Több éves adósságot törleszt a városlakók felé az önkormányzat azzal, hogy néhány fontos prioritás mentén új, a jelenleginél logikusabb, ráadásul deklaráltan „utasbarát” közösségi közlekedési rendszert alakít ki.
Több mint 1200 kérdőív!
A fent idézett „felütéssel” kezdte a munkacsoport tanácskozása előtti összegzését lapunknak Tóth Kálmán önkormányzati képviselő a Városházán. A megbeszélésen részt vett Szabó Zsolt alpolgármester, és a munkacsoport tagjai: a szolgáltató Volánbusz Zrt. képviseletében Tóth Ferenc forgalmi telephely-vezető, szakértőként Győrfi Péter és Botyánszki Tamás, valamint Lajos Károly autóbuszvezető.
Mint Tóth Kálmán kérdésünkre kiemelte, több hónapja tartanak a városi buszközlekedés reformját célzó és szolgáló egyeztetések:
– Ez a csapat négy hónapja igyekszik kidolgozni egy olyan közlekedési rendszer, amely felválthatja a jelenlegi struktúrát. A döntés előkészítésébe a lakosságot is sikerrel vontuk be, a felhívásra 1215 kitöltött kérdőív érkezett, ami egyrészt megfelelő alap a „felhasználói oldal” véleményének megismerésére, másfelől sok-sok ötletet is meríthettünk a lakossági javaslatokból. Köszönet jár mindenkinek, aki vette a fáradtságot a kérdőív kitöltésére!
Szakértői szemmel
Botyánszki Tamás érdeklődésünkre elmondta: elsőként a 2016-ban született közlekedésfejlesztési koncepcióban merült fel igény a rendszer átalakítására – a hangzatos „Fenntartható mobilitási terv” a megyei jogú városok közül elsőként fogalmazott meg fontos szempontokat a rendszer korszerűsítésére, sőt, a tervezet egyik melléklete a hálózatfejlesztési javaslatokat is összegezte. Fájdalom, a javaslatot végül ne vezették be, mint ahogy – egyelőre legalábbis – ábránd marad az elektromos buszok Modern Városok Programjában ígért beszerzése is. „A támogatói okiratot még nem sikerült aláírni” – fogalmazott diplomatikusan a téma kapcsán Szabó Zsolt alpolgármester, aki ugyanakkor megjegyezte: határozott az önkormányzati szándék az új alternatívák kidolgozására, a helyi közösségi közlekedés megreformálására.
A részletekre térve Botyánszki Tamás hangsúlyozta, jelenleg két fő változat kidolgozása folyik a munkacsoportban. Az egyik a most meglévő struktúra továbbgondolásán alapul, a másik egy teljesen új rendszer kialakítását célozza. Mint Tóth Kálmán kiemelte, mindkét verziónak lehetnek előnyei és hátrányai:
– A közösségi közlekedés nem iránytaxi, sehol sem sikerült még kimunkálni olyan rendszert, amely mindenki számára előnyös. Viszont mindenképpen az a célunk, hogy a lehető legtöbben az új rendszer előnyeit élvezzék, ugyanakkor sikerüljön tartani a rendelkezésünkre álló kilométerkeretet – ami városi viszonylatban a teljes flottára vetítve egy évben 1,2 millió kilométer –, ami egyúttal a finanszírozás lehetőségeit is meghatározza.
Korszerűbb lesz – minden téren
A jelenleg is finomhangolás alatt álló rendszer elemeit Győrfi Péter összegezte lapunknak. Fontos prioritásként jelenik meg a külső bevásárló övezet, jelesül a Zone Bevásárlópark (vagyis a volt Parkcenter 2.) elérhetősége, valamint a Temető egy járattal történő megközelíthetősége a Béke és a Római városrészből. Emellett a rendszer többi eleme is a felhasználói igények megvalósulását célozza – például a korábbinál is nagyobb hangsúlyt helyeznek a korszerű utastájékoztatásra. Így az adott megállókban is feltüntetik az adott viszonylat indulási időpontját, vonalhálózati térkép is készül, valamint a weboldalon is napi aktualitású menetrendi táblázatot találnak az utasok (ráadásul az információk és hirdetmények angolul is elérhetőek lesznek).
És hogy mindez mikorra? Tóth Kálmán óvatos optimizmussal tett ígéretet – mint mondta, ha a járványhelyzet nem szól közbe, a jövő év elején már bár az új rendszer szerint szállhatnak helyi buszra a városlakók.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!
Miért maradhatnak hidegek a radiátorok?
2025. okt. 01.
Az elmúlt napok enyhe időjárása alatt a közösségi oldalokon megjelent néhány, a hideg radiátorokról szóló bejegyzés. Ennek kapcsán a távhőszolgáltató DVG Zrt. szeretne néhány dolgot a fogyasztók számára tisztázni. Tájékoztató.









